Kőri Terézia Kamilla Szegénység a gyermekirodalomban: három mese a 19. századból

Hogyan gondolkodik egy gyermek a szegénységről? Mit érzékelhet belőle, mit jelenthet számára? Van-e szegénységtudata, és ha van, az miben tér el a felnőttekétől?

Nemrég egy tizenkét évest kérdeztem a szegénységről.[1] A válasza igen tanulságos volt: egyszerre szólt belőle az idősebb gyermek, aki már képes felfogni az elvont fogalmakat, amelyek saját életére is hatással vannak, de még nem tudja azokat a helyén kezelni – és a serdülő, aki már a felnőttek szintjén is értelmezi ezeket a fogalmakat, bár még tanulja, hogyan képes elhelyezni őket szociális közegének hálóján.

Azért bizonyult jó interjúalanynak, mert az ő szegénységfelfogása e kettő elegyéből, a gyerekkor és a felnőtté válás határán állt.

Egyrészt, szerinte szegény az, aki nem képes megvenni magának dolgokat, amikre szüksége van – ez volna az anyagi szegénység –, másrészt az is lehet szegény, akivel nem törődnek, akit nem szeretnek – ez pedig az érzelmi.

Az érzelmi szegénység tudata szokott a legerősebb lenni a gyerekekben. Ennek egyszerű oka van: a szeretet hiányát azonnal megérzik, ám egy gyereket, mindaddig, míg nem képes tapasztalat útján megtanulni a körülötte lévő világ nehézségeinek ok-okozati összefüggéseit, nem foglalkoztatja az a kérdés, tudnak-e fűteni, ha nem fizetik be a hónapban a fűtésszámlát. A gyerek e szempontból a legnyersebb ember, akit el lehet képzelni, ugyanis még nincsenek meg azok az élményei, emlékei, amelyek alapján a felnőttek gondolkoznak. Ha nem kap enni, akkor éhes lesz, ezt még a csecsemő is felfogja, ezért sír az anyjának; ha fázik, odabújik a szüleihez; ha beteg, gyengélkedik, ugyancsak a szüleitől várja a megoldást. Az anyagi szegénység tudatát csak akkor kezdi elsajátítani, amikor megtanítják rá – vagy kénytelen hamarabb, traumák, gyötrelmek, nélkülözés útján találkozni vele. A pénz, amit az általa szeretett személyek kezelnek – akiktől egyúttal a gondoskodást várja –, számára csak akkor válik értékké, mikor már elkezdi látni az összefüggést a pénz és szükségleteinek kielégítése között.

A továbbiakban az imént felsorolt két szegénységtípust a 19. századi gyerekirodalomból vett példákon keresztül igyekszem szemléltetni, hiszen ki ne találkozott volna gyerekként olyan mesékkel, mint A kis gyufaárus lány, Jancsi és Juliska vagy akár Jókai Mór Melyiket a kilenc közül?, amelyekben egytől-egyik a szegénység, mint központi probléma jelenik meg, és amelyek a szegénység témakörén belül jó reprezentánsként szolgálhatnak az akkori és a mai gyerekirodalom különbözőségeinek megvilágítására.

Andersen meséje, A kis gyufaárus lány szívszorító történet egy névtelen kislányról, aki olyan szegény, hogy szinte ruhátlanul kell a hidegben gyufát árulnia. Mikor elhatározza, hogy ellentmond az apjának és meggyújtja őket, a gyufák végül kis ideig, több értelemben is meleget adnak: fényükben illúziók kelnek életre, amik a leghőbb vágyát, a szeretetet és annak különböző megnyilvánulásait mutatják meg neki.

Látható, hogy a kislány tisztában van az anyagi nehézség fogalmával, de csak közvetett módon kapcsolja össze azt saját magával. A pénz számára út az apjához, aki kiküldte őt gyufát árulni: ha eladja a gyufákat, hazamehet. Ugyanakkor rájön, hogy hiába a pénz, az otthona attól még hideg, és ha nem ad el mindent, az apja sem várja haza szeretettel. Ez változtatja meg a gondolkodását, először mer szembeszállni az apja akaratával, akiben mint gondoskodó szülő, csalódott. Az érzelmi elhanyagoltságot az anyagiakkal, de még inkább a saját létezésére irányuló fenyegetéssel párosítja, ahogyan összehasonlítja helyzetét a többi gyerekével, akik melegben sült libát ehetnek, de főképp szeretve vannak a szüleik által.

Ugyanez a struktúra megtalálható Jancsi és Juliska, a két szegény gyerek meséjében. A címszereplők apja újraházasodik. A családba belépő mostoha szívtelen asszony, aki szegénységükre a megoldást abban látja, ha kirakják a gyerekeket az erdőbe. Az apa végül beleegyezik ebbe, ám csak másodjára sikerül megszabadulniuk a testvérektől. Az erdőben, hogy elhárítsák az életüket veszélyeztető fenyegetést, az éhséget, elkezdenek megenni egy mézeskalácsházikót, így találkoznak a gonosz boszorkánnyal. A boszorkány legyőzése után találnak mindenféle földi jót, amivel telerakják a zsebeiket, majd hazatérnek az apjukhoz.

Jancsi és Juliska eleinte nincs tisztában azzal, hogy az éhséget mi okozza. A mostohát, amiért kiötlötte, hogy a tőlük való megszabadulás lehet az éhezés kulcsa, nem szívlelik, a szeretet hiányának fogják fel, és magáról az étel hiányának okáról még nem képesek koherensen gondolkozni. A mese végére ez egyértelműen megváltozik: azzal, hogy elteszik az aranyat, mutatják, hogy megtanulták az összefüggést a pénz és az élelem, tehát a szegénység és a szegénységből való kiút között. Az érzelmi nélkülözés pedig, amit a mostoha okán éreztek, automatikusan elhárult azzal, hogy míg távol voltak, a mostohájuk meghalt.

A 19. századi szegényeknek és a szegénység fő áldozatainak, a gyerekeknek még nem volt igazán kiépített és működőképes segítőrendszere. Találhatók bizonyítékok arról, hogy már korábban megpróbáltak valamiféle állami segítséget nyújtani a szegény, beteg, árva gyerekeknek, azonban a gyermekhalálozási statisztikákból kiindulva egészen a 20. század elejéig még nem voltak elegendők a bevezetett intézkedések.

A gyermekirodalom azonban lekövette ezeknek a gyerekeknek a helyzetét, a mesék ekkoriban még mentesek voltak a nincstelenség, a fájdalom vagy a halál tabujától, hiszen a célközönség előtt mindezek nem voltak ismeretlenek.

A Melyiket a kilenc közül? című elbeszélés jól példázza a 19. századi szegénység állapotát. A történetben János mesternek kilenc gyermeke van, a felesége már idejekorán meghalt. Szegények, örül, ha mind a kilencet meg tudja etetni csizmadia fizetéséből. Karácsonyeste van, János mester azon gondolkozik, hogy vajon mennyire lenne igazságos, ha egy gyerekének adna ajándékot, mikor a többinek nem tud. Megoldásként inkább megtanít nekik egy egyházi éneket, amivel úgy érzi, többet képes adni. Akárcsak a Jancsi és Juliskában, amikor a szegénységből kivezető út megnyílik, János mester is eleinte meg akar válni egyik gyermekétől. Hogy ezt nem teszi végül meg, annak köszönhető, hogy János mester jellemfejlődésének része a szegénység rétegeinek megkülönböztetése. A gyermek elvesztésével az anyagi szegénységtől való megszabadulás felszabadítja az érzelmi szegénység érzetét benne, amely arra ösztönzi, hogy visszamondja alkuját a gazdag emberrel. Megfigyelhető, hogy János mesternek onnantól válik könnyebbséggé a szegénységtudat, hogy megtapasztalja a szegénység egy, számára elviselhetetlenebb rétegét, ennek bemutatása pedig fontos tanulságként szolgálhat a mesét befogadó gyerekek számára.

A pénz nem boldogít, a pénz nem minden – nem nehéz kitalálni, milyen kontextusban hangozhat el ez a két frázis. Csak bizonyos kor és élettapasztalat után nyerhetnek értelmet, és csak akkor, amikor megvan a megfelelő tér és befogadó közeg elhangzásukkor. Szegény emberek közt vigasztalásként hangozhat el, gazdagok közt inkább megrovásként, de legfőképp abban az esetben, mikor kontrasztba kívánjuk állítani az anyagi szegénységet az érzelmi szegénységgel.

A tabusítás, a szegénységkultúra megváltozása, így a gyermekekről kialakult mai vélekedés mind azt eredményezte, hogy mára kevés olyan mese születik, ami a szegénységet állítaná középpontba. A probléma azonban nem szűnt meg, bár átalakult: mára a hátrányos helyzetűek közt is teszünk különbséget, nem mindegy, hogy valaki mélyszegénységben él-e vagy eléri a fizetése a minimálbért, hogy van-e munkája vagy iskolai végzettsége sincs éppen, megvannak-e az eszközei, lehetőségei ahhoz, hogy elérje a társadalmilag meghatározott létminimumot. A gyermekekre nagyobb hangsúlyt fektet a rendszer: ha a gyerek családja képtelen gondoskodni róla, kiemelik onnan, elhelyezik nevelőszülőknél vagy intézetben, iskoláztatását folytatják vagy éppen megkezdik, etetik, ruházzák őket. A mesék hatása azonban végigkísérheti fejlődésüket, vigaszt nyújthat, alapvető dolgokra taníthatja valamennyiüket. A gyerekirodalom szegénységgel foglalkozó, mára már egyre zsugorodó, korszerűtlenné vált kínálatának felfrissítése talán könnyebbé tehetné a gyerekek szegénységtudatának kialakulását, elfogadását, és a szegénységből való kiút realizálódását bennük.

Bibliográfia

Sigmund Freud, A tabu és az érzelmi rezdülések ambivalenciája, ford. Pártos Zoltán = S. F., Totem és Tabu, Bp., Animula, 2011.
Melly József, Az emberi egészség tudománya és védelme, Arcanum.hu.
Vlagyimir Jakovlevics Propp, A mese morfológiája, Bp., Osiris, 1999.
Farkas Péter, A szeretet közössége: A családszociológia alapjai, Bp., L’Harmattan, 2006.
Simon Katalin, A város árvái. Kitett és talált gyermekek a 18. századi Pest-Budán és Óbudán, Families.hu.
Herédi Károly, Nincstelen királyok, nincstelen királylányok: Szegénységreprezentáció a kortárs magyar gyermekirodalomban, Híd Kör Egyesület, 2016, 126-134.

[1] Személyes ismeretség révén, nem hivatalos kutatásban.

Kőri Terézia Kamilla vagyok, jelenleg a Károli Gáspár Református Egyetem magyar szakán tanulok, de megfordultam már üzleti menedzsment, illetve grafikusi képzésen is. Idén lesz tizenöt éve, hogy írok és publikálok kisebb-nagyobb portálokon. Hazai és nemzetközi színpadi és filmes gyakorlattal rendelkezem, tizenhat éves korom óta megállás nélkül dolgozom. Gyerekkori álmom volt, hogy valahol máshol legyek, mint ahol éppen lennem kellett, ez az írás, a festés és a színészet által valósult meg végül – külön világot nyitottak számomra, amelynek szépségét szeretném másokkal is megosztani.