- Péter Oláh
- Feb 27, 2021
- 1 min read
Monek Valentina
Szemszög
A port oldja a vízcsepp.
A harang csak megjelölt időben kong haragtól.
A sötét felhők nehezéke
csak valami következtében surran oly gyorsan,
bejárva az ég körmetszetét.
Susognak a nádak: ebből bárki, bármit kitalálhat.
A konyhában ülünk, Mi és a teamaradék.
Az ablakon kintről nézve csak élettelen zsinegek játszmája,
viaszból kiöntött formák vagyunk,
Erre engednek következtetni aszalt bőrünk ráncai,
és még a lopott arcrapuszik sem kifejezők.
Zizegnek a lámpaburák égői, fel-, lekapcsolgatás után.
Ebből bárki, Bármit kitalálhat.
A szőlőtőkék nem ilyenek szoktak lenni – mondod,
teljesen szögletes arcod most
még inkább a háromszög csúcsában – végződik az állad –
végződik az a mozdulat – hogy engednéd, megfogjam a kezed –
és háromszögletű a ház teteje, ahová belépünk.
Monek Valentina vagyok, 18 éves, frissen budapesti.
Szeptemberben költöztem a fővárosba, a vonaton velem egy kabinban utazók gondolatával ellentétben nem vagyok egyetemista, sem építész. Nagy mappákkal rohanok a metrótól a villamosig. Rajzolok, festek, jelmez-, és díszlettervezést tanulok, egyszer szeretnék jelmeztervező lenni. Sürgetem az „egyszer”-t. Addig pedig írok. Általában rengeteget.
Comentarios