Micsinai Dominik

Züzü-Szobotka

(Szobotka Tibor: Züzü vendégei, Jaffa Kiadó, 2021)



Ha a Züzü vendégeit olvassuk, az a gondolat fogalmazódhat meg bennünk, hogy bizony van még mit tanulnunk az emberi kapcsolatokról. Szobotka Tibor írásait a Jaffa Kiadó bújtatja új köntösbe, miután Szabó Magda műveit is megjelentették. A 2021-es év újdonságai között szerepelt a Züzü vendégei. A kiadó azon célja, hogy a férfi életművét feleségének ismertségi szintjére emeljék, nagyon szimpatikus vállalás.


1956 őszén népes társaság találkozik hétről hétre egy budapesti lakásban, amely tele van olyan bútorokkal, tárgyakkal, emlékekkel, melyek egy régebbi kort idéznek, egy valódi „múzeum”, ahogyan az író fogalmaz. A tulajdonos pedig Züzü, egy idős színésznő, aki minden héten vendégül látja életének még megmaradt szereplőit. A regény legérdekesebb aspektusa az, hogy ezen figurák nézőpontjából ismerhetjük meg azt az összefüggés és kapcsolatrendszert, amelyben játszódik a történet. Züzü vendégei olyan személyek, akik egy kis nyugalomra és társaságra vágynak. Reménykednek, egy boldogabb jövőben, miközben a múlt szépségeit idézik fel. A regény a megidézett kor társadalmának hangulatát mutatja be, közben pedig az emberi kapcsolatok ábrázolása lesz a legfőbb jellemzője.


A regénynek nincs főszereplője. Vannak hangsúlyosabb személyek, de sem értékbeli, sem jelentőségbeli eltérés nincs közöttük, mind egyaránt fontosak és esendőek. A szó szoros értelmében Züzü vendégei lesznek főhősökké, de nem mint egymástól függetlenül létező entitások, hanem mint a többiekhez kapcsolható egyének. A jellemábrázolás ezzel együtt nagyszerűen árnyalt és többrétegű. Mindegyiküknek a pozitív oldala mellett van jelen egy negatív, visszataszító is, amitől igazán emberiek lesznek. Néhányukról érdemes külön is szót ejteni:


Pándy Kornélia, fiatal zongorista – aki „más világban híres volna, ünnepelt csillag.” (13.) Édesapja Pándy Dezső egy, az ötvenes évei végén járó egyetemi tanár, akit a rendszer eltávolított munkahelyéről, a forradalom idején pedig pártot szervez, hogy a régi, polgári középosztályt beemelje a hatalomba. Kapcsolata Kornéliával több egyszerű apa-lánya viszonynál. A történelem viszontagságai közepette maradtak egymás mellett, az apa pedig túlzottan félti lányát, leginkább attól, hogy egy fiatal férfi elszakítja tőle. Kölcsönösen függenek egymástól, így amikor a férfi bejelenti, hogy el akarja venni Kornélia barátnőjét, Lilikét, akkor a lány apjába vetett hite teljes mértékben megrendül.


Lilike egy jegyben járó vénkisasszony, aki Pándy Dezsőben látja meg azt a férfit, akivel be akarja teljesíteni életét. Miután Pándy megkéri a kezét, nem képes semmi mást látni a világból, csak jövendő boldogságát. Mindemellett felbukkan Ákos, a fiatal költő, aki Kornélia szeretője – alakján keresztül egy sajátos költészetfelfogással ismerkedhetünk meg.


A férfi művészetében független akar lenni a politikai hatalomtól, illetve megfogalmazza, hogy a költő az, „aki formálja vagy idomítja az érzelmet, hogy más ember érzelmére hasson.” (213.) Gondolatai és a versírás ilyen formájú megközelítése szoros összefüggésben van a regény érzelemábrázolásával. Hiszen Ákos mint a hatalomtól és érzelmektől kiszolgáltatott költő jelenik meg, aki küzdeni akar mindkettő befolyása ellen, miközben nem tud tőlük megszabadulni.

Tamás a legtragikusabb sorsú szereplő. A szülei még a világháború idején kénytelenek voltak Magyarországon hagyni, végül Züzü fogadta be. A fiúról senki nem vesz tudomást az idős színésznőn kívül. Fellelkesül a forradalom hírére, majd be is megy a városba, ahol megpróbálja fellelni édesapját. Züzü eközben minden energiájával meg akarja keresni a konfliktus zűrzavarában elveszett fiút, hiszen neki csak ő maradt meg, mint olyan társ, akivel valódi emberi kapcsolata van.


Züzü minden napját úgy éli, mintha még mindig híres operetténekesnő lenne, akinek arcát mindenki ismeri a plakátokról. A hozzá érkezőket is úgy kínálja, úgy szólítja fel arra, hogy meséljen valamit, mintha ma is mindenki őt ünnepelné. „Hát mesélj!” – buzdítja érkező vendégeit. Minden gesztusával meg akar menteni valamit a múltból. A mű zárlatában kiderül valódi neve. Önmagában ez egy egyszerű információ lenne, de a korábbi történések kontextusába helyezve olyan elemmé módosul, amely méltó és emelkedett lezárása a regénynek.


Az elbeszélő mindenki szemszögéből láttatja az október 23-án kirobbant forradalmat, így a mű nem lesz egyszerű szubjektív állásfoglalás. Egyesek rajonganak érte és fellelkesíti őket, mások továbbra is inkább saját boldogulásukkal vannak elfoglalva. Így amikor Pándy Dezsőt felkérik pártot szervezni, Lilikét teljes mértékben elhanyagolja, akiből pedig így tör fel a helyzetből fakadó düh: „Az isten verje meg a forradalmat, és pusztuljanak el mind, kommunisták és nem kommunisták, hát mit bánja ő, hogy mi van, ha egyszer olyan boldogtalan!” (196.) Minden tragikus sors kisebb vagy nagyobb mértékben a forradalomhoz kötődik: a harcokhoz, az utána következő, sejthető megtorláshoz, vagy a konfliktus zavara miatti félreértésekhez.


Különleges szerepben van a regény narrátora, aki megállás nélkül közvetíti az eseményeket, hiszen párbeszédes részeket is saját mondanivalójába rejtve találni. A bemutatott történések, az elbeszélt és belső monológok közti határok szinte teljes mértékben elmosódnak, ezáltal megteremtve azt az érzést, hogy aki közvetíti a regény fejleményeit, egyszerre kívülálló és a saját történetének részese. Amikor Züzü összetalálkozik Pándyék társbérlőivel, Mitrováczékkal, tőlük pedig Kornélia után érdeklődik akkor így beszél a narrátor: „amúgy eléggé idegesnek látszott, a lekvár se köllött neki, […] már a kedves édesapja két éjszaka nem alszik otthon. Hát az hol van? Tudja az ördög, nékik nem mondta meg, hová megy. Istenem, istenem – mondta Züzü és sírva fakadt.” (235.) Az idézetben egyszerre jelenik meg Mitrovácz nyelvhasználata, az idős színésznő aggódása és a kifelé szóló elbeszélő kommentárja. Mindhármat a narrátor mondja el, egy szövegtestben létezik, sortörés sem választja el egymástól a megnyilatkozásokat.


A regény egyéni tragédiák sorával záródik. Fantasztikus annak módja, ahogyan a szereplőket végigvezeti a történet problémáik fellobbanásától a szomorú lezárásig. A befogadó ebben a heves érzelmi hullámzásban megtalálhatja az emberi kapcsolatoknak a szükségszerűen létező, de mégis bonyolult voltát.

Hogy a társas együttélés és az érzelmek megléte áldás-e vagy átok, néha igazán nehéz eldönteni. Szobotka Tibor regénye mindkettőt úgy mutatja be, hogy azok teljes valóját megtapasztalja a befogadó. A mű azonban arra is rádöbbenthet, hogy méltánytalanul elhanyagolt az író életműve.

0 comments

Recent Posts

See All
nincs 89.png