Holczer Dávid

Szörnyek altatója

Nagy tüzek égnek. És akkor mi van?

A Fanyűvő lemászik a hegyről,

és lesben áll a Mocsári ember,

fenyegetően fújtat kopoltyúival.

Sírnak, aztán eltűnnek a gyerekek

és a felnőttek acélos eszükkel

izzó ágnak nézik a szörnyeket.

Nem nyúlnak vasvillára,

mert csak nagy tüzek égnek.

Írja az újság, hogy gazdagok

szafariztak Szarajevóban,

felárral lőttek terhes nőkre

és kiéheztettek minden

porban rejtőzködő Mumust.

Lőtt sebbel nem esznek gyereket,

a halott gyerek mintatanuló,

egy trófea porköre.

Nem élezik a kaszákat,

mert csak nagy tüzek égnek.

A szélben a végidők szaga,

a mocsár alján leültek a csontok.

A Mocsári ember szomorúan

iszapot szopogat róluk,

a Fanyűvő nem rág mást,

csak karmával lehántott kérget.

Mert vannak helyek,

ahol felejthetetlen élményeket ígérnek

jachtos kisfiúknak, néma tündéreknek,

beléptető kártyákkal vakítják őket

emberek különös étvággyal,

akik aztán meglékelik a jachtokat,

és gombostűn gyűjtik 

a szaruszárnyakat.

A Fanyűvő, a Mocsári ember,

minden Mumusok éhen döglenek,

mert vannak helyek, igen, vannak,

amiket nem érhet fel az ész soha,

a lángok alatt és túl a lángokon.

Nem élezik a kaszákat

a felnőttek acélos eszükkel.

A gyerekek nem alszanak végig

egyetlen árva éjszakát, mesebeli 

szörnynek nézik az árnyakat.

Elnyeli a neszeket a tűz ropogása.

Záróra a Hangulatban

azon a roppant éjszakán

zárórakor zártak a kocsmák

aki mellém ült közel került

aztán ki ki saját ágyában aludt

odakint a távolban

pozíciókba tornázták magukat

páraleheletű tűzokádók.

és szépen füstölt a szájuk 

és összegabalyodtak végtagjaik

és lettek önmaguk gáncsai

hiába szóltunk viaszszárnyakról

napközelről az éjszakában

eldöntötték hogy azt nem lehet

határnak döntötték hátunkat

határnak támasztották homlokunkat.

begörcsölt határtámasztó karunk

és megbillent alattunk a város

ugyanúgy csak más irányba

mint amikor először hallottuk

hogy ne szólongassuk a tüzet

tanuljuk meg kinyitni a rossz zárakat

és érezzük érezzük

az elénk táruló sosem látott szobában

csapdosó aranyos lángok melegét.

érezzük érezzük és tudni fogjuk

megpihentethetjük bőröndjeinket

személyes megéléseket keresett

kameránk objektíve görcsöt talált

a görcs megnevezte magát

és viaszszárnyak nőttek hátából

és kidagadtak homlokán az erek.

nehéz tartani egy pozíciót

karunk hátunk homlokunk elernyedt

egész nap határokat támasztottak

bőröndnyi unalommá lettek

a rossz zárak rosszak maradtak

és valaki a tüzet szólongatta

és kihűlt vulkánná lett a szája.

találóbb szavakat kerestünk

a görcsökre a jövőre

azon a roppant éjszakán.

Holczer Dávid 2005-ben született Pécsett. Az ÚjSzem szerkesztője, szövegtermelő szakmunkás