Varga Kristóf Attila

Vény nélkül kapható meseorvosság

(Boldizsár Ildikó: A királyné, aki madárnak képzelte magát, Jelenkor, 2020)




A szépirodalom, illetve a klasszikus irodalmi kánon mindig magában hordozza azt a veszélyt, hogy egy új könyv nehezen illeszthető be az előre lefektetett elvek alapján elrendezett literatúra-kozmoszba. Valamennyiünk számára megvannak azok a művek, amelyekkel nem kifejezetten szeretnénk megismerkedni – legyünk bármennyire is nyitottak, a komfortzóna tágítása sosem egyszerű feladat. Néha az embernek tudatosan kell megtenni az első lépést, emiatt is őszintén örültem, hogy ismeretterjesztő könyvet olvashattam a meseterápiáról.


Amikor az egyetemen büntetés-végrehajtási jogból esszét kellett írni, az általam választott téma az elítéltek reintegrácójához kapcsolódó szabadidő-tevékenységekkel foglalkozott, ezen belül röviden érintettem az irodalmi foglalkozásokat, illetve az irodalom- és meseterápiát is.


Boldizsár Ildikó jelen kötete az utóbbi szakmai áttekintését és módszertanát mutatja be, számos érdekes gyakorlati példával imitálva. A könyv már rögtön az elején megteremti a barátságos atmoszférát, ami átlendíti az olvasót azon a felismerésen, hogy a mű nem egy regényes történet lesz, ármánnyal, cselszövéssel és szerelemmel, hanem bizony egy komoly szakmaprofil. Az írónő bár közvetlenül nem szólítja meg az olvasót, mégis szavaival azt az érzést keltheti bennünk, mintha egy kedves ismerősünk élménybeszámolóját hallgatnánk arról, hogy milyen módszerekkel segít embertársain.


A könyv Bevezetőjében alapvetően egy kicsit száraz, tankönyvszerű megoldással találkozunk, de ez határozottan emel az értékén, mivel az olvasó kiválóan el tudja helyezni a meseterápia mibenlétét és célját, ezáltal a könyv későbbi fejezetei során jobb megértést tapasztalhat. Hasonló ez egy novella expozíciójához, vagy akár az enumerációhoz mint eposzi kellékhez. Olvashatunk az alapokról, a meseterápia lényegi küldetéséről és mindemellett megismerhetjük a foglalkozások szereplőit is: a csoportvezetők feladatait és azokat, akik igénybe veszik ezt a fajta terápiát.


A kicsit elméletibb bevezető után viszont izgalmas területre érkezünk, ugyanis a meseterápia gyakorlati oldalával ismerkedhetünk meg. Az első körben a gyermekotthonok és börtönök dimenzióján keresztül nyerhetünk betekintést a foglalkozásokba. A könyv már a legelején tisztázza, hogy eddig a műig nem volt gyakorlati útmutató a csoportvezetők számára, hogy miképpen is kéne ezeket a terápiás órákat vezetniük. Bár a könyv gyakorlati fejezetei valóban a csoportvezető oldaláról világítják meg a teendőket és felmerülő nehézségeket vagy az azokra adandó reakciókat, az olvasó számára ez nem idegeníti el a meseterápiát, hiszen az érdeklődők elé is megfogható és izgalmas példákat tár a szerző.


A gyermekotthonokkal kapcsolatosan meglepő, habár utólag teljesen egyértelmű problémára hívta fel a figyelmet a szerző. Az úgynevezett „meghívásos terápiák” sokszor nélkülözik az önkéntesség elvét, ezáltal nagyobb ellenállás tapasztalható a csoporttagoktól. Ők nem önszántukból jelentkeztek erre, hanem az adott intézmény kvázi megköveteli a foglalkozásokon való részvételt. Ez már eleve instabillá teszi a csoportot azonnal a kezdésnél, hiszen nincs meg és nem is alakulhatott ki a bizalom előzetesen. A mese ugyanakkor kiváló eszköz ennek megteremtésére és a kezdeti ellenállás feloldására.


Azon gyermekek többsége, akik intézményekben élnek, gyakran egzisztenciális problémákkal küzdenek, és ez nemcsak gyerekként hatalmas nyomás, de felnőttként is nehéz kitörni belőle. A könyv alapján a meseterápiás foglalkozások egyik elve a reménykeltés, melyet a mese a történetszövésen keresztül mutat be. Ezek többségében a mesehős legtöbbször nagy nehézségek árán tudja realizálni a vágyott állapotot (klasszikus elemek a hétfejű sárkány vagy vasorrú bába, akiknek legyőzése kulcsként nyitja a békét és boldogságot). A reménykeltés itt értékelődik fel igazán, hiszen a meséken keresztül látható és bizonyos értelemben megtanulható, hogy a legnehezebb helyzetekből is van kiút. Ennek megvilágítása kardinális eleme lehet annak, hogy sikeres legyen a meseterápiás foglalkozás.


A könyv ezen a vonalon tükrözi vissza a börtönlakók, elítéltek meseterápiás foglalkozásait is. A különbség talán csupán látszólagos, de a belső motivációk, a belső lelki megnyugvások hasonló elvek mentén zajlanak bármely korosztálynál. A könyv egyik legérdekesebb fejezetének – valószínűleg a szakmai ártalom miatt – a büntetés-végrehajtási intézetekben tartott foglalkozásokat tekintettem. Ismételten, de teljesen más kontextusban világított rá a könyv egyrészt arra, hogy a mese a legkeményebb vasrácsok mögé is sellőként úszik be és a lélek béklyóit képes kioldani, másrészt, hogy a meseterápiás foglalkozások milyen módon tudnak segíteni abban, hogy belső feszültségek elpárologjanak.


A könyv végezetül egy nagy fejezetben veszi át azt a témát, hogy mese miképpen is működhetne önmagában terapeutaként. Ez alatt elsősorban azt kell érteni, hogy a mesék által nyert önismeret hogyan segíthet felnőtt embereknek abban, hogy problémáikat megoldják.


A szerző egy ismeretterjesztő, pszichológiai, gyakorlati útmutatót alkotott számunkra a meseterápia csodálatos, felfedezésre váró világáról. Éppen ez okozza azt a nehézséget is, hogy a recenzióval ne áruljak el túl sokat, de kellőképpen felhívjam rá az arra fogékonyak figyelmét. Mindannak ellenére, hogy a szerző saját példákat hoz, befogadó atmoszférát teremt minden olvasó számára, az olvasása időigényes, hiszen egy tudományos témáról van szó, ami nemcsak a kíváncsiskodóknak készült, hanem a jelenlegi vagy jövőbeni meseterápiás csoportvezetőknek.


A könyv szakmabelieknek és laikus érdeklődök számára is tartogat izgalmakat, illetve mindazok számára is alkalmas muníció lehet, akik saját belső vívódásaikat szeretnék megoldani. Ők bizonyosan segítséget kaphatnak a mesék birodalmának köszönhetően Boldizsár Ildikó megragadó könyvében.
















0 comments

Recent Posts

See All
nincs 89.png