Szűcs Anna Emília

Szétteszed, (ha összeszedni nem bírod)




Kurválkodni hívsz. És ahogy lepöccinted a cigarettád végén pislákoló halmot, az meghunyászkodva a kocsma hajópadlójára esik, lábujjaid mellé. Le van kopva a körmöd, kapaszkodik spagettipántos magassarkúd platformjába, görcsösen, bénán, az ujjak kakofón szimfóniája vaskos bokában végződnek.

Egyébként csinos vagy, ettől eltekintve. Megköszörülöd a torkod és hadarni kezdesz, hogy mennyire jól keresel és mennyire jó a főnök, hogy csak néha kell őt is és privát minden, nagyon jó, higgyem csak el, és beszéd közben köpködsz, én ezeket a nyálcseppeket vagyok képes csak figyelni, amik úgy száradnak fel az asztallapról, ahogy te mondandód végére érkezel. Belekortyolok a kávémba és bólintok egyet a csöndbe, mert tudom, hogy erre vársz, de addigra már a telefonod nyomkodod és hirtelen a füledhez kapod és sipítozni kezdesz, kurvaanyázol, lábaddal hisztérikusan vered a földet, én valami bágyadt meredtségben nézlek, olyan vagy, mint egy drog, emlékszem, közben eszembe jut a reggelem is, hogy fejfájásra nyitottam ki a szemem és fáj még mindig, igen, de már a harmadik gyógyszeremen vagyok túl, az utolsó levél végén járok - elfogy, akkor nem lesz, márpedig mostanság mindennek hamar a végére érek, csak ennek a kurva beszélgetésnek nem, ahogy kiabálsz a leszakadt bárban, ahova hívtál, mert rég láttuk egymást, én elmeséltem, hogy kiapróztam az aluljárós pizzaszeletet, azt ettem ma, csak azt, te meg kurválkodni hívtál.

Rendeltél egy levest nekem, meg egy kávét, emlékszem, arra gondoltam, hogy ebben a kombinációban minden bizonnyal hamar viszont is fogom látni, arról beszéltél, hogy mennyi pénzed van, meg hogy van egy szerved, ami a használattól nem használódik el és hogy nekem is van, igazi kis aranybánya, emlékszem, nagyon fájt a fejem, megittam a kávét, már csak a zacc figyel az alján, valami félelmeteset kéne belőle jósolni, arra gondolok – nem, a levest most nem kérem, köszönöm. Szóval, teszed le a telefont, szóval szétteszed a lábadat és néha még neked is jó, esküszöm. Piszkálni kezdem a körmöm, a számba veszem, rágcsálom, arra gondolok, hogy akivel élek, hogyan fogott le reggel, azért nem kaptam pénzt, azt úgy hívjuk, hogy szerelem, azért nem jár pénz, mert azt élvezni kell az embernek. Bólintok a csöndbe, mert arra vársz, bólintok, hogy legyen már végre valami, emlékszem, felkapod a telefonod, puszikat tátogsz a levegőbe és kirohansz. A számlát otthagyod.


























Szűcs Anna Emília 1999-ben született Budapesten. Harmadéves magyar szakos hallgatóként főleg kisprózákat, verseket, kritikákat, illetve reflexiókat ír. A nemrég indult Nincs online folyóirat egyik szerkesztője.

0 comments

Recent Posts

See All