Kellerwessel Klaus

Közösségépítés a kultúrában

Beszámoló a Késelés Villával Közösségépítés a kultúrában című beszélgetéséről

A Késelés Villával című beszélgetéssorozat keretei közt Vida Kamilla és Csete Soma immár három éve, a legkülönbözőbb témákban (Létezik-e autonóm művészet?; Miként népszerűsítsünk irodalmat az interneten?; Hogyan reagálnak elismert írók a nem túl elismerő moly.hu-s kommentekre?) bombázza kérdéseivel a kortárs magyar irodalom meghatározó szereplőit.

Hogy a sorozat újraindításának harmadik évfordulóját megünnepeljék, a késelők három nonprofit, önszerveződő irodalmi portál főszerkesztőit választották célpontul: Bordás Mátét a Rost folyóirattól, Vincze Bencét az f21.hu-tól és Szűcs Annát, Szabolcsi Alexandert, illetve Oláh Pétert a Nincs online folyóirattól.

Rajz: Kellerwessel Klaus

A legelső kérdés, amit késelőink a folyóiratok képviselőinek szegeztek, rögtön elég húsbavágóra sikeredett: Milyen hiányt akartok betölteni a magyar kultúrában? Van rátok szükség egyáltalán?

A meghívottak: Szűcs Anna, Szabolcsi Alexander, Oláh Péter (Nincs online folyóirat), Vincze Bence (f21.hu), Bordás Máté (Rost)

A Nincs alapítói szerint a pályakezdő írók és művészek nincsenek kellően reprezentálva a már meglévő kulturális közegekben, műveikre alig kapnak használható kritikát és szinte képtelenek eljuttatni azokat szélesebb közönséghez. Ezt ellensúlyozandó több fiatal kezdeményezés robban be, majd hal el minden egyes évben anélkül, hogy ezek tudnának egymásról: a Nincs egyik célja, hogy ezeket a töredékes kezdeményezéseket összefogja és egy tartósabb, jelentősebb mozgalommá kovácsolja. A folyóirat nemcsak az évről évre felbukkanó önszerveződések és célkitűzések olvasztótégelye kíván lenni, de a különböző művészeti formáké is. Így legalapvetőbb törekvései közé tartozik a képzőművészet és az irodalom összekapcsolása.

A Rost 2017-ben alapult. Az alapötletet Kovács Gergő adta, aki éppen az egyszemélyes folyóiratokból írta a szakdolgozatát. A téma annyira megtetszett neki, hogy barátjával, Bordás Mátéval úgy döntöttek, hogy alapítanak egyet ők is, ketten. Ehhez talán nem a legjobb időpontot választották, hiszen a magyar irodalmi folyóiratok állami támogatása akkoriban kezdett kiapadni, ennek ellenére mára már elég bebetonozott helyük van a magyar folyóiratkultúrában, minden számukban publikál egy-két olyan húzónév, akik a klasszikus folyóiratoknál is kiemelt szerzőnek számítanak. A szerkesztőknek nincsenek világmegváltó terveik, egyszerűen csak szeretik ezt csinálni.

Vincze Bence, az f21 főszerkesztője szerint ha a sportnak, a divatnak, az autóknak és a horgászatnak megvan a maga magazinja, ahol a rajongók a szféra legújabb fejleményeiről tájékozódhatnak, akkor a kultúrának is szüksége van egyre. Ezt a szerepet kívánja betölteni az f21.hu. Bence álma az, hogy pár év múlva már ne lehessen azt mondani, hogy volt egy kulturális esemény Magyarországon, amiről az f21 ne tudósított volna. Emellett a portál mindent megtesz azért, hogy a közönségéből közösséget kovácsoljon, például tavaly harmadszorra rendezték meg az ötnapos Nyolc ág művésztábort, ahol koncertekkel, workshopokkal, drámafoglalkozásokkal művelhette magát a kétszáz lelkes résztvevő.

A beszélgetés során szóba került a portálok felépítésének különbözősége is. A Rostot például gyakran emlegetik Bordás Máté magánszámaként, egyszemélyes projektként, ahol a Rost-brand és a Bordás Máté-brand egymást építi. Máté szerint viszont az ötfős szerkesztőség minden tagjának megvan a maga nélkülözhetetlen szerepe, és csak azért azonosítják a Rostot pont vele, mert ő mozog irodalmi körökben és kéri be a neki tetsző verseket a különböző műhelyfoglalkozások után, vagyis ő a csapat legláthatóbb, de nem a legközpontibb tagja. Ennek ellenére nem szereti, ha egyszerűen csak „a rostos fiúnak” tekintik.

A Nincs szerkesztősége egy fokkal kiterjedtebb a Rosténál, csupán főszerkesztőkből is van náluk négy. Ennek ellenére a Nincs igyekszik megtartani egy nem túl hierarchikus, hanem inkább horizontális felépítést, vagyis a főszerkesztő-szerkesztő, illetve a szerző-szerkesztő közti szakadék minimalizálására törekszik. Ez a törekvés többek között a nyílt szerkesztőségi ülések tartásában is megnyilvánul.

Az f21-ben viszont jelenleg nyolcvan író, tíz szerkesztő és jó pár gyakornok összehangolt működésére van szükség, ami lehetetlen egy bizonyos fokú hierarchia nélkül. Ennek ellenére Vincze Bence is saját főszerkesztő pozícióját inkább szervezői, mint főnöki pozícióként szemléli („Én vagyok az, aki mindenkivel beszél.”). Kiemelte, hogy az egyes megbeszéléseken az ő szavazata is annyit ér, mint a legfrissebb gyakornoké.

A késelők: Vida Kamilla és Csete Soma

Mivel mindhárom portál a ’fiataloktól fiataloknak’ alapelv mentén szerveződött, ezért felmerül a kérdés, hogy mit tehetnek az amatőrizmus vádja ellen? Sokakban az a kép él, hogy az itt megtalálható művek azok, amik kimaradtak a rangosabb folyóiratokból, és amiket itt se közölnek, azok meg mennek az instára. Valóban csak egy állomást jelentenének az Instagram és a Műút közt félúton?

Abban az összes jelenlevő egyetértett, hogy nem azáltal szeretnének megjelenési lehetőségeket biztosítani a pályakezdőknek, hogy lejjebb viszik a megugrandó lécet, hanem igyekeznek építő kritikát és kellő támogatást nyújtani ahhoz, hogy az írók ezt a lécet maguktól ugorhassák meg. Sok klasszikus folyóirattal szemben merült fel panaszként, hogy indoklás nélkül dobják vissza a műveket és nem foglalkoznak a tehetséggondozással, de hát nem is az a feladatuk. A Késelésben képviselt portálok viszont boldogan vallják kötelességüknek az utánpótlás biztosítását, mind olvasókból, mind írókból. Az f21 már évekkel ezelőtt kiépítette a saját gyakornoki és mentorálási rendszerét, és a Nincs is gondolkozik műhelyprogramokon.

A mentorálás azonban (főleg e-mailen keresztül) rendkívül sok energiát vesz igénybe. Sok pályakezdő beleteszi szívét-lelkét az adott versbe, és hiába kap egy részletes elemzést arról, hogy az miért nem működik, ő úgy érzi, hogy a verset ért támadások igazából neki szólnak. Szabolcsi Alexander vetette fel, hogy mivel az írók túlságosan hozzá vannak nőve a műveikhez, ezért a rendes kritika lehetetlen, úgyhogy olyan műhelyfoglalkozásokra lenne szükség, ahol a résztvevők nem tudják, kinek a műve van éppen a soron (természetesen a szerző kivételével), így kizárólag a műre magára érkeznének a reakciók („Ha szövegről van szó, az első kérdés mindig az: ki írta? Miért kell mindent kötni valamihez?”).

A beszélgetés végére szóba került a finanszírozás kérdése is. A késelők megfogalmazása szerint mindhárom projekt szerelemgyerek, vagyis a résztvevőiknek semmi közvetlen anyagi hasznuk nem származik a beleölt munkából. Hogy lehet ezt éveken keresztül önkizsákmányolás nélkül csinálni? Bordás Máté szerint a Rost előbb-utóbb elhal majd, amint a szerkesztőség megunja, és nem hiszi, hogy negyvenéves koráig kedve lenne foglalkozni vele, de szerinte ez így szép.

A másik két szerveződés viszont igyekszik önfenntartóvá tenni önmagát, de ez egyáltalán nem könnyű. Vállalkozást indítson az ember? Alapítványt? Igényeljen állami támogatást? Ahhoz, hogy a szervezet átlássa a pénzszerzési lehetőségeit, fel kell bérelnie egy szakértőt, aki tisztában van a különböző jogi státuszok követelményeivel, de ezt a szakértőt is meg kellene fizetni valamiből. Igazi 22-es csapdája.

A Nincs folyóirat most teszi első financiális szárnypróbálgatásait, nemrég hozta létre a Patreon oldalát és adta ki az első, aforizmákkal-festményekkel tarkított naptárát. Vincze Bence szerint minden platformnak ciklusokban kell gondolkodnia. Az f21-nek az első, közösség- és közönségépítős ciklusa évekig tartott. Ezalatt az oldal egyetlen rendelkezésre álló tőkéjét az alkotók lelkesedése jelentette. A második ciklus a tábor indításával kezdődött, amikor a portál elkezdett reklámbevételekre szert tenni. Bence szerint nem minden reklámot kell szégyellni, hiszen az oldal és a tábor üzemeltetőjeként te döntesz, hogy potencianövelőt reklámozol vagy könyveket, fesztiválokat. Ez utóbbiak általában igényes dizájnnal is rendelkeznek, és esztétikailag is színesebbé teszik az oldalt.

A kulturális szféránkban sokan érzik úgy, hogy szellemi munkáért nem illik pénzt kérni, pedig a szellemi munka is munka. Erre Szűcs Anna hozta fel példaként a Facebookon egyre gyakoribb ’Legyél marketingszöveg-író, ingyen!’-típusú hirdetéseket. Ezek azon a logikán alapulnak, hogy az író értékét a publikációs listája adja, csak hát a publikációs listából nem lehet fizetni a villanyszámlát.

A beszélgetés végén a késelők és a képviselők tortáztak egy jót.

Kellerwessel Klaus vagyok kecskeméti pszichológushallgató. Nemrég írtam színdarabot Salgótarjánról és a gazdasági világválságról, most egy süketkisfiús Libanon-drámán dolgozom. Tegnap tanultam meg rizst főzni, és egyszer aláírattam egy Závada kötetet Simon Mártonnal.