Somogyi Tibor

Kuckólakó

Szereplők:

Kuckólakó

Ügynök ( Az ügynököt játhatszja férfi vagy nő is. )

(Kicsi szoba, zsúfoltan berendezve. Asztal, rajta kis villanyrezsó, amelyen tea fő, két szék mellettük, a fal mellett nagyágy, a takaró alól egy ember körvonalai púposodnak ki. Az ágy mellett könyvek és újságok vannak felhalmozva. A szobából két ajtó nyílik, egy kétszárnyú és oldalt a hűtő mellett, egy kisebb. Itt most lehúzzák a WC-t és kilép Kuckólakó. Negyvenen innen van, de többnek néz ki. Haja zsíros és a vállát veri, ruháját mintha vasvillával hajigáltál volna rá. Ő Kuckólakó. Szórakozottan az ágyra pillant, végig simítja a takaró alatt fekvő alakot, majd felvesz egy újságot és leül az egyik székre, de nem kezd olvasni)

KUCKÓLAKÓ: Alszol, szerelmem? Elmúlt már tíz óra! Hasadra süt a nap. És nem szalonnát tojással! A madarak már lassan második műszakjukat kezdik a fákon. Jójó, tudom, semmi fontos dolgod nincs ma, feküdj csak. Úgyis tudom, hogy ébren vagy, csak pihengetsz még. Mindig megérzem, hiszen tudod. Én már megittam a második tejes kávém, hogy mondják ezt a sznobok? Caffé latte… persze, látta. A kávé látta, pedig nem is maláta! (nevet) Nézett a kávé, a kis kávészemmel… aztán én jól megittam… úgyhogy most pörgök… Kár, hogy te nem szereted. Nem tudom, te mit terveztél mára, de szerintem ma tovább dolgozom majd a képregényemen. Aztán rendelhetnénk pizzát, nekem szalámisat, neked hawaiit, a kedvencedet, aztán összebújnánk és néznénk valami jó filmet. Vagy rendeljünk inkább gyrost? Jelezd a kezeddel… Jó, akkor pizza lesz. Ha addig nem gondolod meg! Ma ugye a katicás ruhád veszed fel? Azt úgy szeretem, mégis olyan rég volt rajtad. Azért is mostam ki neked a levendula illatú öblítővel. Most megleptelek, igaz? Na jó, aludj csak. Bocsika, hogy itt ébren tartalak. Én is szeretek aludni, főleg ha nincsenek rossz álmaim. Olyanok, amiket még elmesélni is félek. Meg azért, mert gyakran elfelejtem és nem marad meg, csak Tudod, mit álmodtam? Este vagy talán éjszaka volt… elmentünk táncolni, utána beültünk a mekibe, és valahogy más volt az egész hely, mint az életben… Persze, ez egy álom volt, de annyira mégis valószerű volt, hogy akkor elhiggyem. Volt bent a Mekiben egy öreg fószer, fagylaltot kanalazott a szomszéd asztalnál, aztán odajött egy mekis dolgozó, ott takarítgatott és véletlenül kilökte a kólát a kezemből, bocsánatot kért meg minden. Nagyon kedves volt velünk, a névkártyája szerint Krisznek hívták. Az öreg fószer világosított fel később, amikor elmesélte, hogy őt meggyógyította egy érintéssel valami betegségből. Tudod, ki volt ez a Krisz? Jézus! Diákmunkán dolgozott a Mekiben, amúgy a Hittudományi Egyetemre járt. Ott tanult! Persze, le volt nyírva a haja meg a szakálla, meg a szokásos mekis egyenruhát viselte, de aztán már én is megismertem. Újra eljött közénk. Aztán sajnos megszakadt az álom, mert felébredtem. Micsoda álom. Megváltó a McDonaldsban. Mcváltó (nevet) Mit szólsz? Hm? Mit is szólnál, ehhez szólni se lehet. Jó, tudod, hogy én se vagyok annyira hívő. Na, nézzük ezt az újságot. (Olvasni kezd, ekkor élesen csengetnek, Kuckólakó csak úgy maga elé motyog) Jó, ha nem csengetsz még egyszer, akkor vegyük úgy, hogy nem hallottam és nem történt semmi. Ha csengetsz még, akkor elgondolkozom, hogy ki a bánat lehetsz. (Újabb csengetés) Leolvasó nem lehet, mert a múlt héten voltak, a postás nem szokott ilyen korán jönni. (Újabb, még erőszakosabb csengetés) Jó. Megnézlek magamnak. (Kinyitja az ajtót. Az ajtóban álló figura, harmincas évei közepén állhat. Elegáns öltözet, aktatáska)

ÜGYNÖK: Ó, gyönyörűséges napot kívánok! Kedves Csengeri György, nagyon örülök…

K: Nem, az csak egy név az ajtón. Az előző lakóé, vagy az azt megelőzőé.

Ü: És maga?

K: Hívjon csak Kuckólakónak.

Ü: Rendben. A Kuckó a vezeték, a Lakó a keresztnév? (Nevet) Ahogy szeretné. Akkor maga csak hívjon Gabinak. Ez a nevem. Lehoczki Gabi.

K: És miben segíthetek? A pénzes postásra számítottam.

Ü: Postás nem vagyok, de pénzes… nos, az talán igen.

K: Kíváncsivá tett.

Ü: Ne legyünk már ilyen hivatalosak, inkább tegeződjünk! Szerintem én vagyok az idősebb.

K: Tényleg, azt gondolod?

Ü: Igen, de bemehetek akkor egy kicsit? Vagy zavarok?

K: Nem zavarsz. Csak…

Ü: Nem fogod megbánni.

K: Jó, gyere.

Ü: Szerencsés napod van! Leülhetek?

K: Persze. Kávét?

Ü: Köszönöm. Cukor nélkül kérem.

K: Tejjel?

Ü: Tej nélkül.

K: Őrtornyokat hoztál? Ébredjeteket? Én térülök-fordulok a kávéval, de megtéríteni nem tudsz. Megmaradok erká, az is jó lehet valamire odaát. Talán beszámítják azt is, és ha a Jóisten bal kislábujját nem is foghatom, azért a menny egyik hátsó traktusában csak elférek

Ü: Erká?

K: Római katolikus. Szóval nem Tanú vagy? Tessék itt a kávé.

Ü: Semmi olyan. Mmmm, finom az illata. Csak beszélgetni szeretnék veled és üzletet ajánlani.

K: Nem akarsz eladni nekem semmi bóvlit? Magfúziós lábmelegítőt vagy arcsimító elasztikus maszkot? Vagy pöszmétemagkivonatot az összes létező betegség gyógyítására? Lexikonokat?

Ü: Ne légy ilyen gyanakvó. Biztosan történtek veled dolgok, amelyek megsértették a benned lévő ősbizalmat.

K: Valóban, nem vagyok az a könnyen bízó ember.

Ü: Akkor miért engedtél be?

K: Azt hittem a postás… meg tudod, rég beszélgettem új emberekkel. A leolvasók annyire nem beszédesek. Meg szimpatikusnak találtalak.

Ü: Ennek igazán örülök, hogy nem nézel sorozatgyilkosnak.

K: Azt azért tudnod kell, hogy sose voltam túl jó emberismerő.

Ü: Izé… Alszik valaki az ágyban? Nehogy felébresszük.

K: A párom. De őt nem zavarjuk. Már ébren van, de még pihen.

Ü: Akkor jó. Ekkora az egész lakás?

K: Van még egy kis fürdőszoba meg WC… az egész 16 négyzetméter. Azért is nevezem magam Kuckólakónak… meg az előző párom is hívott így…

Ü: Engem egyszerűen Gabinak hív… meg a gyerekek is.

K: Hány gyereked van?

Ü: Négy. Két fiú, két lány. Finom volt ez a kávé. Köszönöm.

K: Én is szerettem volna gyerekeket. De vannak még csodák.

Ü: Örülök, hogy ezt mondod! Nagyon hiszek én is a csodákban. Nem azokban a nagy hűhós hókuszpókuszokban, amelyekre csak legyint az átlagember, hanem a mindennapi élet csodáiban. Egy szép lepke az ablakpárkányon, egy finom szendvics reggelire, egy kedves szó valakitől, amellyel megcirógatja az ember sebzett lelkét vagy az elért apró sikerek, amelyeket észre se veszünk, hogy elértük, mert olyannyira megszoktuk. Hogy van családunk, szerelmünk, munkánk, tető a fejünk felett, kenyér a szánkban és hogy egészségesek vagyunk. A csoda, amely a hit legkedvesebb gyermeke, csak arra talál rá, aki képes meglátni azt.

K: Én is így érzem, csak én nem tudok ilyen szépen fogalmazni.

Ü: A hétköznap csodái! Ha ezeket észrevesszük, akkor a lelkünk megtelik reménnyel és ha már reménykedünk, nos, mit gondolsz?

K: Vidámabban telik a napunk?

Ű: Az is fontos, de nemcsak ez! Akkor már tudunk cselekedni és megvalósítjuk a mi saját csodánkat!

K: Igen. Nemcsak az lehet csoda, ha Jézus megjelenik a Mekiben! Mindig mindent igyekeztem a legjobb oldala felől nézni, minden emberről a legjobb szándékot tételezni fel. Sajnos, arra kellett rájönnöm a legtöbb ember nem ilyen.

Ü: Nem jó embereknél próbálkoztál szerintem. Az emberek többsége szerintem tényleg jó. Csak a kommunikáción múlik minden. Ez a híd az emberek között. Mindenesetre úgy érzem, mi jól kommunikálunk, és jó üzleti partnerek leszünk.

K: Remélem…

Ü: Én tudom. De még csak remélsz.

K: Így van.

Ü: Kezet rá, partner!

K: Partner! ( Kezet ráznak. Nevetnek)

Ü: De mesélj még magadról, barátom.

K: Nem akarlak untatni.

Ü: Tényleg kíváncsi vagyok rád.

K: Miért?

Ü: Érdekes embernek tűnsz.

K: Komolyan? Nem sok mesélni valóm van. A szüleim nem ismertem, csecsemőkoromban a kórházban hagytak. Felnőttként megkerestem őket, de hallani se akartak rólam. Intézetben nőttem fel, ott is bekuckóztam és elmerültem a saját világomban. Képregényt rajzoltam, mesét írtam.

Ü: És bántottak a többiek?

K: Rosszabb, többnyire észre sem vettek. Aztán mikor eljöttem az intézetből rájöttem, hogy nem akarok sokáig nyomdaiparban dolgozni, tanultam nyomdásznak. Elmentem esti iskolába, leérettségiztem, aztán irány az egyetem. Mindenki le akart beszélni. A lakótársak, az emberek, akiket akkor barátaimnak hittem. Ráadásul bölcsészszak. Filmelmélet! Elvégeztem és büszke voltam magamra. Persze, az egyetemen is megmaradtam kuckólakónak, aki mint a csiga, nem tud megszabadulni a saját kis világától. Lent mászik a talajon és nem veszik észre az emberek vagy maga húzza be érzékeny csápjait, félve, hogy rálépnek és összetiporják a kuckóját, ahová a szívét rejtette. Persze, ráléptek. Sokszor. Ez egy ilyen világ. Száz bazdmegre jut egy szeretlek. És tudod miért? Mert semmivel se tudsz megrémíteni embereket, mintha őszintén mondod nekik: szeretlek. Egy bazdmeg sokkal könnyebben kezelhető!

Ü: És most mit dolgozol?

K: Próbálkoztam elhelyezkedni, de nem sikerült ott, ahol szerettem volna. Az önkormányzatnál dolgoztam sokáig… ügyintéző voltam, fénymásoltam, iktattam egész nap, de még voltak terveim… filmet akartam forgatni. Volt pár nagyon jó ötletem. Meg a fő cél egy képregény, egy tipikusan magyar szuperhősről. Csak valahogy nem jött össze semmi, nem vettek komolyan, mindig rosszkor voltam rossz helyen… Folyton rosszindulatúan ítéltek meg, de mindig újra felálltam. Most rokkantnyugdíjas vagyok. Voltak némi egészségügyi gondjaim… a szerelem is mindig megtréfált.

Ü: Hogyan?

K: Mindig kevés voltam… Ráadásul mindig magamtól kellett ráébrednem. Hol csak a pénz, hol a lakás miatt, hol csak amiatt volt velem, mert épp nem volt jobb. Mint egy rossz moziban látnom kellett, ahogy másé lesz. Ha harcoltam, csak rosszabb lett a helyzet, én voltam a szemét, ha nem, akkor simán megalázva éreztem magam. Sehogy se volt jó.

Ü: Szomorú, de úgy látom ez most a múlt.

K: Igen, most megtaláltam az igazit. Ő még tanul, de nagyon szeret, legalábbis… hogy mondjam: hagyja, hogy szeressem. Szóval kezdek felfelé jönni. Inni se ittam már, hét hónapja. Egy kortyot sem. És ez nagy szó. Van a hűtőben egy nagy üveg pálinka. Nagyon markáns, karmolós. Több mint 51 fokos, vegyigyümi. Néha előveszem, nézem és ránevetek. „ Látod, legyőztelek!” És visszateszem a bontatlan üveget.

Ü: Igazán dicséretes. Egyre inkább azt látom, hogy te vagy az én emberem. Az életed száznyolcvan fokos fordulatban fog megváltozni. Kitartó vagy, magabiztos és hiszel magadban. Ez kell nekem. Egy kicsit össze kell szedni magad külsőleg is… fodrász, néhány újabb ruha, ilyesmi. Aztán meg se lehet állítani téged. Először állapítsunk meg egy célt, amit el szeretnél érni. Mi lenne az?

K: Hogy kiadják a képregényem és befussak vele. Meg is mutatom. (Füzeteket vesz elő az ágy alól) Ő Kuckólakó, a szuperhős. Aki egyenesen Árpád Vezér leszármazottja. Segítik a láthatatlan turuljai meg van egy rovásírásos varázskönyve, amelyet még Álmos Főtáltosa használt. Védi Magyarországot, főleg Pesterzsébetet és a szerelmét, aki mindig bajba kerül. A fő ellensége Disznőfő a vállalkozó, aki ki akarja ölni az emberekből a szeretetet, de sok vicces kaland is megesik vele. Kuckólakó szereti a humort.

Ü: Miért pont Pesterzsébet?

K: Mert ott lakik.

Ü: Hm, na, igen, szóval ezt a remek képregényt is kiadhatod, ha…

K: Legalább ezt a kalandot olvasd végig!

Ü: Majd később. Szóval a lényeg, a következő. Kétféleképp csatlakozhatnál az Üzlethez. Az egyik Vevőként, de azt hiszem, ez nem a te utad, hacsak nincs némi tőkéd. A kuckódból meg a rokkantnyugdíjadból ítélve nincs. Ugye, igazam van?

K: Igen.

Ü: Tehát Segítőként kellesz nekem. Ez az igazán neked való barátom.

K: Köszönöm, hogy így gondolod, de miről is lenne szó?

Ü: Segítőként neked becsengetéssel módszerrel minél több embert kell becsatlakoztatnod a Hálózatba. Én is azt csinálom, csak én már Ezüst fokozatú Segítőként csinálom. Te Rézfokozatúként kezdenéd. Vannak barátaid, ismerőseid, akiket rögtön az elején be tudnál csatlakoztatni? Akkor rögtön lehetnél Hálózatos Segítő.

K: Barátaim… ott van Béla, a pók. Az asztal mögött szokott lógni. Szerintem ő már most hálózatos segítő. Megfogja a legyeket és azért sem neheztel, mert ilyen közönséges nevet adtam neki, mint Béla. Vagy Kázmér a laptop. Már 10 éves, de még mindig kitart mellettem. Janka, a plüss-szív. Az első barátnőmnek vettem, csak ő kidobta, amikor szakítottunk. A kukából szedtem ki. Ők a barátaim. Szerintem egyikük se lenne megfelelő a feladatra. Nem találkozom emberekkel. Nem megyek sehová vagy két éve. Csak hetente a kisboltba. Itthon vagyok a kuckómban a párommal, de őt is én tartom el.

Ü: Jó, akkor szorgalmas Segítőm leszel. Kemény lesz az eleje, de eléred a célodat. A becsület meg a szorgalom olyan, mint a jó szél: előre hajtja az embert. Nézd, itt írd alá.

K: Előbb megkérdeznélek egy problémáról. Mókuscsalád ül a fán. Mókus Márton, Mókus Móni és a fiuk Mókus Marcell. Iszonyú vihar jön, ők nagyon kapaszkodnak a fán. Amikor eláll a vihar Marcell megszólal: Még jó, hogy le nem estünk. Nagyon megütöttük volna magunkat, mind a négyen. Hogy lehetséges ez?

Ü: Terhes volt a mókusmama?

K: Nem.

Ü: Skizofrén volt valamelyikük?

K: Nem.

Ü: Volt még valaki a fán?

K: Csak ők hárman.

Ü: A faágat számolta negyediknek?

K: Nem.

Ü: Feladom.

K: A mókusok nem tudnak számolni. Érted. Nem tudnak számolni! (Nagyon elkezd nevetni) Szerintem te se számolj velem ebben a munkában.

Ü: (Kezd leválni róla a kedélyes máz, egyre idegesebb) Na, jó. Hagyjuk ezt a hülyeséget. Itt írd alá. Délután meg mész fodrászhoz, meg keress egy normális ruhát. Lesz holnaptól egy képzés. Ingyenes, de kötelező. Aztán jön a munka.

K: Nem. Nem írom alá. Nem vállalom.

Ü: Veszni hagynád az álmaidat? A képregényedet? A filmed? Nem akarsz Kuckólakóból Villalakó lenni? Nem hagyhatod ki ezt a lehetőséget. Téged vár a siker, csak te nem veszed észre, de tied is lehet a világ! Azé a siker, aki mer.

K: Túl szép ez, hogy igaz legyen.

Ű: A sikeres ember, aki puszta szorgalomból, lelkesedésből megy előre. Nem kérdez meg mindenkit az ötletéről, hogy aztán hagyja magát eltéríteni. Vannak, akik állandóan csak terveznek. Vannak, akik mintha állandóan csak készülnének valamire. Mindig terveznek, jegyzetelnek, ötleteinek. Aztán tanfolyamokat végeznek. Aztán klubokhoz csatlakoznak. De nem mernek! Ne maradj lúzer, ami voltál egész életedben. Mutasd meg a világnak és legfőképp önmagadnak, hogy felbuksz az árból és hatalmas karcsapásokkal kiúszol…

K: Honnan?

Ű: Az élet viharos óceánjából. Egy szigetre, ami csak a tiéd. Ez egy allegória.

K: Nem hagyhatom magára a párom.

Ü: Meglesz egyedül. De tudod, mit megkérdezem őt magát! Lehet ő is vállalja és akkor dolgozhattok együtt.

K: Nem. Nem ronthatom el. Neki meg kell maradnia tisztának.

Ü: (Feláll és letépi a takarót az ágyról) Bazdmeg!

K: Miért csinálod ezt?

Ü: De hiszen ez egy életnagyságú próbababa pizsamában! Egy bábu, amire egy nyomtatott női arc van ragasztva… hülyének nézel, te szerencsétlen?

K: Másnak jövendőbelije van, nekem képzeletbelim. Miért beszélsz így velem?

Ü: Az idő pénz és én rád pazaroltam egy csomó időt, hogy hallgassam a picsogásodat meg a nyifegésed az elcseszett életedről, és ha nem írod alá, akkor nem kapom meg azt a kicsi jutalékot sem! Négy gyereket nevelek, tudod mi az? Fel tudod fogni? Dehogy tudod, te idióta!

K: Nem vagyok idióta.

Ü: Akkor írd alá legalább.

K: Nem írok alá semmit.

Ü: Jó. De ne hidd, hogy nincs mindennek ára! ( Letépi a baba arcát és cafatokra tépi, majd a bábu karját is letöri. Kuckólakó bénultan áll.) Rohadj meg a kuckódban! És szellőztess, mert baromi büdös van! ( Felkapja a táskáját, kirohan és becsapja maga mögött az ajtót)

K: Kicsim, jól vagy? ( Próbálja visszarakni a bábu karját. Nem sikerül. Próbálja összeszedni a fénykép cafatjait végül feladja. A hűtőhöz megy és kiveszi a pálinkát. Nézi az üveget. Kibontja.)

K: Te vagy az erősebb. (Húzóra elkezdi inni a pálinkát, majd leroskad a székbe, ölében az üveggel)

Vége

"Somogyi Tibor Debrecenben él, magyar-történelem szakos tanár, de etikát és drámát is

tanított már, 2009-óta publikál elsősorban novellákat, emellett rendszeresen szerepel egyetemi

színházba, drámákat ír, rendez, slammel.Szereti a szóvicceket, a macskákat és a pizzát."