Vasas Tamás

/valami örök/

nem tagadom: tetszik a nevem.

mondhatni, szeretem.

mert van benne valami más.

és ez nem egy ócska szójáték.

nem, komolyan nem az.

(nem fordult meg a fejemben,

hogy kántor péterré vagy

g. istván lászlóvá válok általa.)

hálás vagyok a nevemért.

hálás vagyok a fölöttébb valónak,

hogy neveket teremtett, és hálás

vagyok anyámnak, hálás vagyok

apámnak, hogy nekem ezt

választották, az örök tamásságot.

örök, mert ez azon kevés dolgaim

egyike, ami még a sírkövemen

is rajta lesz. de azért érdekes

dolog is ez a tamás dolog.

mindig is élesen kettévált jelenség

volt számomra a tamásság és

a tomiság birodalma.

de erről nehéz. az egyik a bizalom.

a másik a felelősség. és fájó látni

a holtversenyüket. de igaz

verseny ez, tiszta, nem

bundázott, valóságos.

rengeteg tamást ismerek. tényleg

nagyon sokat. és úgy alakult,

hogy valamiért kedvelem

is őket, szinte mindig.

mert olyan

barátságosak, rokonszenvesek,

segítők. megfigyelek minden

tamást. és ki tudja?

egyszer talán ez a szimpátia hozzásegít

majd, hogy bekopogtassak az ajtómon.

és akkor valaki kinyitja majd, beenged,

még ha maszturbálásban is zavartam

meg. és akkor kiderül minden.

akkor ömleni fog a tiszta víz.

és akkor talán itt most

az állna: „ámen”.

mert a tamásság posztulátuma az

ámen, ezt már biztosan tudom,

és meg fogom keresni. de mi

marad addig? segítség?

az megunható? legalább

kifárasztható?

ezt nem tudom. és nem tudom,

hány tamás nem tudja még.

de szeretem ezt a nevet,

és tényleg, szeretem.

/érzések/

a lábunk elé gurulnak a megkezdett sajtburgerek.

néhány mcfillér, csoda, hogy nem verekszünk

össze rajtuk, de végül is miért, csak pisilni jöttünk.

odaát verdesnek a pekingi kacsák maradék szárnyai,

amikor érzik közeledni a tenyerünket és mocorognak,

ahogy aztán szaladunk a suhanó seprűk elől.

egész délután popcornt cápázunk a plázákban.

bárcsak nekünk is lenne egy cinema city-s pólónk.

a nap végén aranypéntek felől érdeklődünk

egy szállodai recepción, hogy kikísérjenek,

vagy rendőrt hívjanak ránk, olyan mindegy.

ez van. korán kezdjük. és elhúzzuk.

csak sokáig. néha úgy érzem túl sokáig.

akarom mondani, néha annyira kevésnek

tűnik, ami menthető.

Vasas Tamás 1989-ben született Debrecenben. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának jogász szakán végzet, majd a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán szerzett teológiai diplomát. A Debreceni Egyetem állambölcseleti és politikai filozófiai PHD kutatója és óraadója. Költő, fordító, zenész, slammer, zenei-irodalmi estek előadója. Verseit, fordításait több online és nyomtatott szépirodalmi, kulturális folyóirat közölte. Első, Stílusgyakorlatok a kiábrándulás nyelvtanára című verseskötete 2020-ban jelent meg a Napkút Kiadónál.