Októberben is sokszínű szépirodalmi, publicisztikai és tudományos munkákkal gazdagíthatjuk a látókörünket, ha kezünkbe kerül az Alföld, a Jelenkor, a Kortárs, a Kalligram vagy éppen a Prae folyóirat friss száma. A szabadság- és vírus-tematikák feldolgozása mellett szerteágazó területekről, soknyelvű és heterogén szerzőgárdával jelentkezik a folyóirat-kultúra, töretlenül kiállva a művészetek fennmaradásáért folytatott harcok viharában.

Az októberi Alföldben többnyire jól összeválogatott szövegeket olvashatunk. A versek között még mindig érződik a karantén hangulat, de már több helyen is eltávolodik a jelenlegi krízishelyzettől. Ilyen például, Szeles Judit versei, amik mint egy szétbontott elbeszélés részei egybeolvasva alkotnak egy képet, vagy Lengyelfalvi Egbert és Tatár Sándor avantgárd jellegű, megkomponált alkotásai. Viszont Vörös István és Gál Ferenc szövegein még mindig érződik a karantén hatása, a bezártság, és a leltár-végzés. A két próza közül pedig mindenképp Jenei László szövegét emelném ki, mert sokkal összetettebb és érdekesebb, mint Kiss Noémi ökokritikai meseregényrészlete.

A szám egyik kitűnő cikke Czókos Gergely írása, a 25 éve meghalt, Emil Cioran munkásságáról és életéről, ami emellett rövid filozófiai és befogadástörténeti áttekintőt is nyújt. Remek diskurzusteremtő a méltatlanul elfeledett filozófusról. Ehhez pedig tökéletesen illik Magyar Miklós Camus műfaji és narratológiai elemzése, az író utolsó regényéről, Az utolsó emberről.

A tanulmányok rovatba pedig elsősorban nyelvfilozófiai és nyelvelméleti írásokat olvashatunk, mint Kulcsár-Szabó Zoltán Jean-Luc Nancy és Heidegger összevetése, vagy Branczeiz Anna elemzése Francis Ponge és Jacques Derrida költészetéről.

Megjelent a Kortárs folyóirat októberi száma is, melynek borítóján Posta Máté A 13 aradi vértanú című munkájának részlete látható. A lapszám szépirodalmi szegmensének nyitószövegei Farkas Árpád (Nyitott égbolt, Ürügyek fogytán, Egy állomáson, Hideg, Törvény) és Tóth László versei (Rossz napok, Mást az ág…, Se, Szekvenciák és Szelfi) előzetesen felrajzolják a folyóirat tematikus hangját: a szabadságvesztés, a bezártság és a korlátozott emberi létezés üt át a szövegeken, kicsúcsosodva az aradi vértanúk történetét, nemzeti tragikumát feldolgozó alkotásokkal. A szövegek folyamát megtörő képzőművészeti alkotások, Posta Máté Így festetek ti címet viselő sorozatának darabjai, melyek festő önarcképei különböző alkotó stílusát imitálva. Mindez a lapszám másik meghatározó tendenciáját képviseli, ami a művészet és a mimézis viszonya. (Prunzsinszky Sándor: Anabázis, Márkó Béla: A szép és a trágár) Ez a kérdéskör összekapcsolódik a nemzeti emlékezet és a múlt feldolgozásának a modernkori problematikájával.

A szám egyik legnagyobb hangvételű esszéje, Sümegi György Thorma János Aradi vétanúk, 1892-1896 címet viseli. A szöveg Thorma János az aradi vértanúk kivégzéséről készült festményét és az azt megelőző hiánypótló kutatói és művészi munkát ismerteti. Az esszé végén a múlt emlékezete és a jelenkori művészete (és maga az aktuális októberi Kortárs szám is) összeér, mikor a borítón látható Posta Máté festmény párhuzamba kerül Thorma alkotásával, reflektálva ezzel a hagyomány és a nemzeti múltra való visszatekintés reformjára, bízva abban, hogy a kiüresített ábrázolásmódokon végleg felülkerekednek az új perspektívák.

A Kalligram októberi számának szépirodalmi blokkja Márton László regényrészletével indul, amiben Por Zsolt életének mozaikdarabkáival találkozunk, a beszédmódja a szövegnek egy szenvtelen, külső nézőpont, amit nagy erényének tartok, mert jól illeszkedik a regényrészlet történetéhez. Ugyanakkor néhol indokolatlanul csapongó, de hozzáteszem azt is, hogy ezért a pár mondatért, megéri elolvasni: ”A jelen történet szereplője megírta egy rövid levélben a kárrendezési hivatalnak, hogy ő nem kérte az életvesztés miatti kártérítést, és azt nem is hajlandó elfogadni. Elvégre nem találta meg az elvesztett életet, így nem is szolgáltathatja vissza.” Németh Zoltán verseit olvasva „az idő úgy összesűrűsödött” és az „örömében lepattogzó festék/ már nyalja is a szemétkosár genitáliáit” sorok egy teljesen új perspektívát ajánlanak, amiben nagyon izgalmas elidőzni. Bódi Péter novellájában a bekezdések kezdő sorai félkövérrel vannak szedve, mintha felvetné az író, ezzel a gesztussal, hogy még mindig figyel-e az olvasó, illetve létrehoz magában a befogadóban egy fokozást, ami miatt nem tudja nem elolvasni a szöveget, ami miatt kifejezetten újtónak hat, ez a formai megoldás a kortárs irodalomban. Olty Péter Basszák meg című versét külön kiemelném, mivel nagyon merész címadásról beszélhetünk, bátor dolog ez, hiszen nagyon könnyen profánná, és indokolatlanná válhat a cím, de itt nem fordul át rossz vagy megúszós címmé, hanem nagyon kifejező, és mellérendelt szerephez jutatja a verscímet. A szépirodalom rovat végén Tuhári Attila fordításában olvashatjuk Szapphó és Arkhilokhosz verseit.

Érdemes még megemlíteni az októberi lapszám két tanulmányát, az egyik Csehy Zoltán remek tanulmánya, amely Olty Péter, Juhász Ferenc, Gergely Ágnes egy-egy versében megvizsgálja a hangot és a nemet, illetve Bereczky Gábor tanulmányát, ami körbejárja Ady és Krúdy éjszakáit.

A kritika rovatban három könyvről olvashatunk kritikát, Bereményi Géza Magyar Copperfield, és Tőzsér Árpád Lélekvándor, illetve Márton László Nibelung-ének című fordításáról

A Jelenkor folyóirat októberi száma nemcsak a lapszámozásban viszi tovább a lap évtizedes színvonalát, hanem tartalmilag is, az igen erős szeptemberi szám folytatásaként.

A nemrég elhunyt Bertók László versei után a lap rögtön Ágoston Zoltán főszerkesztő bevezetőjével kezdődik, ami búcsú és mementó a Kossuth- és József Attila-díjas Bertók Lászlónak, aki az elsők között publikált az induló Jelenkor folyóiratba, majd 1975-től már szerkesztőként is tevékenykedett a lapnál. A tervezett decemberi jubileumi lapszám helyett, így a sors akaratából az októberi szám lett Bertók emlékének ajánlva.

A szépirodalmi alkotások közül Szlukovényi Katalin és Vajna Ádám verseit emelném ki, valamint G. István László két versét, melyből a Nő a parkban a semleges szemszögből megélt női kiszolgáltatottság érzését igyekszik letaglózó versnyelvezettel megjeleníteni.

A lapszám más szempontból is érdekes, hiszen a kortárs horvát irodalmi összeállítás a szépirodalmi részleg kiemelkedő darabjait tárja elénk, mely által betekintést nyerhetünk az aktuális dél-kelet európai (balkáni) irodalmi életbe. Ez a szemle több szempontból nagyon kiemelkedő – egyrészt felhívja a figyelmet a nem-nyugati kultúrák által létrehozott művészeti alkotásokra, valamint olyan kiváló alkotókra, akik Európa keleti részén igyekeznek értékeket létrehozni saját szférájukban. A prózák, versek, szövegek alkotói mind egy programban vesznek részt, melynek célja a határmenti régió kulturális értékeinek népszerűsítése koncertekkel, fesztiválokkal és kimondottan szakmai eseményekkel, ahol az alkotókat ösztönzik az ismerkedésre és együtt dolgozásra. A program végén egy horvát-magyar kortárs irodalmi antológia születése a cél – ennek az antológiának horvát szerzőitől olvashatunk ízelítőt az októberi Jelenkorban.

A tanulmányok között Tverdota György József Attila A Kozmosz éneke című szonettkoszorújával foglalkozik, mely kiemeli az életmű e zárt rendszerű darabját és igyekszik megfejteni azt. Emellett Thomka Beáta recenzióját emelném ki, amit Marilynne Robinson Háztartás című művéről írt. A szöveg nemcsak a részletes áttekintés szempontjából fontos, hanem a Hemingway-díjas írónő jelentőségének kiemelése szempontjából is, aki műveiben felhívja a figyelmet a mindenkori emberi kérdések lélektani, antropológiai és protestáns etikai vonatkozásaira – társadalmi kérdésekben tehát igen releváns témákkal foglalkozik.

A Prae folyóirat idén ősszel Ragály címen, dupla tematikus lapszámmal jelentkezett. Az első számot Deres Kornélia, Gál Ferenc és Falcsik Mari versei nyitják meg. Gál Ferenc Ház körüli munkák című apokalipszis-verse vezet be minket a Ragály cím alapján is implikált dehumanizált világ szorongó tereibe. A rövid szépirodalmi blokkot követően H. Nagy Péter Karanténkultúra és járványvilág című könyvéből olvashatunk részleteket, melyek leginkább a vírushelyzet hatására átalakult szövegalkotás és -befogadás aktusaira reflektálnak. Majd Horváth Márk és Lovász Ádám tanulmánya következik, melyben a biopolitika tárgykörében fogalmaznak meg gondolatokat az emberiség globális önimmunizációs törekvéseiről, Roberto Eposito, olasz filozófus nyomán. A lapszám második szépirodalmi szegmensében többek között Fenyvesi Orsolya, Izsó Zita és Télffy Ármin versei szerepelnek Telléry Márton és Komor Zoltán prózái mellett.

A második ragály-szám egyik erős nyitószövege Terék Anna Csönd címet viselő drámarészlete, melyben egy anya-fia monológ keretei között válik élővé a háború mint vírus, amely fokozatosan üresíti ki a szubjektumot, testileg és lelkileg egyaránt. A szépirodalmi blokk másik kiemelkedő szövege Molnár T. Eszter Függőkert című kisprózája. A szövegben ábrázolt gyermeki brutalitás a valós világ képét tükrözi le, érzékletesen bemutatva a csoportidentitás és a félelem sokszor drasztikus következményeket hordozó kettősét. A szövegben felmutatott fantom-ellenség pedig ijesztő kontextusként mutat rá a mindennapjaink legkegyetlenebb aspektusaira. A lapszám tanulmányai közül kettőt emelnék ki, Ureczky Eszter A kontamináció kultúrái és Visy Beatrix „pillantás útján terjed” című szövegét. Az előbbi Wiliam Owen Roberts Ragány és Geraldine Brooks Csodák éve című regények elemzésével vizsgálja a pestis nyugati identitásképző hatását.