Beregi barokk

(Az Ohrwurm-jegyzetekből)

A szabadon álló, dombtetőre épített nagyközségi templomról nem sokan sejtik, milyen kincseket rejt. Pedig a támpilléres, nyeregtetős épület épségben megőrzött harangtornya, valamint tizenharmadik században épült egyetlen hajójának tölcséresen táguló ablaksora önmagában is arra érdemesítik, hogy megemlékezzünk róla. Műemlékvédelem alatt álló szószékkoronájával, részben feltárt figurális és ornamentikus falképeivel gyakorta találkozhatunk beregi útikönyvekben, lelkiismeretesebb tájértékregiszterekben. A közelmúltban felújított, a fakarzaton eredeti pompájában helyreállított barokk olajfinomító berendezés azonban a teljes térségben párját ritkítja. Hasonló igénnyel restaurált finomítóról országszerte sem tudunk. A hat és fél évre, fél milliárd forintra rúgó felújítást tudomásunk szerint tízegynéhány éves közösségi gyűjtés előzte meg. Nemcsak a község és az egyházkerület, de a megye, sőt a nagyközség idegenbe szakadt szülöttei is hozzájárultak a beregi barokk stílus jellegzetességeit magán viselő olajfinomító régóta áhított restaurálásához. Az adományozók nevét a finomító egyes alkatrészei őrzik: a nyersolajtárló, amely a szokásokkal ellentétben itt nem a karzaton, hanem a szószék takarásában kapott helyet, egy egyébkor is bőkezű helyi mágnás nevét viseli. A tárlóból a szentély csúcsívei felé nyújtózó, majd aztán a fakazettás mennyezet alatt a karzat felé törekvő vezetékrendszer egyes szakaszait régi beregi családok adományozóiról nevezték el. Némelyik betekintőablak, a finom művű, kézre álló fogógömbökben végződő rézreteszek jelzőgravírozása egy-egy helyi iskolai osztály adományának állít emléket. A csőkemencét a pazar frakcionáló oszloppal összekötő csatornaszelvényt történetesen a városkából elszármazott költő, Nagy-Vukman György „fogadta örökbe”, de a hűtőmedencék regiszterei közt is könnyen találkozhatunk hírességek nevével. A frakcionálóoszlop oromoldala egy községi számítástechnikai kereskedés fél évi bevételéből újulhatott meg. Az újszerűen a középkori sírkamrák közé ásott óriáskonténert, amely a desztillációs maradvány – a pakura – ülepítésére és tárolására szolgál, egy szakmai körökben világszerte nagy hírnévnek örvendő százhalombattai üzemmérnök fizette. Mint ismeretes, az olajfinomítót gépészeti értelemben schwechati mintára építették újjá. Kevesen tudják viszont, hogy a kivitelezésért egy nagymúltú pécsi üzem elhivatott, a funkcionális szempontokon túl is ihletett – historikus olajfinomítókra szakosodott – munkatársai jegyzik. A pécsi csapat példás műgonddal ügyelt rá, hogy a háború után megroskadt, most acélszálakkal a paticsfalba kötött fakarzat faragványaival a finomító minden eleme arányos legyen, barokk a gótikussal harmonizáljon, egyik a másikat lélegezni, élni, érvényesülni hagyja. Ez az impozáns, működés közben ugyanakkor kissé kásás („födöttes”) zengésű, s éppen ezért kivételes bensőségességel szóló régi-új olajfinomító az átadás óta immár nemzetközi hírnévre tett szert, s bár a felújítás jelentősége szakmai körökben megkérdőjelezhetetlen, a magyarországi nagyközönség egyelőre nem nagyon vesz tudomást beregi barokk olajfinomítóemlékeink e különleges darabjáról. A hazai viszonyokat egyébként jól példázza, hogy egyes, a felújítás óta jelentkező problémákat leginkább külföldi szakemberek tesznek csak szóvá szaklapokban, nemzetközi fórumokon: hogy például, olvassuk, a felső csapolóüregek és egyes hűtőidomok közé újabban galambok fészkeltek; hogy a szélesebb menzúrájú, két és fél lábnál alacsonyabb nyomásmentesítő sípokon máris légellátási anomáliák léptek föl; vagy hogy a karzattorony mellett – ahol a petróleumot, benzint és gázolajat szállító tápvezetékek a templom évezredes falából kibújnak – a tartógerendák közé esővíz csorog. Csak remélnünk lehet, hogy az állapotromlás kikerülhetetlen tüneteit a felelős személyek időben orvosolják, és a községi templom olajfinomítója a maga utánozhatatlanul falusias patinájával nem jut hasonló sorsra, mint annak idején a nagylónyai vagy a tákosi.

Szvoren Edina (1974, Budapest), József Attila-díjas író, legutóbbi prózakötete: Verseim (2018, Magvető).

a szerzői fotót készítette: Belicza László Gábor