Hidi Boglárka

Itt vagyunk mi is Interjú Csányi Dávid színésszel



A Magyarországon élő legnagyobb nemzetiségi kisebbség a cigányság. Ehhez mérten azonban aránytalanul szegényes az olyan színházi előadások és filmes produkciók száma, melyek a cigányságot tematizálják, és amelyek roma származású színészeket szerepeltetnek. Többek között erről, valamint saját tapasztalatairól is kérdeztük Csányi Dávid színészt, aki a magyar roma közösség egyik legismertebb színházi alkotói közé tartozik.


Tudnál mesélni a családodról és pár nekik köszönhető, meghatározó gyerekkori élményedről?


Őszintén szólva, nem tudom, hogy van-e egyáltalán olyan, hogy tipikus roma család. Nehéz is lenne meghatározni. Nálunk nem voltak meg az ilyen családokhoz kapcsolódó általános sztereotípiák. Édesanyám kétdiplomás pszichológus. Édesapám, aki sajnos már három éve eltávozott közülünk, restaurátor és festőművész volt. A szüleim nyaranta táborokat csináltak a kisgyerekektől egészen az egyetemista korosztályig. Én ezekben a táborokban nőttem fel. Az itteni élmények és a közösség nagyon hatott, nem csak rám, hanem a többi táborozó fiatalra is, akik azóta valami nagyon jó dolgot csinálnak vagy a romákért vagy a saját közösségükért. Azoknak a srácoknak a többsége vitte valamire.


Ezekben a táborokban mindig volt tábortűz. Olyankor előkerültek a gitárok, és ott hallottam először cigányzenét. Apám éveken keresztül csinált roma képzőművész tábort. Az Ando Drom együttes olyankor lejött napokra, és ott próbáltak. Nagy hatással voltak rám ezek az események. Szívtam magamba ezt a kultúrát. A zenei részét és a képzőművészeti részét is. De ugyanígy a színházat is, mert ezekben a táborokban a végén mindig volt Ki mit tud vagy vetélkedő. Ezeken különböző helyzetgyakorlatokat kellett csinálniuk a táborozóknak. Sokat röhögtem rajtuk. De nagyon tetszett nekem, amiket csináltak.


Ezek a táborok hatással voltak a pályaválasztásodra?


Igen, abszolút. Valahogy, mintha magától értetődő lett volna, egy idő után kezembe vettem az irányítást. Elkezdtem én megrendezni ezeket a táboros Ki mit tudokat.


Aztán gimnáziumban is volt egy ilyen tehetségkutató verseny, amit sajnos nem nyertem meg, de nagy hatással voltam a diákokra és a tanárokra is. Ott felfigyeltek rám. Aztán szerepeltettek.


Van az emlékeidben olyan meghatározó pillanat vagy konkrét esemény, amikor eldöntötted, hogy színész szeretnél lenni?


Igazán tudatosan kis tizenéves koromban kezdtem el mondogatni, hogy én színész szeretnék lenni. Ha ez a téma feljön, sosem tudom megkerülni az unokatestvéremet, Csányi Sándort. Ő volt az első színész a családban. Emlékszem, hogy nagyon nagy hatással volt rám, amikor egyszer feljött hozzánk, és mesélt a főiskoláról, arról, hogy hogyan megy egy napja. Akkor döntöttem el, hogy én is ezt akarom csinálni. Azt se tudtam, hogy pontosan mi ez, és miről van szó, de akkor ott eldöntöttem, hogy színész akarok lenni.


2008-ban színészetet végeztél Kaposváron. Már a főiskola előtt is fontos részét képezte az életednek a színház? Esetleg foglalkoztál színészettel?


Rengeteget. Először elkezdtem játszani a Karaván Színházban. Nyári Oszkár vezetésével három éven keresztül minden vasárnap előadtunk gyerekdarabokat. Gyakorlatilag a Karaván után jött minden. Onnan kerültem a Maladype Színházba, majd egy nagyjátékfilm főszerepbe, a Rap, revü, Rómeóba, és ezzel párhuzamosan már a Bárka Színházban is játszhattam. Majd tizenkilenc évesen felvettek Kaposvárra.


Mi történt Kaposvár után?


Szabadúszó lettem. Hat évig játszottam a Budaörsi Játékszínben, ami most már Budaörsi Latinovits Színház. Az volt egy ilyen biztonság, és mellette alternatívoskodtam. Nagy találkozás volt számomra Kárpáti Péter és a Titkos Társulat. Ott kiváló színészekkel játszhattam együtt, és nagyon izgalmas volt a Péterrel való munka. De a mai gondolkodásom és humorom kialakulásában ugyanígy meghatározó találkozás volt Vajdai Vilmos és a Táp Színház.


Az utolsó Budaörsön töltött időkben, szeptemberben és októberben különböző okokra hivatkozva folyamatosan mondták le az előadásaimat. Novemberben végül bementem, és akkor közölték velem, hogy levették az előadásaimat. Teljesen elvágtak. Ott álltam munka nélkül az évad közepén. Akkor két évre meg is szűnt a színészi karrierem, és elkezdtem dolgozni egy gyermekotthonban, ahol azóta már hét éve dolgozom. Két év kihagyás után Vili rakott be egy darabba, majd az Utas és holdvilágba.

Ami nagyon kihúzott, és azt érezhettem, hogy azért mégis színész vagyok, az a Drága örökösök volt. Akkor a tv-n keresztül megismerhetett az ország. Nagyon jól esett az a sok elismerés, amit a nézőktől kaptam.


Volt az eddigi pályafutásod során olyan tapasztalatod, amikor esetleg hátrányként élted meg roma származásodat?


Nem igazán. A főiskola alatt, és a színházakban sem volt olyan eset, hogy ilyesmit éreztem. De azt, hogy roma vagyok, Péter és Vili is, ízléssel, de használja. De tudom, hogy ők milyen emberek. Ehhez kell az a bizalom egymás felé, ami a mi kapcsolatunkban megvan. A Táp Színházon belül egyes varieté számaimban én magam is használom a romaságomat. Valahogy kijön. Humort csinálok belőle, úgy ahogyan Fekete Ádám a mozgáskorlátozottságából. Mindenkinek megvan, hogy miből csinál viccet, de ezek azok a dolgok, amikből csak én és Ádám csinálhatunk viccet.


Ami szerintem probléma, hogy a filmekben nem gondolnak ránk. Nem gondolnak az emberre mint színészre. Nagyon sok olyan rendező van, aki csak akkor hív be meghallgatásra, ha van a filmjében roma karakter. Arra viszont nem gondolnak, hogy mi lenne, ha megnéznének mondjuk rendőrnek, bankárnak vagy nyomozónak. Ilyen szerepekre nem hívnak be castingra, mert a nyomozó az nem lehet roma. Bátrabbnak kellene lennie a rendezőknek. Úgy gondolom, afelé kellene nyitnia Magyarországnak, hogy olyan filmbe is bekerülhessünk, amiben nem feltétlenül van roma karakter. Én azt is szívesen eljátszom. A Drága örökösökben is egy roma család tagja voltam. Az például nagyon jól sült el. A visszajelzésekből mai napig azt érzem, hogy szerettek a nézők.


Persze egy színész azzal dolgozik, amilyen van. Nekem is van egy erős fizimiskám, és nem meglepő, hogy ehhez közeli szerepeket kapok. Bár színpadon játszottam már papot, katonát, törpét és óriást is.


A Drága örökösökön kívül volt még olyan eset, amikor úgy érezted, hogy előnyöd származik ebből a fizimiskádból?


A Drága örökösöknél éreztem ezt leginkább. A kedvenc sztorim, mikor álltam Budán az egyik utcában, és nagyon lassan elhaladt mellettem egy rendőrkocsi. Aztán elkezdett visszafelé tolatni. Azt gondoltam, hogy biztos igazoltatni akar. Kinézett az ablakon, és egyszer csak felkiáltott, hogy én vagy a kedvenc karaktere. Kiszállt az autóból, és azon kaptam magam, hogy egy rendőrrel fotózkodom. Nekem ezek óriási élmények.


A sorozat előtt volt olyan, hogy nem mehettem be egy szórakozóhelyre. Nem engedett be a biztonsági őr, mert szerinte mi balhézunk, úgy hogy akkor érkeztünk meg. A vicces ebben az, hogy körülbelül három hónap múlva a Drága örökösök stábbulija ugyanazon a helyen volt, és akkor már simán besétáltam. Szóval előtte én egy cigány voltam, most meg már fotózkodnak velem, és bemehetek oda, ahova akarok. Ezek miatt az élmények miatt is azt érzem, hogy a sorozat roma családját alakító színészeknek sikerült egyfajta átütést elérnünk Magyarországon. Azért valljuk be, hogy itt elég nagy a rasszizmus. Amikor kijöttek a sorozat első részei, nagyon féltem, hogy milyen reakciók lesznek, milyen kommenteket fogok olvasni. És pont az ellenkezője történt. Ez engem iszonyatosan boldoggá tesz. Magyarországon ez az első sorozat, ahol úgy jelentek meg romák, hogy roma színészek játszották őket, és nagyon köszönöm Hámori Barbarának, hogy ezt kitalálta. Szerintem az is gáz, ha vannak roma karakterek egy produkcióban, de nem roma színészek játszák őket. Rengeteg eset van, mikor egy amúgy nagyon jó színész romát játszik, úgy hogy ő valójában nem is az. Legalább ezt ne vegyék el tőlünk. Hát itt vagyunk mi is. Sajnos nem vagyunk sokan, akik profik, de aki van, azt használják már.


Szerinted mi lehet az oka annak, hogy a magyar színpadokon és filmekben szinte alig találkozunk roma színészekkel vagy a romaságot tematizáló produkciókkal?


Erre nem igazán tudom a választ. Nem tudok nagy okosságot mondani, azt viszont látom, és tudom, hogy mi, roma származású, színházzal foglalkozó emberek igyekszünk minél több ilyen előadást csinálni. Csak egy párat megemlítenék: tavaly rendezte Balogh Rodrigó a Falunapot, ami egy nagyon szegény zsákfaluról és egy uzsorás nőről szól; Horváth Kristófék a Tudás Hatalommal is csinálnak ilyen produkciókat, ők készítették a Cigány magyart is; az Independent Theater Hungary is csinál ilyen előadásokat. Ezzel a tematikával foglalkozó előadást láttam egyszer egy nagyobb színházban, a Katonában is. A Cigányok volt a címe. Nekem például az nem tetszett.


Láttam, hogy pár éve benne voltál a Roma Mentor Projektben. Tudnál mesélni egy kicsit arról, hogy mi volt a feladatod, és milyen élmény volt ez számodra?


Ez a projekt egy évadra szólt. Tíz roma származású művészt kértek fel, akik a saját szakterületükön tíz magyarországi faluban tanították, mentorálták a diákokat. A színészetet Horváth Kristóffal ketten képviseltük. Én Mátraverebélyen voltam egy szegregált iskolában, ahol tizennégy hetedikes-nyolcadikos gyerekkel dolgoztam együtt egy éven keresztül. Pont akkor jártam Kaposi Lászlóhoz drámapedagógiára, és a srácokon próbálgattam azt, hogy mit tanultam, és mit tudok hasznosítani. Kéthetente jártam le hozzájuk, és az óráik után közösen játszottunk és beszélgettünk. Az évad végén pedig Budapesten minden csoport bemutatta, amin dolgozott. Mi egy fantasztikus előadást csináltunk a gyerekekkel, egy mesét, a Doja, a cigánytündért. Nagyon büszke vagyok rájuk. Bár az elején nehéz volt, de ahonnan elindultunk, és ahova eljutottunk, az egyszerűen csodálatos.


Aztán ugyanezt megcsináltam egy másik egyesületnél is. Akkor Tatárszentgyörgyre jártam másodikosokhoz és harmadikosokhoz. Velük a Hófehérkével foglalkoztam.



A vírushelyzet és a bezártság minden ember életét megváltoztatta. Te hogyan töltöd a napjaidat a járvány alatt? Van valami színházas vagy filmes projekt, amiben most benne vagy?


A gyermekotthonban folyamatosan dolgozom. Színházas munkám október óta most van először. Rodrigóék által egy meghívásos pályázaton belül Szegedi Tamás, Lovas Emília és én kaptunk egy lehetőséget, hogy mind a hárman írjunk és rendezzünk egy-egy ifjúsági- és gyermek darabot. Tomi egy saját gimnáziumi élményéről ír egy személyes történetet, Emília Cinka Pannáról, én pedig Valcz Péter egy történetét dolgoztam át egy gyermekdarabbá, ami egy állatokból álló színész társulatról szól. Ebben burkoltan lesz benne a roma téma, és leginkább a megkülönböztetésben. Ezzel a darabbal töltöm a napjaimat, és most nekiállunk dolgozni rajta. Abban reménykedünk, hogy május 30-án szabadtéren be is tudjuk majd mutatni a közönségnek.


































Hidi Boglárka a nevem. Kisgyerekkorom óta érdekel a színház. A gimnáziumot már specifikusan úgy választottam ki, hogy minél többet kapjak a színházból. Aztán az ELTE-re mentem, ahol már harmadik éve még komolyabb és elméletibb rálátást, valamint kritikusabb gondolkodást tanulhatok a színházról. Emellett pedig mindig írogattam ezt-azt, de csak pár éve támadt az az igényem, hogy ne csak én olvassam őket. (Kevésbé formális információk: gyakran néznek Opitz Barbinak az utcán, nem az idomaim, hanem a hajam miatt; dühítenek a nejlonzacskók, a tömegközlekedés és az óraátállítás. Az elmúlt időben pedig életem egyre nagyobb részét teszi ki a poszthumanizmus, és az ezen való gondolkodás.)



0 comments

Recent Posts

See All
nincsváltozás.png
Kollázsok6.jpg
arrow&v