Irodalom és méhészet találkozása - Interjú Orján Dórával

A Honey Hungary által nemrég jelent meg egy kisfilm, amiben a beporzás fontos szerepére kívánják felhívni a figyelmet. Március 10. a beporzók napja, nem véletlen tehát, hogy ebben a hónapban mutatták be a kisfilmet. Dórával, a projekt megálmodójával többek között méhészet, valamint a festészet és irodalom találkozási pontjairól beszélgettem.

Nemrég jelent meg a Honey Hungary A beporzás művészete című kisfilm a YouTube-on, amiben testfestéssel hívják fel a figyelmet a beporzás fontosságára és a méhek védelmére. Mi volt ennek a kisfilmnek az apropója? Mesélj kicsit erről.

Birtalan Bernadett-tel összeálltunk és elkezdtünk ötletelni egy olyan kisfilmen, amely alapjául tudtuk, hogy a testfestéseim fognak szolgálni, mégsem jött egyből az ihlet arra, hogy milyen témát dolgozzunk fel. Ami számomra fontos volt, hogy értékteremtő legyen a koncepció, amit feldolgozunk és megvalósítunk videó formájában. Nem sokkal később elkezdtem azon gondolkodni, hogy miként tudnám a gyakorlati helyemen – a Honey Hungaryben – képviselt missziót és ezt a projektet összehozni, és mivel a március a beporzókról szólt, így találtuk ki, hogy hívjuk fel a figyelmet a méhek védelmére egy kisfilmmel.

Mit gondolsz, a huszonévesek, vagyis a célközönség számára általánosságban átmegy az üzenetetek? Kaptál/kaptatok visszajelzést?

Azt látjuk, hogy célt ért és átment az üzenetünk ebben az igazán kortárs és újító szándékú művészeti keretben. A célközönségünk a 20 és 35 év közötti generáció, akik nyitottak az innovatív megoldásokra és értékelik azokat. A megtekintések és a megosztások száma jól mutatja, hogy mennyire szerették: több mint 10 000 emberhez elért a videó, a közösségünk minden nap gyarapszik, és ez választ ad arra, hogy miért csináljuk.

Ahogyan az a 20on.hu oldalán is olvasható, a kisfilm olyan fiatalok ötlete alapján valósult meg, akik nem nőttek bele a méhészetbe. Hogyan lehet, hogy mégis szívügyüknek tekintik ezt az egészet?

Én egyike vagyok ezen fiataloknak, így azt mondhatom a személyes motivációmból fakadóan, hogy a társadalomért való felelősségvállalás és a környezet-, és állatvédelem mellett való felszólalás. Mindig is kerestem egy lehetőséget arra, hogy egy kollektív, építő jellegű küldetésért cselekedhessek, és a Honey Hungary létrehozása volt az, amivel ez a belső és akkor még nem kiforrott akarat cselekvéssé artikulálódott. A csapat többi tagja is hasonlóan vélekedik, és mindannyiunk számára szívügy, amit képviselünk. A megalakulás óta a küldetésünk miértje a legnagyobb motorja a munkánknak.

A kisfilm forgatásának a Magvető Café adott otthont. Ilyen környezetben szinte alap lehet, hogy az irodalomhoz is van közötök. A méhészet, a testfestés és az irodalom milyen kapcsolatban állhat egymással szerinted?

A helyszínválasztás tudatalatti tényezőjeként bizonyosan közrejátszott az olvasás és a kultúra iránti közös rajongás, de a szálak összefüggése máshol található meg, mégpedig különböző területek értékteremtő jellegének az összekapcsolódásában. E három szegmenset összehozva egy érzékeny felfogású együttműködés született, melybe úgy érzem, hogy nem szeretnék belemagyarázni semmi negédeset. Ehhez a gondolatmenethez azonban felhívnám a figyelmet a zenére, melyet egy tehetséges zeneszerzőjelölt, Szabó Marcell komponált. Ha a művészet, az irodalom és a méhészet értéke a palettán van, akkor a kisfilm zeneisége is említendő, mert külön nekünk készítette Marci a zenét, és a szavakkal leírt érzéseimet oly tökéletességgel hozta vissza a hangok eszközével, hogy merően túlszárnyalta azokat a dallamokat, amelyeket a lelki füleimmel hallottam.

A testfestés művészete már önmagában is érdekes. A festészet nálad mindig adott volt? Mióta, és legfőképp miért foglalkozol ezzel? A munkáid máshol, másokon is jelentek már meg?

Úgy fogalmazok, hogy az alkotás jelen volt mindig is az életemben. Korábban, néhány évvel ezelőtt „csak” a festészetben kaptak teret az alkotó energiák, de az egyetemi tanulmányaim által kinyílt rengeteg olyan terület, mint az írás és a PR különböző részterületei, amelyeken ma kiteljesedem, és ezáltal egyensúlyt érzek a lelkemben. A művészet, és ezen belül is a festészet mindig fő irányvonala volt az életem előrehaladásának. Egészen kisiskolás koromtól mindig úgy éreztem, hogy a színek és a festékek nélkül nem lehet teljes az életem. Annyi féleképpen megfogalmazhatnám, hogy miért festek, de a legfontosabb, hogy tudom, hogy dolgom van magával a festészettel, és mélyen érzem, hogy adnom kell általa. Kaptam egy képességet arra, hogy festmények szülessenek a kezem által, és ez egy múlhatatlan vágyat teremtett, hogy megmutassam a bennem élő képeket.

A képzőművészeti tanulmányaim által volt lehetőségem több galériában kiállítani és a festményeimmel megjelenni, de talán a legnagyobb visszacsatolás az volt, amikor 2018-ban a szakmai zsűri nekem ítélte a Gyermek és Ifjúsági Művészeti Találkozók Képző- és Iparművészeti pályázatán a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének díját. A mai napig úgy érzem, azért jelent sokat, mert a Csap-sorozattal jelentkeztem, amely a festészeti munkásságom legmeghatározóbb sorozata abból fakadóan, hogy a csapok önarcképek is egyben, így a lelkem egy-egy darabja tükröződik általuk.

Mosonyi Eszter