Kubó Cintia

Gizi legeslegelső barátja

Ez a történet Giziről szól, a legszomorúbb galambról az egész városban. Gizi ki nem állhatta seszínű szürkeségét, kicsi, gömbölyded testét, és azt, ahogyan az emberek mindig elhessegetik őt a közelükből. Amikor Gizinek sem repülni, sem csipegetni, sem pedig ablakpárkányokon ücsörögni nem volt kedve, és ez bizony sűrűn előfordult, egész álló nap a Nyugati aluljáró egyik sarkában gubbasztott mozdulatlanul, közvetlenül a harisnyabolt mellett.

- Ne légy szomorú Gizikém, galambocskám, repülj egyet a Margit-szigeten, attól majd hidd el, jobb kedvre derülsz! - vigasztalta Galamb anyu az egyik ilyen napon, amikor megint az aluljáróban találta.

- Utálom a Margit-szigetet. Tele van emberekkel, akik folyton elhessegetnek és olyanokat mondanak a gyerekeiknek, hogy fuj nehogy hozzá nyúlj, még a végén elkapsz valamit! Most komolyan, ezért menjek a Margit-szigetre, anyu? 

- Az emberek néha érzéketlenek tudnak lenni. De akkor legalább repülj el csipegetni valamerre, olyan soványka vagy!

- Hogy én sovány? A múltkor letört alattam egy faág és majdnem fejre estem. Amúgy meg unom már a sós perecet és a kifli csücsköket, unom, unom, unom. Magvakat szeretnék és madaraknak készült ínyencségeket, amiket Ari is kap az ötödiken!

Ari, a szivárvány összes színében pompázó arapapagáj néhány hónapja élt az ötödik emeleti lakásban, aranykalitkába zárva. Nem volt nehéz észrevenni, amikor gazdái kirakták a kalitkát az ablakba, olyan szépséges és okos volt, hogy minden szomszéd a csodájára járt. Na meg a kalitka is vakított rendesen a délutáni napfényben. Gizi is észrevette, hogyne vette volna, és bizony irigyelte is rendesen.

- Nem csak szép, okos is. Azt csiripelik a verebek, hogy a lakcímét is tudja fejből: 1074 Budapest, Kazinczy utca 13.

- Látod, te is vagy olyan okos, mint ő, ha te is fejből tudod a címét – mondta erre anyukája.

- Jó, de úgy nem ér, hogy csak te tudod, hogy tudom. Azt az egész környék tudja, hogy Ari milyen szépen el tudja mondani, hogy hol lakik. Nekem még lakcímem sincs, csak annyi, hogy Budapest. Se utca, se házszám – sóhajtotta Gizi -, olyan igazságtalan a világ.

Gizi mélyen elgondolkodott, vett egy nagy levegőt, majd megismételte az egészet. Ez így ment egy ideig, végül arra jutott, átrepül Arihoz, leül az ablakába és bemutatkozik. Így is tett:

- Őőő, szia, Gizi vagyok. Azért jöttem, hogy barátok legyünk.

- Szia, Ari vagyok.

- Tudom, és a lakcímedet is tudom: 1074, Budapest, Kazinczy utca 13.

- Azta… - csodálkozott Ari, és végigmérte Gizit a farkától a csőréig. – De okos vagy.

- Köszi – mondta Gizi szégyenlősen -, van kedved repülni egyet?

- Repülni? Én olyat nem tudok – válaszolta Ari.

- Dehát olyan szép nagyok a szárnyaid. Hogy érted, hogy nem tudsz repülni? Ha ilyen szárnyaim lennének, tutira elrepülnék velük egészen az elefántok földjéig is! 

- A hova?

- Az elefántok földjére. Mindegy. Igazából én is csak az állatkertben láttam olyat. Mármint elefántokat. Akkor a Margit-szigeten sem jártál még? Régebben sokat voltam ott, de mostanában már tele a begyem az emberekkel.

- Nem, sosem jártam ott – szégyenkezett Ari. - De egyszer az autóból láttam, amikor az állatorvoshoz mentünk.

Gizi rájött, hogy Ari még sehol sem volt azon a kicsi aranykalitkán kívül. Ettől szomorúbbnak érezte magát, mint valaha. Szomorúbbnak, mint tegnap az aluljáróban a harisnyabolt mellett, amikor annyira utálta a világot, de leginkább a Margit-szigetet.

- Igazából nem olyan rossz hely, meséljek róla?

- Az jó lenne – mondta Ari és kényelmesen elhelyezkedett.

Este a Szent István parkban a vacsorai csipegetésnél Gizi Ariról és a kalitkájáról mesélt a szüleinek:

- És tud beszélni galambul, a kalitkája meg drágább volt, mint egy nagy autó, vagy egy közepes! De nem jöhet ki a lakásból, csak, amikor állatorvoshoz viszik. Szegény, szegény Ari, lehet, inkább mégsem lennék a helyében.

- Látod kincsem, mindenki más ajándékkal születik erre a világra. Van, akinek szépséges tollak jutnak, fenséges ételek és aranykalitka, és van, akinek lehetőség arra, hogy oda repüljön, ahova csak szeretne – mondta Galamb apu.

Gizi aznap rájött, hogy ha kiszabadítani nem is tudja Arit, de mesélhet neki a város legjobb helyeiről. Bemutathatja neki a Deák teret, ahol bandázni szokott a többi galambbal, a Nyugati aluljáróban lévő gyrosost, ahol mennyei pita darabkákat lehet eszegetni, na meg a Parlament kupolája körül repkedő éjszakai bogarakat. Elmeséli neki az összes helyet, ahol valaha járt! Sőt, mi több, az Arihoz hasonlóan kalitkában élő madaraknak fog történeteket mesélni mindenről, ami a városban történik. Gizi többé nem érezte magát szomorúnak, vagy csak nagyon ritkán, mert minden reggel úgy ébredt, hogy segíthet valakinek szebbé tenni az egyébként eléggé unalmas hétköznapokat. Ettől ráadásul napról napra szebbnek érezte magát kívül, belül.

Ha a fővárosban jársz és Gizit keresnéd, csak nézz felfelé. Biztosan ott ül valamelyik ablakpárkányon és éppen történeteket mesél.

Kubó Cintia 1996-ban született Budapesten, a Károlin végzett magyar- és kreatív írás szakon. Ez az első megjelent meséje.