Hidi Boglárka

Transzgenerációs látlelet


Nehéz. Nagyon nehéz ahhoz a témához nyúlni, amivel a Mit csináljak, hogy jobban érezd magad előadás-film kettőségébe ágyazott TÁP színházi produkció foglalkozik. Nehéz belekezdeni egy olyan írásba is, ami egy ilyen produkciót taglal. Ezért csak írom ezeket a sorokat, hogy a félelmetesen üres, fehér lap megteljen valamivel, és kevésbé riogatón nézzen vissza rám. Na, így már jobb.


A Mit csináljak… két, egymástól különböző, de nem távoli médiumon keresztül közvetített részből áll: az első egy színházi előadás, a második egy film, melyek szervesen összekapcsolódnak egymással. Mielőtt rátérnék, hogy mi történik az egyik, majd a másik részben, fontosnak tartom már itt hangsúlyozni, hogy a Mit csináljak… megtekintésekor és elemzésekor ott ül a befogadó tudatában az a nem elhanyagolható tény, hogy személyes történet, élettörténet ihlette. Ezt pedig a színlap, az előadás és a film sem rejti véka alá. Ugyanakkor az nincs tisztázva, hogy minden, ami itt történik, ahogyan történik vagy akivel történik valós események színházas és filmes rekreációja lenne. De talán nem is ezt a célt tűzte ki maga elé a rendező, Kizlinger Lilla, hanem sokkal inkább létállapotok, életszakaszok hangulatának minél érzékletesebb közvetítését.


Az első részben a múltban járunk, az ezredforduló környékén. A Jurányi TÁP termében egy realisztikusan berendezett, zsúfolt, rumlis, szerény otthon nappaliját látjuk. Egy békásmegyeri bérház ki tudja hányadik emeletének lakásában látjuk a fiatal anyukát, Sárit (Kizlinger Lilla) és a munkából éppen hazatért munkás férjét (Hajdu Szabolcs), akiről kiderül, nem a férje, csak a kislányuk, Lilla apja. De ebben sem lehetünk túl sokáig biztosak, mert a férfi távoztával megjelenik a lakásban Gyuri (Rába Roland), Sári szeretője, és pillanatok alatt megkérdőjeleződik a kulisszák mögött fel-felsíró kis Lilla apjának személye. Furcsa szerelmi (vagy inkább kényszer kapcsolati?) háromszög ez olyan archetipikus karakterekkel, akiket már ismerünk, egy olyan lakótelepi környezetben, amit már mi is láttunk, vagy amiben felnőttünk, mint azt Lilla, Szabolcs és Roland is tette. A három színész ezekből az emlékekből építette fel oly fájóan valóságos karaktereit. A próbák során különböző helyzetekre improvizációs jeleneteket készítettek, amikből aztán Bíró Zsombor Aurél írt szövegkönyvet. A párbeszédek, a látvány, a karakterek, és a kisebb-nagyobb rezdülései ennek a zárt és fizikailag közeli világnak, amelyben mindenki csak a túlélésért küzd, és egy kis szeretetet akar kicsikarni a másikból, mind-mind tapinthatóan valóságossá teszik a darabot.


Hajdu Szabolcs karaktere, a passzív-agresszív, leuraló figura, aki, ha hazajön este a munkából, meleg és finom ételt vár az asztalra. Már a nézők beengedésekor bent ülnek a színészek a térben, meg sem kell szólalniuk, ebből a képből is világosan látszik minden, ami később meg fog történni. Szétterpesztett lábbal a kanapén tévét néző férfi, és összehúzódva a kis fotelben, homályos tekintettel elnéző nő, ami végig megmarad az arcán, akkor is, ha tűr, és akkor is, ha ellenkezik. Az ingerszegény környezetben élő Sári otthon tölti a napjait az egyéves Lillával. Főz, mos, takarít, és az utcán látott Szabó Zsófikán töri az agyát, meg a későn hazaérő férfin. Aztán jön a féltékenykedés, hazudozás, fenyegetőzés, ételdobálás, sírás, ajtócsapkodás. Majd a jól ismert forgatókönyv szerint a csokor virág és a bocsánatkérés. A férfi távolléte alatt megjelenik Gyuri, egy igazi góré személyében: bőrdzsekiben, farmerben (ami nem sokáig marad rajta), fekete napszemüvegben és baseballsapkában. Itthon és külföldön is homályos bizniszeket folytat. Nagyszájú, maszkulin forma, akitől azt várnánk, hogy ha a szerelmét éppen verbálisan és testileg is bántalmazzák, akkor kiront a másik szoba szekrényének rejtekéből. Azt is várnánk tőle, hogy kiszabadítja innen Sárit és Lillát. De lehet, hogy ez meg is történt?


A terem elsötétedik, és az egyéves Lilla fél perc alatt nővé cseperedik előttünk a kivetítőn. Érzékletes, képekben történő átvezetés ez színházból filmbe. A produkció ezen része már napjainkban játszódik, szintén egy kitudja hányadik emeleti lakásában. Ez a dokumentumfilm-szerű rövid etűd a már egyetemista Lilla (Kizlinger Lilla) és barátja, Bálint (Bagossy Bálint) életének egy kiragadott pillanata. A film, akár csak az ezt megelőző színpadi előadás, nem egy kerek egészet akar a befogadó kezébe adni, hanem sokkal inkább az ott uralkodó hangulatot, érzelmeket, a környezetet és az ebben élő személyek totális megmutatására törekszik. Az előadásban ezt a nézőtér és a színpad közelítésével és a játék realitásával, a filmben pedig a közeli képek sűrű használatával érik el az alkotók. Emellett ugyanezt az érzetet kelti a film kendőzetlen, gyermeki őszintesége is.


Egy fiatal pár éjszakáját követhetjük végig lakásuk tereiben. Hétköznapi témákról beszélnek: kapcsolatukról, az egyetemről, a munkáról, a családról, és az otthonról hozott dolgokról. Ám a bor mámorában egymásnak megnyílva, egyre kendőzetlenül, megmosolyogtatva őszintén beszélnek a mindennapi problémákról. Éppen ezért válnak számunkra olyan ismerőssé, és kerülnek egyre közelebb hozzánk. Hiszen mi is átéltünk már ilyen egymással világmegváltó gondoltokkal túlfűtött éjszakákat, amire másnap felkelve nevetve emlékszünk vissza.


A beszélgetésben kifejtett transzgenerációs aspektus a rendezői koncepció szerves részét képezte az alkotói folyamat során, bár erre mégis kevésbé helyeződik expliciten a hangsúly. Helyenként történik oda-vissza utalás múlt (színházi előadás) és jelen (film) között, de mégis hiány képződik a nézőben. Két történetet látunk, amelyet (vélhetően, de ebben sem lehetünk teljesen biztosak) ugyanaz az ember köt össze, Lilla. Ha ezt az értelmezést elfogadjuk, akkor elkezdjük keresni az ok-okozati kapcsolatokat, kapcsolódási pontokat. Felüdülést adhat, hogy az első rész traumatikus jelenetei után, a jelenben egy üde, fiatal felnőtt Lillát látunk, aki már most keresett színész és rendező. Egyik rész tehát érzékletesen kompenzálja a másikat, miközben képileg igyekszik egységes maradni, annak ellenére, hogy más eszközök állnak a rendelkezéseire. De mégsem teremtődik meg a kellő párbeszéd a két rész között, ami egyben tartaná, és kellő fogódzott adna az összekapcsoláshoz, így hiány lép fel a produkció kompozíciójában.

A felléphető hiányérzet ellenére a Mit csináljak, hogy jobban érezd magad mégsem okoz csalódást. Közel hoz olyan történeteket és pillanatokat az életből, melyeket mi magunk is ismerünk, benne voltunk, láttunk közelről vagy távolról. Éppen ezért olyan fájó és/vagy felüdülés az (újra)átélés. Ezek a nézői tünetek azt mutatják, hogy az előadás-film minden oldalát ismeri a megmutatott életeknek, embereknek, érzéseknek, gondolatoknak, és képes elemi erővel, egyéni módon visszaadni őket.








Hidi Boglárka 1999-ben született Szikszón. Jelenleg az ELTE BTK Színháztudomány mesterképzés hallgatója. Színikritikákat, tanulmányokat és novellákat közöl. Színházi produkciókban dolgozik.


0 comments

Recent Posts

See All
hélóóó.png