Görög Dániel

Sándor

Első rész, Bécs közelében, grinzingi szőlők, 1823 május

- Így lett, hogy az utána következő uralkodók mind felvették Caesar nevét. Ami tehát kisebb családjának megkülönböztető neve volt a Juliusok többi ágától, azt a leghatalmasabb férfiak hatalmuk jelzésére viselik évezredek óta. Nevét ma is őrzi Felséges atyjának méltóságneve, amit németül Kaiser-nek, magyarul császárnak, csehül pedig císař-nak mondanak. A rómaiak nyelve megőrizte féltékenységét legnagyobb szülöttével szemben, és nem róla, hanem fogadott fiáról nevezi Augustusnak a legnagyobb uralkodót. Mit jelent az augustus szó?

- Felségest.

- Igen. Pont, mint atyjának és a trónörökösnek megszólítása alattvalóik szájából. Más nyelvek, mint a francia, vagy az angol imperátornak nevezik a legfőbb uralkodót, nem a leghelyesebben, hiszen a rómaiaknál bármilyen vezért illethettek imperátor, azaz parancsnok megszólítással a katonái, ha kedveskedni akartak neki.

Görög Demeter lapozgatni kezdett iratai között. Májusi nap sütötte borotvált arcát, és rövidre nyírt, ritkuló haját. Büszke volt a mai tanórára, és élvezte a szép időt, még azt is megengedte, hogy a palota szobája helyett a város melletti kertjének szaletlijébe helyezze át az oktatás, hátha a napsütés és a friss levegő felélénkíti tanítványát. Ferenc Károly herceg, Ferenc osztrák császár és magyar király kisebbik fia ült vele szemben. A herceg huszonegyedik életévét taposta, és magas, karcsú alakján tagadhatatlanul jól állt a gyalogos tisztek feszes fehér zubbonya. Ha anyja élt volna, büszke lehetett volna erre a csinos fiúra. Barna haját lazán lengette a szellő, kék szemei megragadták az emberek figyelmét. Apjától kissé hosszúkás arcot és duzzadt alsó ajkakat örökölt, ami némi egyéni vonást kölcsönzött más egyebekben szabályszerű megjelenésének. Kék szemeit azonban most mintha a zöld lombok vibrálása jobban lekötötte volna az antik történelemnél. Görög megpróbálta visszanyerni figyelmét:

- Mit gondol tehát, ki az antik világ legnagyobb uralkodója, Julius Caesar, vagy Nagy Sándor?

- Nem tudom.

- Nagyon helyesen mondja, Felség! Hiszen régen éltek, és jelentőségükhöz képest csekély történeti mű számol be tetteikről. Ráadásul ez a kérdés, hogy melyikőjük a nagyobb, rendkívül összetett. Bontsuk fel részekre! Elsőként lássuk egyeduralomra jutásukat: mit gondol hercegséged, ebben melyiküké a nagyobb dicsőség?

- Lássuk csak… hmm… nem tudom.

- Csak dicsérni tudom, ahogy tartózkodik az elhamarkodott ítéletektől, Felség. Sándor ugyebár Fülöp király fiaként jutott trónra, és maga Arisztotelész volt nevelője. Ez a törvényes rend, és mint ilyen, csak jó lehet. Sándorra is több dicsőség származik a törvényes örökösödésből, mintha hatalomvágyból ragadta volna magához a hatalmat. Viszont Caesar nem egy törvényes királyt letaszítva jutott egyeduralomra, hanem az addigi törvény felülírásával. A császári uralom megteremtése tehát az ő munkája volt, a köztársasággal szemben, és népe utána századokig élvezte tettének gyümölcseit. Mint alapítót tehát Caesart tarthatjuk nagyobbnak. Egyetért?

- Egyetértek. És ha a rómaiak élvezhették Caesar gyümölcseit, akkor mi is élvezhetnénk valami gyümölcsöt, nem gondolja? Barackot esetleg?

- Azt hiszem még nincs itt az ideje. Még néhány percig, kérem, gyakorolja az önfegyelem erényét.

- Vajon ezt is Sándor és Caesar példájára?

- Kiváló meglátás, ezt akartam kérdezni, mit olvasott Plutarkhosznál, melyikük gyakorolt nagyobb önfegyelmet?

- Lássuk csak. Sándor és Caesar. Hát, ami azt illeti… majd máskor.

- Jól mondja Felséged, hiszen előbb meg kellene válaszolnunk, miben áll az önfegyelem erénye. Ahogy Plutarkhosz írja, Caesar minden szenátornak megbocsátott, aki a polgárháborúban ellene harcolt. Még Brutusnak is, aki később az életére tört. Mi ez, ha nem a legmagasabb fokú önfegyelem? Olvastuk azt is, hogy Caesar elhárította magától a királyi címet, tudván, hogy az a rómaiak előtt ellenszenvessé tenné. Mi lehetne az önfegyelem csúcsa, ha nem ez? Caesar ebben felülmúl mindenkit és felülmúlja Sándort, aki megölte Kleitoszt, aki a barátja volt, és megölte Parmeniónt, akinek sikereit köszönhette. Caesarnak csupán egy hibája volt, hogy a nőktől nem tartózkodott annyira, mint Sándor, ezzel az egy súlyos hibával vétett az erkölcsök ellen, és nyújtott támadási felületet ellenségeinek. Meggyőztem?

- Ahogy gondolja.

- Talán az elmúlt század eseményei most jobban érdekelnék?

- Én vagyok a császári herceg és most akarok barackot.

Második rész, Görög háza Bécsben, 1823 május

Görög ugyanaznap Kisfaludy Sándort látta vendégül dolgozószobájában. Asztalán, mint általában, nyitott könyvek, kibontott iratok. Az asztal sarkán hatalmas alakú, kódex-kinézetű kötet, rajta felirat: Magyar átlás azaz Magyar, Horvát és Tót országok vármegyéi. A könyvespolc szélén élére állított táblán versek, levélrészletek, amiket barátaitól kapott udvarba kerülésekor. Cirkalmas levél Kazinczytól, köszönő sorok Esterházytól, és Csokonai, szívből szóló szavai. Mellettük egy szívélyes ajánlás magától Kisfaludytól:

Barátim! kik által kedves

Lett nékem is Helikon,

(Szép, midőn ily erőt vehet

Egyik szív a másikon!)

Kiknek lelke fellengezvén,

Lelkem is felkapátok, -

Vagy szívetek ömledezvén,

Szívem is elrántátok

Görög tekintete egy percre Berzsenyi buzdításán pihent meg:

Mennyi országok s koronák reményét Vetted, oh boldog nevelő, kezedre! Mennyi népnek nyújt bizodalmat a te Chíroni lelked!

A nagy álláspont köre nem telik meg Áldozat nélkül; de ki honja híve, Mint Görög, mindent mosolyogva áldoz Honja javának.

(…)

Már ma nem félek. Sem idők zavarja, Sem gonosz vádak soha fel nem oldják A magyar szívnek kötelit: királyunk Ismeri népét!

Berzsenyi úgy volt kedves, hogy megelőlegezett bizalmával tulajdonképpen elvárásokat fogalmazott meg. Ha a császár elvárásai még nem lettek volna elegendőek… Görög úgy gondolta, tett azért, hogy a császárfi szívébe fogadja magyar népét. Tanított a magyarok nyelvéből, szokásából és történetéből, külön kihangsúlyozva, ha a Habsburg-ház javát mozdította elő egy szittya sarj. Sajnálta, hogy a legkedvesebb prózai írást, amit ismert, Mikes Kelemen leveleit nem beszélhette meg a hercegekkel. Hiszen mit kellett volna mondania, talán hogy ez a fiatal és lenyűgözően szellemes tollnok azért búslakodik, mert ősöd, Felséges herceg, száműzte őt? Mikes ezért a könyvespolcon maradt. De Mikesnél nagyobb gond nyomta Görög vállait ebben a percben. Metternich kancellár írásbeli jelentést kért tőle a császárfiak előmeneteléről tanulmányaikban, különös tekintettel arra, mit lehet rájuk bízni a távoli jövőben. Amit pedig Metternich kér, azt a császár kéri, hiszen a császárnak Metternich a két szeme, és legalább egyik keze. Görög annyira bele volt merülve a szavak művészetébe, hogy gondjait is cicerói szónoklat formájában adta elő barátjának:

- Mert mit vethet papírra az egyszeri nevelő, akit saját képességei közrendű származása ellenére emeltek az udvarba? Talán azt, hogy az idősebb Ferdinánd herceg egyes pillanatokban mélyrelátó, és egyes dolgokat könnyen tanul, mégis hiányzik belőle minden rendszeresség? Talán azt, hogy Ferdinándot nem szabad egyedül hagyni, mert nem tudhatja előre senki, milyen – nevezzük így - szokatlanságot visz végbe? Talán leírhat olyat egy közrendű nevelő, hogy Ferenc Károly herceg, akiben van némi rendezettség, még egyetlen önálló gondolatot nem ejtett ki? Sőt, nincs a politikának vagy a tudományoknak olyan szilánkja, ami lekötné a figyelmét? Le lehet ilyet írni? És azt le szabad írnia egy pártfogók nélküli öreg pedellusnak, hogy a herceg a jó kormányzás mesterségének tanulmányozása helyett kijárogat a grinzingi szőlőkbe, mert jószerével ez az egyetlen dolog, ami érdekli: szőlő és a leve? Ennyit ért a költséges neveltetés? Elmondhatja, hogy az etikett és nemzetközi jog oktatását fel kellett függesztenie, és vennie kellett egy birtokot szőlővel, csak azért, hogy legalább ebben kapcsolódni tudjon tanítványához? És azt elmondhatja, hogy az ifjú herceg újabban nevelője nélkül, kocsikázik a szőlőültetvényekben néhai Hiller tábornok lányával?

- Ne csüggedj barátom – válaszolta Kisfaludy –már negyven éve forgolódol literátusok között, biztosan tudsz írni olyat, ami szép is és igaz is.

- Ah, literátusok, forgolódás, üres szavak, aztán mire volt jó az egész? Csokonai meghalt rég, Berzsenyi egy Isten háta mögötti faluban gubbaszt és duzzog, Kölcsey meg, ha jól hallom, szaporábban jár megyegyűlésekbe, mint könyvek közé. Közben meg csak öregszünk, és még mindig ugyanazt mondogatjuk, hogy így kellene csinálni azt a literatúrát, meg úgy kellene csinálni, közben meg nem lesz belőle semmi.

- Ebben is jó hírekkel szolgálhatok. A múlt hónapban találkoztam egy joghallgatóval, aki meg akarja írni a nagy eposzt a honfoglalásról. Az alapján a pár sor alapján, amit készülő művéből olvasnom engedett, éppen nem lesz ügyetlen. Kölcsey pedig a télen írt egy nagyon szép hazafias verset, a magyar nép zivataros századairól, legközelebb elhozom neked.

- Jól van, örülök, hogy egy jó versünk és egy jó tanítványunk már van.

- Egy, akiről tudunk. Pedig hány ifjú magyart ismerünk mi ketten? Néhány tucatot, és abban már ott van ez a joghallgató, aki egyébként kollégád, mert házitanító a Perczel családnál. Hát akkor mennyi lehet még? És miért ne születhetne meg a nagy magyar Alföld közepén éppen ebben az évben a legnagyobb magyar poéta?

- A próféta szóljon belőled.

- Na látod. Ha befejezed a császárfiókák udvarlását, tényleg össze kell hoznunk régi vágyadat, a magyar tudós társaságot. Téged mindenki ismer és becsül, neked kell formát adnod összegyűlésüknek. Láthatnád, milyen sok jó literatúrai emberünk van. És helyesen mondtad annak idején, akkor lesz minden gondolat kifejtésére alkalmas a magyar nyelv, és akkor lesz virágzó a magyar literatúra, ha a csiszolt elmék összejárnak; kicserélik ötleteiket; és buzdítják egymást, ha a másik csügged. Nosza, írd meg a jelentést, fogalmazzuk meg együtt, ha gondolod, és gondolj arra, hogy ha ez megvan, hamarosan itthagyhatod az udvart, és vár ránk a magyar tudós társaság!

Harmadik rész, császári tanácsterem, néhány nappal később

- „…Ferenc Károly herceg megfontolt az ítéletalkotásban, és óvakodik attól, hogy előbb kimondjon mások előtt olyat, ami aztán magas rangjánál fogva mintegy előírná hallgatóinak elvárt véleményüket. Bátyjához hasonlóan szívesen meghallgat minden véleményt, és azok ismeretében, azok hasonlóságára alakítja ki saját álláspontját. Tulajdonságai egy türelmes és nagylelkű, az országnagyok tanácsaira hallgatni hajlamos uralkodót ígérnek.”

Metternich befejezte a jelentés olvasását. A másik ember a teremben, Ferenc császár egy darabig hallgatott.

- Nagy bajban lennének fiaim, ha engedélyeznénk a szabad uralkodóválasztást.

Metternich nem mert nevetni.

- Felség, a Ház öröklési rendjét országai törvénybe foglalták. Attól eltérni nem áll módjukban.

- Nekem pedig nem szándékom. Még egyszer elmondom, Ferdinánd herceg lesz utódom az idősebb jogán. A kormányzásban pedig egy később véglegesítendő kamara lesz segítségére, melynek természetesen Méltóságod lesz az elnöke. És a tagok közé berakjuk Ferenc Károly herceget, a forma kedvéért.

- Egyben az ifjabb herceg feladata lesz a családfa kilombosításáról gondoskodni, nehogy méltatlan oldalágakra szálljon Felséged öröksége.

- Igen. Talán van valami?

- Mit szól Felséged Görög jelentésének ehhez a részéhez: „Megkülönböztető figyelemmel viseltetik a legutóbbi idők háborús hősei, illetve azok árvái iránt, és nagy tisztelője báró Johann von Hiller tábornoknak.” Más forrásaim arra utalnak, hogy ez a tisztelet nem katonai, hanem személyes jellegű. Nem akarom kisebbíteni báró Hiller érdemeit, a győztes asperni csata jobbszárnyának parancsnokaként, és később itáliai hadseregünk tábornokaként hűen szolgálta Felségedet. Hanem ha azt a katonát keresnénk, aki sikereinél fogva legalkalmasabb lenne, hogy a hadi erényekben példaképet mutasson az ifjú hercegnek, találnánk nagyobb tábornokot azok között, akik valaha a Ház szolgálatában álltak; talán elegendő Savoyai Jenőt megneveznem.

- Személyes kapcsolat, találkoztak volna? Úgy tudom, báró Hiller elhunyt ezelőtt néhány évvel.

- Családi jellegű a vonzalom.

- Mintha három fiú maradt volna a tábornok után, akik szintén katonai pályára léptek.

- Igen. És egy lány.

- Akiről mit kell tudni?

- Kifogástalan erkölcsű nőszemély. Jozefin a neve, Felséged nagybátyja iránti tiszteletből.

- Mindig ezek a jozefinisták…

- Azt hiszem, ideje lenne cselekednünk, mielőtt egy alaptalan híresztelés megtépázná a Ház jó hírét.

- Igen, egyetértek. Ferenc Károly hercegnek ez a bizonyos újdonsült érdeklődése, és az a tény, hogy a Háznak utódokra van szüksége, mind arra mutat, hogy a herceget ki kellene házasítanunk. Csalódnék Méltóságodban, ha nem lenne már most jó ötlete, kit kérjünk meg számára.

- Felség, abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy békében önként kereshetjük szövetségeseink jóindulatát, ahelyett, hogy egy korzikai káplár tenne erőszakot a Ház makulátlanságán. Szabadjon Felséged figyelmébe ajánlanom legközelebbi szomszédunknak, és így legközelebbi szövetségesünknek, Maximilián bajor királynak lányát, aki korban illik a herceghez. Zsófia Friderika a neve, mélyen vallásos, eszes, becsvágyó és határozott személyiség; előbbi két tulajdonságában egyenlő társa, utóbbi kettőben kiegészítő párja lenne a hercegnek.

- Köszönöm, nem csalódtam. És egyetértek azzal, amit mond. Kérem, tájékozódjon Maximiliánnál, milyen feltételekkel lehetne megkötni a házasságot. És alkalmas időben tájékoztasson engem erről a Zsófiáról.

Negyedik rész, császári tanácsterem, 1824. július

Lobkowitz a bajor király levelét hozta. A császár mellett tanácsadói, Metternich és Esterházy fogadták. Maga Ferenc császár és Metternich ugyanúgy néztek ki, és ugyanúgy ültek, mint egy évvel ezelőtt. Sőt, tíz évvel ezelőtt is ugyanígy néztek ki. Sőt, húsz évvel ezelőtt is. Sőt, Metternich húsz évvel később is ugyanúgy foglalt helyet az őt megillető széken. Alapjában úgy néztek ki, a császár, és a kancellár, mint akik az idők kezdetétől az idők végezetéig ülnek méltóságukat jelképező székükben, és semmit nem változnak, ahogy országaikban sem változhat semmi. Esterházyt talán csak azért vették most maguk mellé, mert vele kevésbé tűnt egyhangúnak a tanácsterem képe.

Lobkowitz felolvasta a levelet, melyben Maximilián király nem csak engedélyezi, hanem most már, több forduló tárgyalás után sürgeti lányának házasságkötését Ferenc Károly császárfival. A levél első fele formulaszerű szerencsekívánságokkal volt tele, a második fele részletekkel a hozományról és az esküvő lebonyolításáról. Azt már csak szóban adta át Lobkowitz, hogy az esküvőnek feltétele a vőlegény szakítása Hiller Jozefinnel.

- Az összes feltétel teljesíthető – summázta Metternich - Azonnali válasszal még az ősszel megtarthatjuk az esküvőt.

- Nem értem a Hiller-fivéreket – mondta Esterházy - Nekik kellene gondoskodniuk arról, hogy húgukat tévedésből vagy gonoszságból meg ne rágalmazhassák. Már régen haza kellett volna hívniuk, és egy kegyes apáca, vagy egy feddhetetlen katolikus özvegy felügyelete alatt elrejteni a családi fészekben.

- Úgy tűnik – folytatta Metternich - a fivérek ki akarják használni előnyös kapcsolatait, és így közelebb kerülni a császári családhoz. Mi viszont nem örülnénk, ha békeidőben egyetlen militarista családnak túlzott befolyása lenne egy Habsburg herceg fölött. Egyetért, Felség?

- Egyetértek.

- Tehát Hiller Jozefin ügyét is nekünk kell rendeznünk. Esterházy hercegnek igaza van abban, hogy jobb lett volna, ha a fivérek maguk megteszik, de ez nem történt meg. Megtehetnénk, hogy kiutasítjuk Bécsből, de a botrány szintén nem lenne érdekünk. A kisasszonyt rá kell vennünk, hogy elfogadja a szakítást, és azzal kell kifizetnünk, amivel tudjuk.

A császár közbeszólt:

- Kedves Mettternich, jól tudja, nem tehetjük meg, hogy Hiller kisasszonynak kezébe nyomunk egy köteg pénzt. Mindenki, khm, félreértené.

- Viszont feleségül adhatjuk valakihez, és a férjnek adunk pénzt valamilyen címen. Ezzel minden gyanút elterelünk, hiszen kinek lenne gyanús egy férjes asszony. És ha Felséged figyelembe veszi, hogy Ferenc Károly hercegnek házassága után már nem lesz szüksége nevelőre, hiszen minden tekintetben nagykorú lesz; a herceg nevelőjét nem csak elbocsáthatja, hanem szolgálataiért busás jutalomban részesítheti.

- A terv így nagyszerű. Már csak rá kell vennie Hiller kisasszonyt, és Görög urat – mondta a császár.

- Nem tudom… -szólalt fel Esterházy – Görögöt fiatalon is jobban érdekelték a könyvek, mint a nők. Nem hiszem, hogy hatvanadik évét elhagyva megváltozott volna.

- Esterházy herceg, Méltóságod még fiatal. – mondta Metternich – Van a bölcsességnek az a fajtája, amivel az ember csak hatvan éves kora fölött rendelkezik. Biztos vagyok benne, hogy Görög, akinek eszességéről és józanságáról régen meggyőződtem, hatvan évesen a legmélyebb bölcsességet is elnyeri.

- Ahh igen, az ókori bölcseknél olvastunk ilyet.

A császár a homlokát ráncolta majd így szólt:

- Nem akarok ezzel többet foglalkozni. Metternich herceg kap két napot, hogy meggyőzze Görög urat és Hiller kisasszonyt. Ha nem sikerül, más megoldás után nézünk. Végeztem.

- Felség, csak egy szóra még! – mondta Metternich

- Igen?

- Hivatkozhatok Görög előtt arra, hogy ez Felséged óhaja?

- Igen.

- Akkor biztos vagyok benne – szólt közbe Esterházy – hogy sikerrel jár. Görög tűzbe menne Felségedért, ezért kezeskedem.

- Boldog vagyok. – válaszolta a császár – Ámbár azt hittem, a fizetendő nászajándék ügyében érdekli, meddig mehet el.

- Azzal Görög nem törődik. – felelte Metternich – Arról Hiller kisasszonyt kérdezem.

1989-ben született Budapesten. 2013-ban szerzett diplomát az ELTE-BTK-n, jelenleg doktorjelölt. Prózát és kritikát ír.