Paulus Barbara

Nasztaszja Filippovna pszichoanalízise Dosztojevszkij A félkegyelmű c. regénye alapján



A Mihail Bahtyin nevéhez fűződő Dosztojevszkij regénymodell, a polifonikus regény mindmáig a Dosztojevszkij-kutatás legerőteljesebben ható koncepciója: eszerint a regényben megteremtett világ folytonosan tágul a hősök kommunikációjában, és dialogikus érintkezések által kerül kifejtésre minden olyan fontos gondolat, amely által értelmezhetővé válik a környezet. A polifónia [gör.: sokhangúság] eredetileg zenei terminus, olyan szerkesztésmódot jelent, melyben minden szólamnak önálló szerepe és önálló jelentősége van. Horváth Géza szavaival élve:

„Dosztojevszkij számára sosem az a fontos, hogy mi a hőse a világban, hanem elsősorban az,

hogy milyen a világ a hősében”.[1]


Álláspontja szerint a világról kimondható igazság nem választható külön az egyén igazságától. Minden különálló világértelmezés saját értéket képvisel és komolyan veendő. Dosztojevszkij felfogása szerint csak érintkezésben, azaz ember és ember közötti kölcsönhatásban tárul fel az ember valódi jelleme, mind mások, mind saját maga számára.

Bahtyin azt az értékkontextust nevezi szólamnak, ami a beszélő általi nyelvben kifejezésre jut. A szerzői szólam világképe sokszorosan kiegészíti egymást a hősével, majdhogynem összeérnek, olykor tükröződnek egymásban.

A szerzői ábrázolás középpontja a hős öntudatának működése. Hősei külsőjének leírásakor nem az a fontos, hogy ki ő és hogyan néz ki, hanem az, hogy milyennek látja önmagát. A hősnek befejezetlennek kell lennie, hogy a szüzsében változásokra legyen képes. Mindig lakozik benne valami, amit csak ő maga bonthat ki, és ami nem alkalmazkodik az ő külső szemmel történő leírásához.

A hős emancipálódási szándékában, „fel akarja rúgni” a ráerőszakolt idegen meghatározásokat, amelyek elsorvasztják, ez a harc pedig életük akár legmeghatározóbb küzdelmévé is válhat – mint ahogy ez A félkegyelmű Nasztaszja Filippovnájával is történik.


Nasztaszja Filippovna alakjának értelmezési lehetőségei

Nasztaszja Filippovna, egy büszke, kizsákmányolt nő, messze Dosztojevszkij egyik legérdekesebb női szereplője. Azonnali és drámai hatással van az őt körülvevő többi jellemre. Nasztaszja Filippovnát felnőttkorára gyakorlatilag elpusztította a környezete: úgy találja, hogy nem képes túlélni a korának társadalmában. Mark Szlonyin Dosztojevszkij három szerelme című életrajzi regényéből kiderül, hogy a karakter megalkotásakor Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij múzsái első két nagy szerelme voltak: első felesége, Marja Dimitrjevna és fiatal szeretője, Appollinarija Szuszlova. Marja Dimitrjevnával való házassága nem volt harmonikusnak mondható, az író megfogalmazásában:

„(..)bár közös életünk boldogtalan volt, mindig szerettük egymást; sőt, minél boldogtalanabbak voltunk, annál erősebben kötődtünk egymáshoz.”[2]

Fjodor Mihajlovics ugyanakkor szerette azon saját érzelmeit, amelyeket felesége keltett benne, és becsülte mindazt, amit a nő életéből neki szentelt - bizonyos szempontból szerette a felesége által okozott szenvedést is.


Kapcsolatukban hasonlóan viselkedtek: mindkettőjüket hamar elragadta a hév, nem találták helyüket a békés megszokás keretei közt, nem ismertek mértéket, a végletekig kiéleztek mindent. Ezen tulajdonságok visszaköszönnek a Nasztaszja Filippovna és Rogozsin közötti romantikus kapcsolatban. Nasztaszja Filippovna ábrázolásában megjelennek Marja Dimitrjevna bizonyos tulajdonságai, úgy mint halovány arcú, tüdőbajos tekintetű, hirtelen haragú nő. Felesége megbetegedésekor Dosztojevszkij külföldi utazását töltötte, ott ismerkedett meg Appollinarijával, akinek vonásait nem csak, hogy beleépítette A félkegyelmű hősnőjének jellemébe, de A játékos című kisregény azonos nevű (Polina Alekszandrovna) főszereplőnőjét is róla mintázta.

A félkegyelműben mindkettő nő tulajdonságai megjelennek, aminek az lehet az oka, hogy az írót folyamatosan furdalhatta a lelkiismeret, mert bár kötődött első feleségéhez, már másba volt szerelmes. Marja Dimitrjevna halálos ágya mellett egy másik nőről ábrándozhatott, már hozzá fűzte a szenvedély és a vágy. Feltételezhető, hogy nem a szépség vagy a női bájak vonzották Dosztojevszkijt azokhoz a nőkhöz, akiket kívánt, valami más izgathatta és vonzhatta bennük: Polinával való viszonya első házasságához hasonlóan nem volt kiegyensúlyozottnak mondható. Az akkor 41 éves író és az egyetemista lány nehezen értették meg egymást, gyakran kerültek összetűzésbe, mégis összekötötte őket egyfajta megmagyarázhatatlanul erős vonzalom egymás irányába. Bántották egymást, többször szakítottak, ám minduntalan visszatértek egymáshoz.


„A férfi-nő kapcsolatban – mondta 1879-ben Dosztojevszkij – egyik félnek mindenképp tűrnie kell, sérelmeket kell szenvednie”,[3] illetve „a nők mellett először mindenképp szenvedni kell, azután következik az élvezet”[4]. Az emberi kapcsolatokat fenntartással kezelő író a házasságról is hasonlóan gondolkozott: „A nő számára a házasság mindenképp rabság. Ha már odaadta magát, akkor rabszolganővé lett”[5]. Valószínűleg emiatt jelenik meg visszatérő motívumként a regényben Nasztaszja Filippovna elköteleződéstől való félelme, beágyazva hétköznapi viselkedésébe, illetve olyan szituációkban megjelenve, mint az esküvőről való megszökés. A szüzsé alakulása során Rogozsin válik a szenvedélyes Nasztaszja Filippovna áldozatává, akivel bár a hősnő végig bábuként játszik, végül mégis ő öli meg az asszonyt.


Nasztaszja Filippovna alakjának értelmezése

Dosztojevszkijnél megszokott, hogy hőseinek beszédes nevet ad, melyek akár előre vetíthetik a kérdéses karakter későbbi sorsát is, emiatt Nasztaszja Filippovna alakjának értelmezésekor nem hagyható figyelmen kívül a névválasztás sem. Nasztaszja Filippovna teljes neve Anasztaszja Filippovna Baraskov. Az Anasztaszja az „Anasztázia” görög eredetű női név orosz megfelelője, melynek jelentése „feltámadás”. A név utalhat Nasztaszja Filippovna kísérletére, miszerint megújulva, keserű gyermekkorát maga mögött hagyva a társadalom elismert tagjává válhat. A „Baraskov” vezetéknév az orosz „барашек [barasek]” főnévből származik, ami birkát, bárányt jelent. Akár bibliai síkon is értelmezhető a leölésre szánt bárány megjelenése Nasztaszja Filippovna nevében, mely egyszerre utal arra, hogy a nőre mint áldozati bárányra tekinthet az olvasó, aki Tockij fogságába esett, illetve arra, hogy az áldozat-jelleg előrevetíti a karakter sorsának tragikus végkifejletét. Ahhoz, hogy a legpontosabb képet alkothassuk a hős motivációjáról, Nasztaszja Filippovna élettörténetének fontosabb eseményeit szükséges vizsgálnunk, melyeket Dosztojevszkij több oldalon keresztül mutat be a regényben. A hősnő egyéniségének pszichológiai szempontból való elemzésekor Natalia Kholmogorova 2013-ban megjelent „Настася Филипповна: психоанализ” [Nasztaszja Filippovna: Pszichoanalízis] című cikkére támaszkodom,


A hősnő története 6-7 éves korától kezdve ismeretes az olvasó számára, amikor is szülei és fiatalabb testvére elvesztése következtében teljesen elárvult. Magára maradt, eltűnt mellőle mindenki, aki addig a világot jelentette számára - a gyermekkor korai fázisában egy ilyen hatalmas trauma befolyásolja a később kialakított viszonyt a környezethez és saját magunkhoz, kötődési problémákat és önképzavart eredményezhet.


Ekkoriban jelenik meg az életében Afanaszij Ivanovics Tockij, aki teljes felügyelettel rendelkezik felette, letelepíti a birtokán, anyagilag támogatja és taníttatja. Eléri, hogy a fiatal, szépséges lány mindennel meg legyen elégedve és semmit se tudjon az őt körülvevő világról. Tockij feltétel nélküli hatalmánál fogva - és figyelembe véve az efféle viszony motívum szerepét Dosztojevszkij életművében - kétségkívül hierarchikus kapcsolatról beszélünk, melyből nem zárható ki a testi erőszak sem. Dosztojevszkij művészetében gyakran visszatérő elem a fiatal gyermekek vagy tinédzserkorú lányok bántalmazása. Ez Dosztojevszkij archetipikus bűncselekménye[6]: az éretlen lányokkal akaratuk ellenére végrehajtott testi érintkezés egyike azon legfélelmetesebb bűnöknek, amit egy ember másik emberen végre tud hajtani. Az olvasó számára nem derül ki részleteiben, mit tett Nasztaszjával Tockij, csupán azt tudjuk, hogy ő maga a kapcsolat e részét rettenetes förtelemként élte át, azonban nem túl erős ahhoz, hogy fellépjen ellene, vagy kifejezze utálatát. Ő maga még csupán gyermek, Tockij azonban felnőtt férfi, akiben a lány a szülői pótlékot látja. Rajta kívül senkije sincs, aki törődne vele, vagy akire támaszkodhatna, emiatt kénytelen tűrni és alkalmazkodni. Mindennek következtében a férfi-női kapcsolatok, az érintkezés, mindenféle intimitás az ő képzeletében nem lehet más, csak visszataszító és fájdalmas. Iszonyodik minden viszonytól, mégsem tudja visszautasítani őket. Ahogy érett nővé válik, megérti és átértékeli, hogy mit tett vele Tockij – ekkor a tűrés helyét a düh és a bosszúvágy veszi át. Amikor megtudja, hogy a férfi házasodni készül, hirtelen felindulásból maga mögött hagyja a vidéki otthonát és Pétervárra utazik, hogy találkozzon a férfival, aki kihasználta őt. Tockij találkozásukkor szembesül azzal, hogy a leány helyett egy érzelmileg és értelmileg teljesen megújult nő áll előtte. A férfi tart tőle és a bosszújától, minden eszközével szeretné elkerülni, hogy ő legyen Nasztaszja Filippovna figyelmének központi tárgya. A nő csalódottsága és keserűsége következtében immáron semmivel nem tud törődni, ami a világban körülötte zajlik, mind teljesen érdektelenné válik. A megszokás és a semmihez sem fogható biztonságérzet köti őt a férfival való mérgező kapcsolathoz, az egyetlen kapcsolathoz, amit rövid élete során jól ismert. Ámbár gyűlöli a férfit, aki megrontotta, mégsem bántja őt – helyette olyan embereken vezeti le sérelmeit, akik segíteni akarnak rajta, akik valójában semmi negatívat nem tettek ellene. Ezekben a kapcsolataiban, ő van fölényben, ő dominál, kénye-kedve szerint irányíthatja társát. Nem Afanaszij Ivanovics Tockijnak adja vissza, amit tőle kapott, hanem olyan, nála gyengébb jellemekre vetíti ki keserűségét, akik hajlandóak alávetni magukat akaratának. Nem ismer más bánásmódot, mint a másikkal szembeni durvaságot és az irányítását: mindez ugyanúgy jelen van a Rogozsinnal, és a Miskinnel fenntartott kapcsolati mintájában. Nasztaszja Filippovna fiatalkorában azt tanulta, hogy nem számíthat senkire, csak önmagára: szerettei magára hagyják, akiben megbízik, ellene fordul. Támogató szavak helyett utasításokat kapott, minden értelemben kihasználták őt. Emiatt nem tud szeretettel viszonyulni sem önmagához, sem embertársaihoz. Vágyakozik rá, azonban nem tudja elfogadni a szeretetet vagy a gyengédséget.


Ganyával való kapcsolatához nem fűzi semmilyen érzelem vagy érdek. A fiatal Jepancsin fiú Tockij biztatására udvarol Nasztaszja Filippovnának. Ganya tettetett nemesi hátterű családját akarja bosszantani azzal, hogy feleségül kéri a könnyelmű, kitartott nőként elhíresült Nasztaszját – illetve a nő jelentős hozománya is kívánatossá teszi számára a házasságot. Nasztaszja Filippovna Ferdiscsenko árulkodásának köszönhetően teljes egészében tisztában van Ganya hátsó szándékával, azonban szemlátomást nem zavarja őt. Szembesül vele, hogy évek elteltével sem képes kilépni Tockij árnyékából. Mit tehet a nő, akit megvetnek viszonyáért egy olyan férfival, aki akarata ellenére közeledett hozzá, majd újból elítélnek, amikor változtatni akar korábbi életén?


Nasztaszja Filippovna csalódásai hatására folyamatosan az őrület határán egyensúlyozik és fokozatosan ábrándul ki a férfiakból. Nyilvánvalóan sértően hat rá eddigi egyetlen komoly kérőjének leplezett szándéka, még ha ezt a külvilág felé nem is mutatja. Játszik Ganyával, egészen a regény cselekményének elindulásáig nem ad egyenes választ a lánykérésre. Nasztaszja Filippovnát személyesen először az Első rész nyolcadik fejezetében jelenik meg, egészen addig csupán őt ábrázoló fényképen találkozunk vele. Az első őt érintő személyleírás Miskin szájából hangzik el:

„Csodálatosan szép! - tette hozzá mindjárt lelkesen. A fénykép valóban rendkívül szép nőt ábrázolt. Igen egyszerű és ízléses szabású fekete selyemruhát viselt; sötétszőke haja egyszerűen, otthonosan van fésülve; szeme mély, sötét, homloka tűnődő; arckifejezése szenvedélyes és egy kissé gőgös”[7]


Jepancsinékhoz megérkezvén Nasztaszja Filippovna Miskin herceget cselédnek nézi és ráakasztja a kabátját, majd kemény és érdes hangon szól a fiatal férfihoz.

„Ha már lusta vagy megjavítani a csengőt, akkor legalább ülj itt az előszobában, amikor kopognak. No, most meg elejti a bundát! Te tökfilkó! El kellene kergetni téged. Eridj, jelents be!”[8]


Ez a szokatlan és durva belépő az olvasó első benyomásában tudálékos, kissé visszataszító nő benyomását kelti, éppen olyannak, amilyennek ő is láttatni szeretné magát. Fontos azonban, hogy Nasztaszja Filippovna alakjának értelmezésekor nem azt érdemes vizsgálni, hogyan viszonyul környezete a hősnőhöz, milyen jelzőkkel illetik, sem azt, mit szeretne mutatni magából, sokkal inkább tetteit, melyek valódi milyenségéről árulkodnak. Miskin herceg alternatívát mutat Nasztaszja Filippovnának, kiutat abból az életből, amelyben boldogtalan. Egy szadizmustól, bántalmazástól mentes harmonikus együttélés lehetőségét kínálja neki. Másik kérője, Rogozsin, ezzel szemben tizenötezer rubeltől kezdve kezd el „alkudozni” rá, majd negyvenezer és végül százezer rubelt kínál. Nasztaszja hisztérikus nevetésben tör ki a helyzet nevetségességéről, mintha nem tudná elhinni, ami vele történik. Ahogy az epizód egyre inkább kicsúszik az irányítás alól, Ganya nővére, Varja azt kiáltja: "Hát nem akad önök között senki, aki ezt az orcátlan nőszemélyt kivezetné?!”.[9] Az őrület közepén Miskin herceg a két testvér közé lép, és pofont kap Ganyától, amelyet amaz Varjának szánt megjegyzése miatt. A herceg krisztusi önzetlenségre emlékeztető tette megdöbbenteti Nasztaszja Filippovnát, egy pillanatra felfedteti vele valódi arcát, mely mentes attól a ridegségtől, melyet eddig láttunk:

„Rendszerint halvány és tűnődő arcán, amelyhez sehogy sem illett az iménti mesterkéltnek

ható nevetés, most láthatólag új érzés izgalma hullámzott végig; de valahogy mégsem akarta

elárulni, és a gúny, szinte erőnek erejével, ott maradt az arcán.”[10]

Az ismeretlen érzés megrémíti és elbizonytalanítja a hősnőt mindazzal kapcsolatban, amit addig gondolt önmagáról és az őt körülvevő világról. Nasztaszja közel akarja engedni magához Miskint, ám minduntalan megrémül és elhagyja a férfit. Nem akarja azt az életet élni, amit soha nem tapasztalt, így nem érezheti magát biztonságban benne. Legközelebb születésnapi estélyén találkozunk vele. Miskin ekkor szembesül azzal, hogy cselédsége teljes egészében nőkből áll, mintegy alátámasztva undorát és viszolygását a férfiak felé. Elképzelhető a Nasztaszját ért sokk, megaláztatás és szomorúság, mikor Rogozsin az ígért százezer rubellel. A sértő ajánlat hatására a nő ismét zuhanni kezd az önpusztítás gödrébe. Felismeri, hogy a férfiak prostituáltként kezdenek tekinteni rá, ennek megfelelően elkezdi önmagát Rogozsin asszonyának hívni, mintegy elfogadva a szerepet, amit a társadalom rászabott.[11] „- Hisz valóban magam sem értem, hogyan támadhatott olyan hóbortom, hogy egy tisztességes családba akarjak bejutni .”[12]

A kaotikus est során visszautasítja Ganya lánykérését, elfogadja a herceg házassági ajánlatát majd elutasítja őt, végül az önmegsemmisítés utolsó lépcsőjeként Rogozsint választja és vele tart. Rájön, hogy az orosz értelmiségi társadalomban nincs helye egy olyan nőnek, mint ő. A felismerés pillanatában kimondatlan átváltozáson megy keresztül: „Később mindnyájan azt állították, hogy Nasztaszja Filippovna éppen ettől a pillanattól fogva egészen megőrült”[13].Hosszú, dühös monológban felfedi, hogy arról álmodozott, hogy valaki olyan, mint Miskin herceg, megjelenik, és azt mondja neki: Maga nem hibás, Nasztaszja Filippovna, és én imádom magát. Amikor ez bekövetkezik, az mérhetetlenül megrázzza őt, mert azt, amire a legjobban vágyakozott a világon, mégsem tudja elfogadni. Úgy érzi, egy olyan nő, mint ő, elrontaná a gyermeki lélekkel megáldott, ártatlanként ábrázolt Miskint:

„- Hát komolyan gondoltad, hogy tönkreteszek egy ilyen csecsemőt?!”.[14]

Viszolyog azoktól az emberektől, akik lenézéssel közelednek hozzá, lenézi a férfiakat, akik rajonganak érte, azokat pedig, akik segíteni szeretnének rajta, félti saját magától. Végső tébolyultságában a Rogozsintól kapott pénzköteget a tűzbe veti, és valamennyi férfit felszólít rá, hogy gyengeségükben nyúljanak be érte a kandallóba. Nem engedi meg magának, hogy úgy éljen, ahogyan szeretne, a folyamatos bűnhődést választja. Ennek megfelelően Rogozsin, és vele járó biztos halál mellett dönt.