A halál bevezető formái

A sav úgy marja fel az ínyeket, hogy a húsnak szinte nyoma sem marad. A felső hámréteg 0,1 másodperc alatt felemészti önmagát, mire leér a nyelőcsőbe. A legtöbb vélemény szerint fájdalom szempontjából igazán gyötrelmes és majdnem 99 százalékban biztos halál.

Ilike, az ágyon fekve, majdnem mindig a biztos halál bevezető formáin gondolkodik. A bevezető formákat úgy értve, hogy nincs kivezető formája, vagyis nincs kiút belőle. Sok halál nem nagyon tetszik neki, másik kedvenc időtöltése ugyanis a biztos halál bevezető formáinak olvasgatása. Ha megszerez egy új könyvet, azonnal megkeresi a halált rejtő oldalakat, egy kopó szimatával rendelkezik ezügyben, ráadásul nagyon gyors és hatékony módszerrel dolgozik. Először is a tartalomjegyzéket nyálazza át, (ha van), és rendkívüli érzékkel tapint rá az elmúlást rejtő fejezetekre. Ha semmi sincs a segítségére, egyszerűen a végére lapoz és onnan indul, a lapokat ötösével hajtva vissza. Ez a módszer nagyon biztos és szinte mindig hatásos. Ilike legjobban a nagyon véres, nagylányoknak való regényeket szereti, úgyhogy az egyszerűség kedvéért mindig csak valami vámpírosat vagy vérfarkasosat olvas. Ezektől a regényektől mindazonáltal nagyon fél, így ha kivégezte őket, mindig az ajtaja elé dobja, minél messzebb az ágyától, és kezet mos utánuk, nehogy a szörnyek a bőrére tapadjanak és megfojtsák álmában.

Ötéves kora óta fél attól, hogy nem ébred fel, mert néha szellemek látogatják Ilikét - ők is azt mondják, hogy egyszer csak nem ébredtek fel. Az anyukája szerint ezek csak jó szellemek, és Ilinek semmi félnivalója nincs tőlük. Valószínűleg csak összetévesztik őt a nagymamájával, akit szintén Ilinek hívtak, de már nagyon régen felakasztotta magát a padláson.

Ilike elhiszi ezt az anyukájának, de néha tőle is megijed, mert ha ezt mondja, utána mindig megiszik egy egész üveg vizet és zokogva veri szét a lakást. A végén elalszik a kanapén, a nyála a párnahuzatra csorog, Ilike betakarja, lekapcsolja a tévét, ellenőrzi a gázcsapot, és tesz egy pohár vizet a feje mellé. Ilike tudja azt is, hogy az üveg vízben nem víz van, mert egyszer megszagolta, és lemarta az orrát a szag. Azóta azon gondolkozik, hogy vajon sav van-e benne, mert ha igen, akkor a fentebb ismertetett tényezők miatt nem kéne hagynia, hogy az anyukája azt igya, mert ráadásul még büdös is lesz tőle, pedig olyan szép, hogy ez a szép és az a szag semmiképpen sem egyeztethető össze a fejében. Ilike nem nagyon szeret az utcán sétálni az anyukájával, mert mindig kiveszi a kajamaradékokat a szemétből, meg néha pénzt csór el az asztalokról. Az anyukája szerint nem kéne emiatt rosszul éreznie magát senkinek, és főleg nem nekik, mert ők csak az éhezéstől próbálnak menekülni, míg mások piára költik az egészet, és amúgy is az államnak kéne őket eltartani, ha már nem engedték, hogy Ilike már az anyukája hasában meghaljon.

Ilike nem tudja pontosan, hogy mire gondol az anyukája, mikor ilyeneket mond, mert hát ő is mindig maró vizet vesz az üvegekbe, és azt sem érti, hogy miért kellett volna engedély arra, hogy meghaljon az anyukája hasában, de mindenesetre ilyenkor nagyon rosszul érzi magát, és megpróbálja nem szégyellni az anyukáját, hanem szeretni, mert a szomszéd néni egyszer azt mondta, hogy az anyukákat szeretni kell. Elképzeli, hogy milyen halál volna jó az anyukájának, valami fájdalommentes és szép, semmiképpen sem lenne jó maró sav, hanem mondjuk csak úgy elaludna, mert szép halált adni a másiknak, az is a szeretet egy formája. Elképzeli azt is, hogy majd ő elmegy ahhoz az államhoz és kér elég pénzt, hogy az anyukájának ne kelljen mindig kölcsön kérnie. És akkor majd neki sem kell félnie, hogy egyszercsak nem ébred fel.

Szűcs Anna Emília vagyok, családom negyedik Emília nevet viselő tagja. Harmadéves magyar szakos hallgatóként próbálok önmegvalósítás helyett önmegismerni elsősorban. Vegetáriánus vagyok, nem szeretem a tejet. Minden fontosat nem tudnék elmondani magamról. A nőnemű népesség zöld szemmel rendelkező polgáraként élek 21 éve.