Monek Valentina

Szemszög

A port oldja a vízcsepp.

A harang csak megjelölt időben kong haragtól.

A sötét felhők nehezéke

csak valami következtében surran oly gyorsan,

bejárva az ég körmetszetét.

Susognak a nádak: ebből bárki, bármit kitalálhat.

A konyhában ülünk, Mi és a teamaradék.

Az ablakon kintről nézve csak élettelen zsinegek játszmája,

viaszból kiöntött formák vagyunk,

Erre engednek következtetni aszalt bőrünk ráncai,

és még a lopott arcrapuszik sem kifejezők.

Zizegnek a lámpaburák égői, fel-, lekapcsolgatás után.

Ebből bárki, Bármit kitalálhat.

A szőlőtőkék nem ilyenek szoktak lenni – mondod,

teljesen szögletes arcod most

még inkább a háromszög csúcsában – végződik az állad –

végződik az a mozdulat – hogy engednéd, megfogjam a kezed –

és háromszögletű a ház teteje, ahová belépünk.

Monek Valentina vagyok, 18 éves, frissen budapesti.

Szeptemberben költöztem a fővárosba, a vonaton velem egy kabinban utazók gondolatával ellentétben nem vagyok egyetemista, sem építész. Nagy mappákkal rohanok a metrótól a villamosig. Rajzolok, festek, jelmez-, és díszlettervezést tanulok, egyszer szeretnék jelmeztervező lenni. Sürgetem az „egyszer”-t. Addig pedig írok. Általában rengeteget.