Reke Balázs A fal

A rajzszöggel feltűzött reklámnaptárban sorakozó áthúzott számok alapján a harminchetedik napnál járt, amikor először észrevette a falon keletkezett apró repedést. A nagy könyvesszekrény és a fotel között jelent meg. Hajszálrepedésnek indult, aztán a közepén lehullott a vakolat, és ujjbegynyi foltban előtűnt a szürke anyag.

A férfi aznap vette észre először a halkan szitáló cementes homok hangját, ahogy kipereg a repedésből. Odament, lehajolt, és szemügyre vette a lyukat. Kicsi seb volt csak a nagy falfelületen, viszont annál mélyebbnek tűnt. Bentről furcsa, állott szag terjengett. Vizes homok, penész és salétrom szaga, meg valami olyasmi illat, amit a férfi nem is tudott beazonosítani.

Aznap sokszor visszatért a lyukhoz, és minden alkalommal azt vette észre, hogy egy kicsivel mintha több lenne a kiömlött anyag a fal tövében, mintha valami örökké dolgozó, falrágó bogár kotorná ki a törmeléket, ami ásás közben az útjába kerül. Estére a férfi már biztos volt benne, hogy a fala vizesedik, ezért mállik egy ponton, de amikor ujjai között elmorzsolt egy kevés vakolatot, száraznak érezte.

Reggel korán kelt, sok nap után először kiment a lakásból, lesétált az ötödikről, kinézett az utcára, hogy mennyien vannak kint, és amikor úgy ítélte, hogy számára még elviselhető az utcán kószáló emberek mennyisége, elindult az üzletek felé. Szorosan a falak mentén közlekedett, közben átugrálta a tócsákat, amiket az előző esti eső hagyott maga után az aszfaltozás gödreiben.

A barkácsbolt még zárva volt.

A férfi összehúzta magán a kabátot, az órájára nézett, aztán addig ment, amíg nem talált egy nyitva levő kocsmát.

A presszóban alig ült valaki, amikor belépett az ajtón. Állott fröccsszag terjengett, cigaretta bűze, és a tepertős pogácsák illata, amiket egy régi, hímzett kendővel takartak le. Nemrég hozhatta őket a pékség szállítója, mert még ontották magukból a meleg sütésillatot. A pultban egy ősz hajú, hatvan fölötti férfi állt, fehér köpenyben, és egy poharat törölgetett. A fölötte lógó csupasz villanykörte fényétől csillogott a kopasz folt a feje tetején.

A férfi leült a pulthoz, és kávét rendelt. Majd összeszorította kezeit, lehunyta szemét, és amikor a pultos elé rakta a kávét, kért egy fél deci vodkát. A pultos a vállára dobta a törlőrongyát, és egy poharat rakott a férfi elé, majd teletöltötte vodkával. A férfi fizetett. A kezei kissé remegtek, ahogy a pénzt odanyújtotta, aztán gyorsan lehajtotta az italt.

– Maga tudja esetleg, hogy kell egy lyukat befoltozni a vakolatban? – kérdezte váratlanul a pultostól. – Sosem csináltam még ilyet. Mi kellhet hozzá?

A pultos lerakta a rongyot, és hosszan végigtörölt maga előtt. Először a rongy vizes oldalával, aztán megfordította, és a szárazzal is átment nagyjából a felületen.

– Attól függ, hogy mekkora az a lyuk. De én, ha a maga helyében volnék, vennék egy kis gipszet, azzal bejavítanám, aztán kicsit megcsiszolnám, hogy szép legyen, és lekenném ugyanazzal a festékkel, amivel a szoba van festve. Nem is fog látszódni. Én így csinálnám – vont vállat a pultos, és letörölte a kis kört, amit a férfi vodkás pohara hagyott a pulton.

– Vagy vegyen zsákos vakolatot – kiáltotta oda egy nagydarab férfi, aki az egyik asztalnál ült. – Annál nincs egyszerűbb. Kikeveri, aztán lekeni. Semmi cécó.

A férfi kért még két vodkát, aztán átsétált a barkácsboltba.

Végül gipszet vett, meg egy kis darab 80-as csiszolópapírt. Úgy emlékezett, hogy falfesték még maradt az előző felújításból.

Mivel nem volt semmilyen felszerelése otthon, egy üres margarinos dobozban keverte ki a gipszet egy régi alumínium villával. Amikor úgy ítélte, hogy az anyag elérte a kívánt sűrűséget, elkezdte betömködni ujjal a lyukba, aztán addig nyomkodta, amíg elégnek érezte, és a fal síkjában elsimította a kézfejével.

Amíg az anyag száradt, ledőlt a kanapéra. Karjait összefonta, és próbált aludni, de folyton csak azt látta maga előtt, ahogy az utolsó üveg vodkát kiönti a csapba, ahogy a színtelen lé selymesen csorog le a rozsdás lefolyóba, ami akár egy torok, gurgulázva nyelte magába az italt.

Már sötét volt, amikor felkelt, villanyt kapcsolt, és a falhoz ment. A gipszes javítás nagyjából megszáradt, csak egy kis sötét kör látszott még a közepén, ahol képlékeny volt az anyag. Viszont a hajszálrepedés, ami a lyukból futott ki, továbbszaladt a falon, lent és fönt, és már jó harminc centisre tágította a falsérülés sugarát. A gipsz mellett a vakolat több helyen felpúposodott, és ahogy a férfi hozzáért, lepergett az is, még inkább feltárva a szürke falat a festés alatt.

A férfi ekkor már biztos volt benne, hogy a szomszéd felől ázik, azért terjed folyamatosan a lyuk. A fürdőszobája a túloldalon lehet, és talán ereszt a kád, vagy a zuhanytálcánál hiányzik egy csempe a falból, ott szivárog át a víz.

Órákig járkált fel s alá a lakásban, amíg rászánta magát, hogy átmenjen, és beszéljen a szomszéddal. Aztán, amikor már a kilincsen volt a keze, ránézett az órájára, és észrevette, hogy hajnali három van. Nem volt hova menni, majd csak reggel. Lefeküdt a kanapéra, magára húzta a pokrócot, és várta, hogy reggel legyen.

Egy percet sem aludt az éjszaka. Karikás, vérágas szemmel kopogott be a szomszédhoz. Először csak óvatosan megzörgette az ajtót, hátha az is elég, de miután hosszú percekig nem jött senki, rányomott a csengőre. Közben vadul rágta a körmét, és amikor egy száraz, nagy bőrdarabot harapott ki hüvelykujja körömágya mellől, ökölbe szorította a kezét, és a szájához kapta. Tenyerének rovátkái között síkosan terjengett a vér.

Kinyílt az ajtó. A szomszéd kócos fejjel állt előtte. Tokás, bajuszos, ideges arcú ember volt, fehér atlétában, gatyában és papucsban.

– Mit akar? – kérdezte, és közben hátrasimította a haját.

– A víz miatt jöttem – nyögte ki a férfi, de a beszéde szakadozott volt.

– Fél hat van… milyen vízről beszél?

– A falon szivárog át. Kirepedt a falam. Biztos a fürdőjükben történt valami. Talán egy cső megrepedt, vagy a kádból folyik… nem tudom.

– Megint ivott? Érzem a szagát.

– Nem iszom régóta – mondta száraz hangon a férfi. – Jöjjön, nézze meg a falamat. Majd látja, hogy mi a helyzet.

A szomszéd kelletlenül behúzta maga mögött az ajtót, elindult a férfi után. Papucsa minden alkalommal csattant egyet, ahogy a talpához ért. Bementek a lakásba, és a férfi odavezette a falhoz, majd rámutatott a lyukra, amit teletömködött gipsszel. A szomszéd odament, és megtapogatta a falat.

– Mit szórakozik velem korán reggel? – kérdezte a szomszéd. – Mi ez a marhaság a fallal? A biztosítót akarja szívatni? Nekem mindegy, de engem hagyjon békén! – mondta a szomszéd, és kiviharzott a lakásból.

A férfi egyedül maradt, a bejárati ajtóhoz ment, amit a szomszéd nyitva hagyott, durván belökte, majd a kanapéra telepedett. Úgy érezte, hogy aludnia kellene egy kicsit, mert menten elájul a fáradtságtól.

Éjszaka ébredt fel arra, hogy kaparászó neszek jönnek a fal felől. Letornázta magát a kanapéról, villanyt kapcsolt, és a lyukhoz ment. A gipsz, mint valami dugó, egyben hevert a parkettán, körülvéve törmelékkel, a repedés továbbfutott a falon, már egészen embermagasságig ért, a lyuk pedig akkora volt, hogy átfért volna rajta egy megtermett férfi ökle is.

A férfi a lyukhoz nyomta a szemét, de nem látott semmit, csak valami hullámzásszerű lágy hang szüremlett ki odabentről. A fülét is odanyomta, és akkor már biztos volt benne, hogy hullámzást hall, biztos, hogy víz folyik a falban, a szomszéd felől jön, aki letagadta, nehogy bajba kerüljön, és meg kelljen csináltatnia. A férfi járkált egy kicsit a lakásban, aztán a konyhába ment, kihúzta az összes fiókot, mire rátalált a kalapácsra. Kisfejű, könnyű szerszám volt, apróbb szögeket éppen be lehetett verni vele.

A férfi a lyukhoz ment, leguggolt, és a kalapács hegyesebbik végével elkezdte bontani a vakolatot, hogy minél jobban ki tudja szélesíteni a járatot. Nem gondolkozott, nem pihent két ütés között, csak folyamatosan püfölte a falat. A törmeléket kézzel kaparta ki, és maga mögé szórta, a parkettára. Azt sem vette észre, hogy a körme alja megtelik szemcsés cementtel, és a körömágyain a bőrt már cafrangosra tépkedte a lyuk érdes széle. A nyílásnál vörös foltokat hagyott a vére.

Úgy negyed óra múlva hallotta, hogy valaki erősen veri az ajtaját, aztán már nem csak dörömbölt, hanem rátámaszkodott a csengőre is.

A szomszéd volt az.

– Mi a jó francot csinál maga szerencsétlen? Éjszaka van, azonnal hagyja abba, vagy kihívom a rendőrséget! – ordított befelé a szomszéd, de nem kapott választ. Öt perc után feladta, és visszament a lakásába.

A férfi közben tovább bontott.

Egy óra múlva már akkorára nyílt a lyuk szája, hogy a férfi be is tudta volna tuszkolni magát, de ő tovább szélesítette a járatot, hányta a háta mögé a törmeléket. A szobában már kupacokban állt a vakolat, a férfi első ujjperceiről pedig húsig lenyúzta a bőrt az érdes falbelső.

Újra csengettek, és valaki erélyesen megveregette az ajtót.

– Rendőrség, azonnal nyissa ki az ajtót! – hallatszott kintről.

A férfi lerakta a kalapácsot, és leült a lyuk mellé, hátát a falnak támasztotta. Lihegett és izzadt. Csak tompa zúgást érzett maga körül. Kezeit a fülére szorította.

Közben újra hosszan csengetett a rendőr, és még egyszer felszólította, hogy nyisson ajtót, vagy betörik. A férfi ebből már nem fogott fel semmit. Levette a hálóköntösét, ami napok óta mindig rajta volt, összegyűrte egy gombolyagba, és oldalra hajította. Kezeivel megkapaszkodott a lyuk két oldalában, benézett mélyen a járatba. Egy pillanatig így maradt.

Közben a rendőrség elkezdte betörni az ajtót. Recsegett a zár, de a pántok még tartottak.

A férfi elindult befelé, húzta magát, és ahogy nyomult előre, érezte, hogy bent egyre tágasabb a hely.

Mire a rendőrök bejutottak a lakásba, már a lábai is eltűntek a járatban.

Reke Balázs 1989-ben született Szolnokon. A Szegedi Tudományegyetemen végzett klasszika-filológia, majd vizuális kultúratudomány/filmkultúra szakon. 2021 óta publikál rendszeresen irodalmi folyóiratokban. 2022-ben jelent meg Túl közel című regénye, 2024-ben Panelprogram című novelláskötete.

A szöveg eredetileg az Újpogányság (2024/2) lapszámban jelent meg.