Hatos Nikolett

Hosszú az út a harmóniáig, de érdemes végigjárni

(Illés Krisztina, Lepketánc trilógia, Papirusz Books Kiadó, 2020-2021)

Amikor az ember megtudja, hogy Illés Krisztina elsőként az orvoslást választotta hivatásául, valószínűleg hozzám hasonlóan szakkönyveket vár tőle; eddig megjelent írásainak egyik műfaja azonban a regény, persze nem véletlenül. A szerző azon emberek közé tartozik, akik szerint nem csupán a testi tünetekre kell odafigyelnünk, hanem foglalkoznunk kell a lelkünkkel is.

Krisztina „Lepketánc” könyvei immáron egy trilógiát tesznek ki, amelyet a szerző nem tervezett el, az élet hozta úgy, hogy sorozat lett a szerzeményekből. A „Lepketánc” minden írásában olyan kérdések kerülnek terítékre, melyek mindannyiunk számára ismerősek lehetnek kortól, nemtől függetlenül, mégis sokszor nehezen megoldhatónak bizonyulnak. A művekben megjelennek olyan fontos témák, mint az elfogadás, az elengedés, a megbocsájtás önmagunknak és másoknak, a gyász, a lelket feltöltő természet, a folyamatos mozgás, a változás. Krisztina univerzális igazságokat ad át történeteivel, amelyek hasznosak lehetnek, ha alaposan az agyunkba véssük őket, és nem felejtjük el akkor sem, ha fent, és akkor sem, ha lent vagyunk életünk hullámvasútján.

Közös az önismeretet fejlesztő trilógia részeiben, hogy a szerző szeretettel élteti a kultúra különböző ágait, így megemlít zseniális zenei műveket (pl. Csajkovszkij), festményeket (pl. Leonardo da Vinci), írásokat (pl. Szabó Magda), így még inkább életszagúvá válik az olvasás élménye. Emellett fergeteges humorral, hihetetlen mély érzékenységgel fűszerezi az eseményeket.

A trilógia első részében (Lepketánc I. – Zoé könyve) egy zongorista lányt ismerhetünk meg. Zoé egy olyan fiatal, akit kicsiként riválisa bántott. A gúnyos szavak, a kártékony mondatok, gondolatok pedig alaposan eltalálják, nem eresztik, kísértik őt. Innentől kezdve folyamatosan attól retteg, hogy hibázni fog, hogy nem elég tehetséges. Ez a sztori elsősorban az ő útkereséséről szól és a környezetét alkotó, olyan támogató emberekről, mint a szülei, a zongoratanárnője, vagy éppen első nagy szerelme. Vajon Zoé le tudja dobni magáról a terheket? Megtalálja a maga útját? El is mer indulni rajta? Ezek kiderülnek az első, romantikusan realista, vélhetően sokak lelkét gyógyító részben, amelynek vége azonban mégiscsak nyitva marad…

„És amikor vége lett, arra gondoltam, hogy el kellene játszanom mindenkinek, hogy hallhassa, és hogy boldog legyen, úgy, ahogy én, suttogta áhítattal, és kicsordult a könnye.” (210. oldal)

A második kötetben (Lepketánc II. - Múltban vagy jövőben) az első rész során már megismert, Zoénál jóval tapasztaltabb, negyvenes, hatvanas éveiket taposó felnőttek (Zoé szülei, zongoratanára: Olga,) világában merülhetünk el mélyebben. Akad itt kiüresedett, elfáradt, kudarcos házasság, óriási lelki munka, a gyászfolyamat több fajtája, szép és kevésbé kellemes emlékek, új szerelem. Szerencsére megjelennek olyan önzetlen barátságok, tanult segítők is, akikre vélhetően mindannyian vágyunk.

„Most meg itt ül egy szállodaszobában, és fogalma sincs, mit csináljon. A pszichológus tanonc, aki azóta neves szakemberré vált, vajon most is azt mondaná, hogy elhúzódó gyászreakció? A múlt vele van, szerves része, önmaga. A jelen mindig csak egy pillanat, megoldandó feladatokkal. Jövő? Nem tudja, mit kezdjen vele.” (134.oldal)

A harmadik kötetben (Lepketánc III. – Krisztina könyve) a szerző mind Zoé, mind környezete különböző élethelyzeteivel dolgozik tovább. Az egyik legfontosabb téma, amellyel foglalkozik, talán az idő. Hogy mennyire ragadunk meg a múltban, mennyire éljük meg a jelent, mennyire érdemes előre, a jövőre nézve terveznünk, álmodoznunk. Ez a folyamatos gondolkodásra késztető széppróza megmutatja, hogy minden kapcsolat pontosan annyit ér, amennyit a másik fél kihoz belőlünk, és amennyit mi váltunk ki belőle.

„Egy szürke reggel, miközben teát készített magának, kibámult az ablakon. A ködtől alig lehetett látni valamit a világból. Talán ettől lett élesebb a belső látása.” (119. oldal)

A trilógia fejleményei életszerűek, a helyszínek valóságosak, a benne felmerülő érzések, gondolatok, kérdések mindannyiunk számára ismerősek. A karakterek remek érzékkel vannak kidolgozva, hús-vér emberek, akik akár a családtagjaink, a barátaink, az ismerőseink, a szomszédjaink is lehetnének. Mindenkinek szeretettel ajánlom a figyelmébe a Lepketánc köteteket, aki szerint fontos a harmónia és a kiegyensúlyozottság. A harmónia önmagunkkal, az összhang másokkal, a környezetünkkel.

Hatos Niki 2007 óta ír folyamatosan, a politika kivételével minden témával foglalkozott már. 2008-ban Nyomtatott Sajtó szakirányon szerezte meg első diplomáját, ennek ellenére főleg az online felületeken jelennek meg gondolatai, interjúi. Cikkei fókuszában legtöbbször a hazai zeneipar áll, egyik legbetonbiztosabb hobbiját pedig az olvasás jelenti. Niki a könyvekre, mint szupererőkre tekint, amelyek megoldókulcsokat nyújthatnak az élet különböző területein. A könyvek terén két kedvenc műfaja van, az egyik a thriller, a másik pedig azok az írások, amelyekben nem csak a főhősök fejlődhetnek, hanem az olvasó maga is sokat kaphat.