Szabó Réka

Portugál – Előadáselemzés a szegénység fókuszából

Az előadás megtekinthető az eSzínház oldalán.



Egressy Zoltán darabját, a Portugált húsz éven keresztül (1998-2018) játszották a Katona József Színházban, 423 előadást élt meg. A nagy siker többek között Lukáts Andor rendezésének és a lehengerlő színészi játéknak köszönhető – az viszont már kérdéses, hogy a darab önmagában rendelkezik-e azzal a szubsztanciával, amely ekkora nézettséget képes generálni.


Egy kitalált helység, Irgács mindennapjaiba nyerünk betekintést; egy – a magyar alkotók által jellegzetesen ábrázolt – magyar faluba kerülünk. Központban a kocsma helyezkedik el, ahova a helybéliek minden nap betérnek – ki reggel, ki délután. Ugyan egy-egy epizód erejéig kimegyünk a tópartra és a céllövöldébe, a darab jórészt Lajos (Csuja Imre) ivójában játszódik. A kocsmáros lánya, Masni (Pelsőczy Réka) segít a kiszolgálásban, kapcsolatban van a darab szereplőivel, akik rendszeresen megfordulnak nála; az állandóan jelen lévő Sátánnal (Varga Zoltán), a néha-néha betérő Csipesszel (Bán János), annak feleségével, Jucikával (Szirtes Ági), az egykori rendőrrel, Retekkel (Lengyel Ferenc) és a pappal (Mészáros Béla).


Hétköznapjaikat egy vándor, Bece (Keresztes Tamás) érkezése zavarja meg. Bece megjelenése reményt szít a lakosokban, kiváltképp Masniban. A két fiatal között fejlődő kapcsolat miatt a lány ábrándokat kezd szőni magában; végre kiszabadulhat a faluból, és új életet kezdhet egy férfi oldalán (aki remélhetően megkéri majd a kezét), együtt elutazva Portugáliába, ahova az illető eredetileg egyedül indult volna.


A Portugálra vígjátékként szokás gondolni; a közönség remekül szórakozik a szereplők megnyilvánulásain és a humoros dramaturgiai helyzeteken. Csuja Imre szemforgatásai és zsörtölődése a kifizetetlen italok miatt, valamint Varga Zoltán részeg mozdulatai és semmibe révedő tekintete folyamatosan fenntartják a jókedvet. Az egymást rendszeresen elkerülő házaspár, Csipesz és Jucika talán a legszórakoztatóbb páros mind közül. Bán János hektikus beszédstílusa éppoly kiemelkedő, mint a rémült-fintorgó mimikája, ahogy szóba kerül a felesége. Grimaszait megmagyarázzák Szirtes Ági parádés belépései: biciklis felborulását nőhöz nem illő káromkodással konstatálja, majd fejét hátravetve betipeg a kocsmába. Szirtes alakítása által Jucika az egyik legmulatságosabb karakterré vált a magyar színpadon, holott a színdarabot olvasva csupán egy részeg asszonyt képzelünk magunk elé, aki nem figyelemreméltóbb az azonos habitusú férfiaknál. Szirtes Ági viszont élettel telivé, igazi érzésekkel bíró nővé formálja Jucikát; ahogy Retekre ránéz és kacsintgatva, kidugott nyelvvel célozgat, az ugyanolyan zseniális, mint amikor beszéd közben lefagy, és maga elé mered percekig, kihasználva – és kiélvezve – a rászegeződő, kacagó tekintetek tömegét, hogy aztán nagyot fellélegezve kivonulhasson. Komplexitását jelzi, hogy mikor a férje bejelenti, elmegy munkát keresni, akkor ő, aki állandóan perlekedik az urával, aki ugyanúgy iszik, mint a férfiak, mégiscsak egy olyan nő, aki biztonságra vágyik, és nem akar egyedül maradni. Nem minden kapcsolat felhőtlen, tiszta boldogság, de a másik félhez való ragaszkodás minden esetben (és minden színpadon) megindító.


Látható, hogy amint a felszín mögé tekintünk, felsejlik előttünk a valódi jelentés – s ez korántsem annyira szórakoztató. Irgács egy szegény falu, a lakosok élete kilátástalan tengődés; munkanélküliek, alkoholisták, sőt az erőszak sem áll távol tőlük. Sátán komplikált családi élete nem egyértelmű; talán veri a gyerekét. Csipesznek is van néhány jelzésszerű mozdulata, amikor nekiindul a feleségének (mégsem bántja őt). Retek pedig féltékenységében gyilkosságot követ el, pedig nyilvánvalóan tudja, hogy ez bűncselekmény.


Nem csoda, hogy ilyen férfiak között Masni nem talál férjet magának. Apja szorgalmazza, hogy menjen hozzá Retekhez – a két férfi a lány feje felett tervezi a kocsma sorsát és a közös életet. Bece megjelenése nem véletlenül veszélyezteti Retek pozícióját; a vándor ugyanis Pestről érkezett. A város-falu ellentétre nagy hangsúlyt fektet a darab. Bece biztos egzisztenciával rendelkezik, művelt, jártas az idegen nyelvekben, és megengedheti magának, hogy Portugáliába utazzon. A falusi lánnyal folytatott beszélgetések során azonban hamar kiderül, hogy az eltérő társadalmi és kulturális helyzetükből adódóan nem értik meg igazán egymást. Masni tudatlannak, tapasztalatlannak és tanulatlannak tűnik Bece mellett, aki könnyed társalgási hangnemben említi meg Gauguin nevét, angolul szól a lányhoz, vagy akár a portugál életvitelről monologizál. Fel sem merül a férfiban, hogy lányt esetleg feszélyezheti a műveltség hiánya, amely miatt nem érti meg a gondolatmeneteit. A kölcsönös szimpátia viszont van annyira erős, hogy napokat töltsenek együtt.


A falusiak már az esküvőre készülnek, ám mikor Bece ezt megtudja, ráébred, mennyire félreérthetőek a szándékai. Amit ő könnyed szórakozásnak vélt, az a lány számára egy új élet lehetőségét jelentette, egy álom beteljesedését. Azonban a remény Bece személyében már a kezdetektől fogva elveszett: a férfi ugyanis házas. A nejével folytatott veszekedésükből kiderül, hogy a férfi problémái közel sem hasonlíthatóak a falusiak problémáihoz. Van munkája, otthona, felesége, pénze – mindene, amit Irgács lakói nem mondhatnak el magukról. Nem is értik, tulajdonképpen mi a férfi kifogása a már meglévő, jómódú élet ellen; néma szemlélői a veszekedésnek. A két világ közti különbség ekkor válik mindenki számára nyilvánvalóvá.


Bece távozásával a falu folytatja megszokott életét. Közhasznúra járnak vagy a kocsmába, várják a segélyt – és a Fradit, ami nyilván nem jön –, és reggeltől estig, megállás nélkül isznak, miközben az adósságaik csak halmozódnak. Ordibálnak egymással, ez náluk a normál hangerő, a legcifrább káromkodások pedig szókincsük unikális részei. Megszólalásaikból rájövünk, hogy nincs igényük változtatni ezen az életmódon, annyira megszokták már. Egyedül Csipesz utazik el néha Pestre munkáért – a felesége ekkor is marasztalni akarja. Elmaradott helység, hátrányos életkörülmények, mégis ragaszkodnak egymáshoz az emberek.


Az előadás nem feszegeti a határokat. Ehhez hozzájárul a kevés változtatást igénylő díszlet. A kocsma önmagában tükrözi a lepusztultságot, ugyanakkor átlagosnak mondható. A szegénység a szereplők láttán is nyilvánvalóvá válik; kopott öltözékben, olcsó papucsban jelennek meg, borzas hajjal és borostásan. A kocsmáros félig begombolt inge éppen olyan nevetséges, mint amennyire igénytelen. A feleség harisnyája több helyen lyukas (biciklis borulásainak köszönhetően), cipőjének talpa pedig olyan szakadt, hogy alig bír esés nélkül csoszogni benne. Nem adnak a megjelenésükre, se a jómodorra. Nem számít azoknak a megítélése, akik ellenzik az állandó italozásukat.


Ha ebből az aspektusból vizsgáljuk a Portugált, nem a vígjátéki jelző jut az eszünkbe. A szegénységábrázolás az előadás minden elemében benne rejlik, s ennek ellenpontozásaként van jelen a humor szinte folyamatosan a színpadon. Legalábbis remélem, hogy a színdarab célja nem az, hogy ezen az élethelyzeten szórakozzon a közönség. Lehet élvezni, lehet rajta nevetni, viszont nem vonatkoztathatunk el attól az alapvető ténytől, mennyire borzasztó az egész szituáció. Ha Irgács valóban egy olyan település, amely leképezi bármely magyar falut, úgy a darab a „magyar valóságot” tárja elénk – s ez módfelett elszomorító.





















Szabó Réka 2000-ben született, nyíregyházi. Jelenleg az Elte film-színház szakos hallgatója. Igyekszik nyomot hagyni a világban, ám észrevette, hogy inkább az emberek hagynak őbenne nyomokat. Keveset alszik, sokat olvas, énekel – hajnalonként csapja meg az ihlet. Álma a színház, élete a film.



0 comments

Recent Posts

See All
Kollázsok6.jpg
arrow&v