Ocean Vuong
Télemakhosz
Mint a jó fiúk, kihúzom apámat
a vízből, a hajánál fogva vonszolom
a fehér homokban, bütykös öklei
hosszú nyomát hullámok törlik kapkodva el.
Mert a tengerpart mögött a város többé már
nem ott van, ahol hagytuk. Mert a lebombázott
katedrális a fák katedrálisa immár.
Letérdelek mellé a homokba, megmutatni,
meddig süllyedhetek. Tudod, ki vagyok, apa?
De válasz sosincs. A válasz a golyó ütötte seb
a hátán, tengervízzel teli.
Olyan néma, hogy arra gondolok,
bárki apja lehetne, akit csak úgy megtaláltam,
akár egy zöld üveg, ami egy fiú
lábánál kötött ki, benne egy évvel,
amelyhez még sosem nyúlt hozzá.
Megérintem a fülét. Semmi haszna.
A hátára fordítom. Hogy szemtől szembe lássam.
A katedrálist a tengerfekete szemek mélyén.
Ez az arc nem a sajátom, mégis
ezt viselem majd mindig, amikor jó éjt csókot
adok szeretőimnek: így pecsételem le
ajkaimmal apám ajkait,
és kezdem el állhatatos munkáját
a fuldoklásnak.
fordítása
Bajtsi Violetta
Budafoki Seol
Jó testvérként én is időről időre bolyongok,
mit csináljak, ha vonz a sötét. Nyomaszt,
ha régóta nem vesztem el, hátha így
jóvá tudom tenni, ha érted. A fejemben
az erdei út mindig megérkezik hozzád.
A gödör fölött eljátszom veled, felemelem
gúzsba kötött kezeimet. Te tudod, hogy
ki akartam védeni a szúrást, ugye?
De nincs válasz. 1449 kilométerre
egymástól nehezen terjed a hang.
De most itt vagyok, hazajöttem érted.
Kiemellek, kicsomagollak és megfogom
a kezed. Fekete szemeteszsákokon alszunk
aznap éjjel együtt. Mert a patak mögött elterülő
városrész már idegen, a budafoki utcák mintha
észre se vennék a hiányt. Az eső is úgy esik, mintha
nem látná, hogy van, amit ki kellene hagyni, körbe
esni és nem rá. Meghagyni úgy elhagyatva, bántalmazottan.
Játszom tovább és arra gondolok, hogy most komolyan
a halott bátyámmal vagyok mindenki közül a legkomfortosabb.
Letérdelek mellé a homokba, megmutatni, meddig süllyedhetek.
Nagy Izabella
bárki apja
mondod: engem nem akart az anyám
fejed búbját érintem bizonytalanul
ez az apró mozdulat összehoz
szívesen belebújnék vállgödrödbe
úgy mintha az apám volnál
nem szeretőm
csak ne lenne a hajnal hogy elszaladj
fehér lepedőn sperma és ami én vagyok
jó, de ez akkor volt igaz
nincs mondatvég se kérdés vagy homokba írás
ha visszaemlékeznék ha engedném
hogy sírj mert itt hagyott téged is az apád
végül is nem hazudtál amikor elmentél tőlem
az ilyet úgysem érti senki
ölelő karokat keresek azóta és szép
férfitesteket & hogy ne gondolkozzak a katedrálisokon.
Bajtsi Violetta: 1996-ban született Budapesten. Londonban pszichológiát hallgat. Verseit a Műút, a kolozsvári Helikon és a ROST publikálta.
Nagy Izabella: 1974-ben születtem negyven éves korom óta jelennek meg szövegeim amúgy önismereti programot tanítok az ország különböző iskoláiban érdekel az emberek életútja, gondolkodása a férfi-nő közötti különleges kapcsolat és az Istenhez való eljutás különböző módja meg hát, a lovak