Pruzsinszki Bence

Visszatekintés zuhanás előtt

Gyerekformájú árnyék köszön. Elillannál, mielőtt a hanghullám átcsap feletted, de a gyökerek mélyre nyúlnak. A térkőkockából kanyarított szörnyetegtől

gyötörve, csak gondolatban menekülsz. A körvonalra nem lépsz.

Akár a szeméttároló rácsos hasfala, a padka szigorú élén. Kifacsart festmény; az ember épp múlik a délutánban.

Átjárás nincs, és soha nem is volt. A képi kettősséget szemlélve a fogalmi egylényegűségbe kapaszkodsz, de hiába. Mert ha az öntudat egyszer összeköt, akkor épp ott kell keresned saját

határoltságodat, ahol bizonyságot nyersz a határtalanságról. Ezt az okozati pókhálót szedegeted az arcodról, és nem tudsz visszaköszönni.

Pruzsinszki Bence vagyok, elsőéves szabadbölcsész az ELTE-n. Nagyigmándon nőttem fel, a Tatai Református Gimnáziumban érettségiztem. Nagyjából két éve kezdtem cikkeket írni, kicsivel később pedig verseket. Noha az újságírást nevezném jövőbeli hivatásomnak, gyakran pedzegetik ismerőseim, hogy foglalkozzak irodalommal. Majd kiderül.