Varga Kristóf Attila

Az elme bukásának megrázó története

Légrádi Gergely – Nélkülem, Nélküled (Jaffa kiadó, 2020)



Amikor cseperedő gyermekként az öregkorról hallottam felnőtteket beszélgetni – általában félszavakkal és virágnyelven – mindig elkanyarodott a beszélgetés a szellemi leépüléshez. A mai napig a leggyakoribb félelem akár fiatal, akár középkorú személynél a demencia és az ezzel járó kiszolgáltatottság, a kontroll elvesztése életünk felett.


Légrádi Gergely: Nélkülem, nélküled című műve azonban könyörtelenül szembesít a valósággal, miszerint a szellem leépülése már jóval hamarabb megkezdődhet, ahogyan ez történik is a könyv főszereplőjével.


A történetben Miklós egy kétgyermekes családapa, aki a kellemes, általános megszokott problémákkal teli hétköznapjait éli feleségével, Eszterrel. Miklós karrierje tekintetében sem panaszkodhat: főnökként sikeresen vezeti a csapatát, és kollégáival is jó kapcsolatot ápol, habár munkamániája sajnos feleségével és gyermekeivel való kapcsolatában ütközik ki. A látszólag normális, hétköznapi életbe váratlan diszkomfort helyzet teremtődik, amikor kiderül, hogy Miklós Alzheimer-kórban szenved. A könyv a férfi életének ezt a részét mutatja be: a leépülés fázisai, a családja reakciói, az orvosok támogatása és betegsége miatt a munkája ellehetetlenülése egytől-egyig átszővi a cselekményt, amelyek segítenek Miklósnak átértékelni az életét, amíg egyáltalán képes megérteni, hogy ki is ő maga.


A könyv in medias res kezdése miatt már szinte az első oldalakon megtudhatjuk, hogy mi Miklós diagnózisa, ezt hogyan juttatja (vagy épp nem juttatja) a szerettei tudomására, és egyáltalán ő maga miképpen reagál rá, milyen gondolatok futnak át az agyán: milyen változásokat, áldozatokat kell meghoznia. Sőt, mint kiderül a könyv cselekményének kezdete előtt Miklós már tudja, mekkora esélye van a kedvezőtlen betegség kialakulásának. Őszintén szólva e tekintetben számomra a legmarkánsabb karakter Miklós orvosa volt, aki profizmussal, a szakmaiság szellemében, de humánus, altruista embertárs szerepében tanácskozott a férfival. A történet során különös faktorként szerepelt az orvos-beteg kommunikáció, amely a bensőséges kapcsolatot ábrázoló jelenetekkel mély hatást gyakorolhat a befogadóra. Ez jelenik meg akkor is, amikor Miklós emberi félelmei, reakciói sokszor orvosán csattantak, aki ennek ellenére is mindig bátorítóan szólt pácienséhez, humánusan közelített hozzá.


A történet idővezetése nagyon furcsa, különösen a könyv első felében. Először lineáris, majd retrospektív, végül a narrátor össze-vissza ugrál az időben. Egyébként ez a fajta idővezetés már a tartalomjegyzékből is sejthető, de egészen más kilencven oldalanként ugrálni a cselekményben, mint fél vagy egy oldalanként. Több vélemény is megerősített abban, hogy ez a fajta narratív eljárás sokszor követhetetlenné tette a cselekményt, néha pedig idegesítővé az olvasást, folyamatosan vissza-vissza kellett lapozni, hogy tudjuk, éppen mi történik. Mindemellett azt is el tudnám képzelni, hogy ez a töredezett elbeszélés pontosan az Alzheimer-kór okozta szellemi törést, zavarodottságot hivatott kifejezni, ami akár szándékos, akár véletlen, zseniális reflexió Miklós állapotára. A prózaszöveg úgy esik darabjaira, ahogy maga az elbeszélő identitása.


Ehhez kapcsolódik szervesen a könyv azon része, amikor Miklós a kisfiát elviszi kedvenc fagyizójába egy klassz apa-fia programként. Sajnos azonban a Miklóson eluralkodó betegség miatt nem jutnak el, az elbeszélő teljesen elveszíti az autóban a kontrollt és tájékozódó képességét is. Kisfia bátran vészeli át a helyzetet és nyugtatja apját, a sorok közül mégis kiérezhető a Miklósban lévő feszültség és pánik. Egészen az ember lelkéig hatol ez a jelenet is, mert az olvasó is már-már saját bőrén érezheti, tapasztalhatja, értheti meg Miklós helyzetét. Véleményem szerint ez egy erősen meghatározó és egyben megrendítő jelenet a könyvben.


Kiemelném azt a megoldást is, hogy Miklós egy naplóban vezette gondolatait a betegségét illetően, illetve annak szeretteire gyakorolt hatásairól. Ez a megoldás lehetővé teszi, hogy a befogadó közvetlenül az elbeszélő gondolataiba nyerjen bepillantást, és ne csupán külső szemlélőként legyen jelen. Sokszor egy naplórészlet után az elbeszélő is reflektál arra, amit Miklós leír és így megtudhatjuk, hogy valóság nem mindig állt párhuzamban a férfi elképzeléseseivel, például felesége, Eszter reakciói is tévútra vezették Miklóst.


„Nem áll meg az élet nélkülem. Nélkülem az én életem áll meg.” (83. oldal)

Miklós életének minden szegmense teret kap a könyvben, betegségének, és ezzel járó leépülésének kapcsolata megmutatkozik nemcsak családi téren, hanem a munkahelyén és a legbelsőbb, legmélyebben rejlő saját lelki világával is. Képes lesz-e vajon újraértékelni az életét és kilépni a maximalista, munkamániás szerepből, és újra megtalálni a szenvedélyt, illetve boldogságot családja körében, amíg még lehet.


A könyv második felében a feleség, Eszter kap nagyobb szerepet (feltételezésem szerint a cím is erre utal: Nélkülem – nélküled, az első fele Miklós, a beteg szemszöge, majd Eszter, akinek férje nélkül kell élnie), az ő perspektívájából olvashatjuk a történéseket, férje elvesztésének tragédiáját, szerelmének és szeretetének formálódását aziránt a férfi iránt, aki hamarosan önmagáról sem fog tudni. Ezen kívül természetesen az anyaszerep felelőssége is ott nyomja még a vállát: Eszternek figyelni kell gyermekeire és gondoskodni róluk, és ilyenkor merülnek fel azok a váratlan, bosszantó, ám annál jogosabb konkrét kérdések a gyerekek részéről, hogy vajon lesz-e új apuka. Eszternek erre a saját és Miklós tragédiájának megélése mellett összeszedett, a gyermekekben félelmet nem keltő módon kell tudni válaszolnia.


A könyv egy nagyon komoly, lelket mardosó témát dolgoz fel, így valószínűsíthetőnek tartom, hogy több ember számára nehezebben feldolgozható lesz, mert a könyv mindazoknak szól, akik az életet akarják megismerni, a hétköznapi hősök csatáit, azt a kimondhatatlanul fájdalmas igazságot az élet végességéről, amit mindannyiunknak fel kell dolgozni. Érthető, hogy vannak, akik ezzel még nem képesek szembenézni, így számukra bizonyosan nehezebb lesz a könyv olvasása, de éppen ezért is mindenképpen ajánlott. A könyv elsősorban fikció, ami megkönnyíti a találkozást hasonló tabutémákkal, és jó táptalajt nyújt mindazok számára, akik küzdenek hasonló helyzetek feldolgozásával.


(Köszönöm a Jaffa kiadónak, hogy olvashattam és írhattam róla, emlékezetes olvasmány marad mindenképpen.)

0 comments

Recent Posts

See All

BELTÉR

BELTÉR

Kollázsok6.jpg
arrow&v