„van egy rajzom, amire ráömlött egy kis kávé és rájöttem, hogy tök jól néz ki rajta, ezért utána össze-vissza fröcsköltem” – interjú a képzőművészekkel, akik hozzájárultak a Nincs indulásához
Ebben az interjúban azt olvashatjátok, hogy hogyan és miképpen zajlanak az alkotói folyamatok a képzőművészek körében, akik munkáikkal hozzájárultak a Nincs indulásához. A művészek egy részével beszélgettem inspiratív helyzetekről, tervekről és többek között fontos mondanivalókról. A helyzet miatt nem volt alkalmam mindegyikőjükkel személyesen találkozni, ezért volt, akivel skype-on vagy éppen e-mailen bonyolódott le a beszélgetés. Néhány kérdésre több alkotó is válaszolt, ezért minden kérdésnél olvasható az alany neve is, aki a választ adta. A megkérdezett művészek név szerint Tóth Luca Panna, Somorjai Cseperke és Szamosvári Bence voltak. Olvassátok kíváncsisággal!
Mi inspirál a legjobban az alkotásban?
Somorjai Cseperke:
A legbanálisabb dolgok és azok komikumai. Például a tömegközlekedés, a testkultúra. Amiket nem lehet kitalálni. Hétköznapi helyzetkomikumok érdekelnek vagy éppen a gyerekkori mesevilág. És ezek sokasága. Egyes afrikai szobrok, az afrikai népművészet tökre érdekel például, meg az ilyen jellegű népzene is. Ezek így összekapcsolódnak és együtt inspirálnak. Vannak ilyen könyveim is. Szeretem tudni, hogy mi egy-egy szimbólum vagy szobor jelentése. Ezt is fel lehet használni a képekben is. Plusz jelentést ad a műhöz, ha egy szimbólum vagy szobor inspirálja. Tudom, hogy egy-egy kép mit jelnet, átemelem a motívumvilágát, de a végén mégsem ugyanaz lesz. Amúgy lehet, hogy azért szerettem meg az afrikai zenéket, mert 12 éves koromig egy CD volt csak a kocsiban, és az is ilyen stílusú volt.
Legfőképp mit szeretnél átadni az alkotásaiddal? Fontosabb mondanivaló…
Tóth Luca Panna:
Óh Jézusom. Hát, nem tudom amúgy. Lehet, nem tudok konkrétan válaszolni. Nekem első körben fontos az esztétika. Nem konkrét ideológiákat szeretnék átadni, hanem inkább azt, ahogyan érzem magam. Személyes dolgokat. A rajzolás vagy festés nekem inkább személyes dolgokat képvisel. Nem forradalmi vagy politikai dolgokat. Tőlem ezek távol állnak.
Előbb van meg a személyes gondolat vagy érzés, és aztán rajzolsz, vagy van úgy, hogy nekiállsz valaminek, és a végén teljesen más lesz belőle?
Tóth Luca Panna:
Csomószor van, hogy csak úgy festek valamit: például kitalálom, hogy festeni akarok egy embert, de aztán meggondolom magam, és tök más lesz a végén. Festeni szabadabban szoktam. Rajzoláskor van az, hogy inkább konkrétabban megtervezem, mit szeretnék. Nekem van egy olyan elképzelésem, hogy a festészetnek nem azt kéne teljesen visszaadnia, ami van, hanem azt, ami nincs (😉). Ha egy az egyben egy csendéletet festesz, az csak úgy ott van. Nincs mögötte semmi. Nekem ez inkább arról szól, hogy a saját benyomásaidat próbáld meg leképezni. Inkább szeretem a gesztusfestészetet (technikaként) meg a kubizmust. Ebben a technikában van egy amolyan „flow”, nem fifikás, nem kell mindennek tökéletesnek lennie benne. Manapság tök jók ezek a hiperreál dolgok. Nehéz úgy festeni, hogy tényleg élethű legyen valami, de ha gondolkodunk, semmi értelme. Mert ha lefotózunk valamit, az ott van, és meg nem mondja senki a különbséget. De gyakorlati, vagy bármilyen értelme nincs nekem. Nyilván nem úgy látom a dolgokat, ahogy festek, mert látok rendesen. Ebben van egy személyes lenyomat. De ha lefestesz egy tigrist, pontosan ugyan úgy, ahogy van, abban mi a személyes? Abban mi vagy Te? Az csak egy tigris.
Hogyan/hol képzeled el a jövődet? A művészet mennyiben a része? Foglalkozás vagy hobbi?
Somorjai Cseperke:
Semmi máshoz nem értek. Erre tettem fel majdnem minden lapomat. Tényleg szeretnék ilyesmi témával foglalkozni, de majd adja magát, hogy milyen lehetőségek jönnek szembe. Alkalmazott grafikusként nem, az illusztráció, az iparművészet közelebb áll hozzám. Gondolkozok OKJ-n is, de mindenképp hasonló irány a terv. Stabil megélhetést szeretnék vele, főleg az illusztrációval. A művészettörténet elméleti része is érdekel. Talán errefelé orientálódok, de a múzeumpedagógiába is belevetném magam.
Mik az eszközeid, milyen eszközöket használsz?
Tóth Luca Panna:
Akril festékkel szoktam festeni, rajzolni meg… Én a tollrajzokat szeretem csinálni, és tudom vicces, de az Auchanban kapható, 70 Ft-os zselés tollal nagyon szépen lehet rajzolni. Úgyhogy mindig veszek belőle ötszázat. Azzal lehet árnyékolni, mert mindig máshogy jön belőle a tinta. Digitálisan egyáltalán nem tudok rajzolni. Általánosban még nyilván a Painttel próbálkoztam, de ennyivel le is zárult a digitális művészetem. Én ebben annyira nem hiszek. Számítógéppel megcsinálni valamit nehéz, én konzervatív vagyok ilyen szempontból. Nyilván környezettudatosabb, ha számítógéppel rajzolunk, nem gyártjuk a szemetet, de én el nem tudom képzelni, hogy ugyanaz az alkotói élmény, ha a gépen állítgatsz dolgokat, mint az, hogy most leülök és rajzolok vagy festek. Jó dolgokat lehet csinálni online is meg papíron is, de nem tudom elképzelni, hogy ugyanaz az élmény.
Mi a kedvenc eszközöd, amivel/amin alkotsz?
Szamosvári Bence:
Papír. És mindenféle papír. Van egy kis könyvecském, amibe a verseimet írom. Már amikor írok. Ha ez nincs nálam, akkor kapóra jönnek a kávéházi számlák vagy talált cetlik. Prózánál mondjuk praktikusabb nekem is telefonba írni vagy laptopon, mert sokkal könnyebben tudom javítani. Ráadásul ez kihat valahogy az írástechnikámra is, mert versnél valamennyire lineárisan írok a papírforma miatt, miközben prózánál megvan a fejemben a sztori, amit át szeretnék adni. Akkor lehet, hogy elkezdem a végével, mert ahhoz vannak jó gondolataim, aztán leírom az elejét, és végül kibontok egy fejben lévő vázlatot. Van, hogy azt veszem észre, hogy már csak egy mondat kell, és kész az egész szöveg. De ez egy nagyon fura módszer, ne próbáljátok ki otthon. Rajzolni is papírra szeretek, mint illusztrátor; erről is illik beszélnem. A digitális rajz talán menne, de annyira nem testhezálló. Sokkal izgalmasabb, hogy ha hibák vannak a felületen. Azok hozzátesznek a dologhoz. A digitalizáció ezt veszi el. Például van egy rajzom, amire ráömlött egy kis kávé, és rájöttem, hogy tök jól néz ki rajta, ezért utána össze-vissza fröcsköltem. Bár később, mikor megszáradt a papír, felpöndörödött, így használhatatlan lett, de legközelebb jobban csináltam meg. Volt olyan is, hogy összeragasztóztam, és azt is rajta hagytam, sőt, plusz csíkokat húztam rá.. Szerintem ezek is hozzáadnak a dolgok esszenciájához. Ha festek, akkor akrillal, és vagy vászonra vagy falra. Jó benne, hogy gyorsan szárad, és nagyon erős színe van. Ha egymásba folynak, az is szép, mert véletlen. Szeretem a véletleneket. Izgalmas, amikor nincs annyira koncepció, és a dolgok egymásra hatásából születik meg valami.
Ha hallgatsz zenét alkotás közben, milyen stílusú zenét szoktál és miért? Mit hoz ki belőled?
Somorjai Cseperke:
Rajzoláshoz, festéshez jobban szeretek minél monotonabb zenét hallgatni, hogy ne essek ki a ritmusból. A halk jazz például pont ideális, nyugalmasabb, monoton zene. Semmi chill radio, inkább afrikai népzenék. Hangulatfüggő is. Ha valamivel szeretnék végezni, akkor ezeket hallgatom. De ha hirtelen ötlet jön és azt nagyon meg kell csinálnom, akkor örülök az ötletemnek, vidám zenéket hallgatok és ugrálok.
Ha meg kellene tanítanod/el kellene magyaráznod valakinek, hogy mi a művészet, mit mondanál?
Szamosvári Bence:
Most egy szó jut eszembe, a teljesség. Ez egy kicsit sznob. De valahogy tényleg a teljesség, ez jelen van természetes formákban is. És ennek az átadása lenne az, amivel magyaráznám.
Mit jelent neked a művészet?
Tóth Luca Panna:
Nem feltétlen gondolom azt egyébként, hogy amit csinálok, az művészet. Ki mondja meg, hogy mi művészet és mi nem? Én csak szeretek rajzolni, jól is tudok. Leköt. Szeretek ezzel és a képzőművészettel foglalkozni, olvasni a témában, anyagot gyűjteni, kutatgatni. De nem tudnék erre rendesen válaszolni. Nyilván megteheti az ember azt is, hogy művésznek hívja magát -- nekem ez fura kicsit. Közben pedig az, művész. De szerintem szerénynek kell lenni. Az embernek önmaga a legnagyobb kritikusa. Nekem tök ritka, amikor teljesen/kellőképpen meg vagyok elégedve magammal. Olyan élménye az embereknek, amikor azt érzik „de kurva jó vagyok”, elég ritka. Akinek folyton ilyen élménye van, az átbassza magát. Vagy tévhitben él.
Szamosvári Bence:
Művészet lehet már az is, hogy vörösödnek, sárgulnak a fák. Szóval valaminek a teljesebb átélése vagy átadása. Ha írok ezekről a fákról, törekszem arra, hogy teljességgel tapasztaltam, és akkor valami művészit tudok létrehozni. Talán. Számomra mindig az új keresése a művészet. A mélység és újítás keresztmetszete. Az újra való törekvéssel átadni a teljességélményt. Ami megfog és hat rám, ezt értem törekvés alatt. Ami valamilyen szinten magasabb állapotba helyez. Ami engem inspirálni tud, az nagyon fel is pörget, izgatottá és lelkessé tesz. Talán olyankor a legjobb alkotnom. Nyilván van benne tudatosság is. Ha van valami, ami megfog, a „fékfelengedés” miatt beindít valamit a fejemben, és létrehozza a prekoncepciót, ami alapján tudok írni vagy rajzolni. Például egyszer félreolvastam egy mondatot egy krimiben. Az volt, hogy „megszédítette az ég”, és én ezt „megszelídítette az ég”-nek olvastam, és ez egy marha szép kezdősor lett egy vershez.
Egy átlagos napon/héten mennyi idődet teszi ki az ilyen jellegű alkotás?
Tóth Luca Panna:
Nekem ez időleges: van, amikor minden napomat, viszont van, amikor két hétig nem csinálok semmit. Hangulatfüggő is igazából. Átlagot nem tudok mondani, mert ez nálam úgy van, hogy ha valami eszembe jut, és csak úgy leülök festeni, olyankor három napig nem csinálok semmi mást. Máskor meg több héten keresztül nem érzem az égő késztetést, hogy csináljak valamit, és akkor meg nem tudom rávenni magam, hogy elkezdjek rajzolni. Amikor csináltam a rajz érettségi projektjeit/projektmunkáit, akkor azokat is az utolsó pillanatra hagytam. És amikor elérkezett az, hogy egy hét múlva le kéne adni a mappámat, és a hét rajzból kész volt kettő, akkor annyit foglalkoztam velük, hogy már kiszúrtam volna a szemem. Kedvem se volt, kettőt láttam, és nagyon rossz volt, hogy muszájból kell valamit csinálnom, nem pedig azért, mert úgy érzem, hogy magamtól csinálni szeretném.
Ha nem ezzel, szerinted mivel foglalkoznál?
Szamosvári Bence:
Kölyökként még nagyon érdekeltek a természettudományos dolgok. Rengeteg dolgot tudtam az állatokról, erdőkről. Amíg nem kezdtem el ezt iskolában tanulni, addig szerettem. Ezek még most is izgalmasak tudnak lenni számomra. A magam kis puritán módján, amit ebből felfogok, azt be is fogadom és a részem marad. Alapvetően nyitott vagyok a tudományok felé, csak nem mindent értek meg. Gimiben például olvastam a vízimajom-elméletről, --ami egy tök új megvilágítású evolúciós elmélet -- amelyúgy magyaráz meg egy csomó testi jelleget az embernél, hogy félig vízi környezetbe helyezi a dolgokat. Miért lett csupasz a teste? A vízben inkább szükség van hájra, mint szőrre. Régész is akartam lenni, amíg azt hittem, az foglalkozik a dínókkal. Engem az állatok iránti érdeklődés elkísért azért valamennyire, ez néha felszínre jön.
A Nincsen fentlévő munkáid közül melyiket emelnéd ki és miért?
Szamosvári Bence:
Talán az, amit legutóbb rajzoltam. Azért, mert viszonylag régen rajzoltam, és az egy jó élmény volt. Vízszintesen a közepén el van választva és tükrözve van. Két ablakszerű valami van rajta, az egyik teljesen nyitva van, a másik csak résnyire. Az a címe, hogy Keresni jobbat, teljesebbet. Ez egyfajta ars poetica. Még ha csak arra az időre volt is igaz, amíg rajzoltam. De mindenképpen egy ars poetica, talán rajzban is, és talán ezért áll a legközelebb hozzám.
تعليقات