Az eheti tárca témája:

szélkavics






Csorvási Noémi

Amikor nagy leszek, szélkavics akarok lenni


A bátyám azt mondja, egy kavics nem lehet se patakparti, se cipőtalp kavics. Pedig szerintem igenis van hivatásuk. Nekem már egész méretes gyűjteményem volt, amikor a mamára rátört a nagytakarítás, és mind összevegyültek a porszívóba, hiába rendszereztem őket a szoba, szekrény és ágy négy sarkában, gondosan figyelve arra, hogy a biciklimből kipiszkált kavicsok semmiképp se keveredjenek össze a Duna-parton gyűjtöttekkel, mert attól rettegtem, az újabb eséshez vezet.


Azon a júniusi délelőttön fontos dolgot tanultam. A bátyám a mama noszogatására beleegyezett, hogy elkísérjem a partra kavicsot gyűjteni. Két hete tudtam pótkerék nélkül menni, de ő sokkal gyorsabb volt, nekem pedig elegem volt belőle, hogy mindig mindenhonnan lemaradok, ezért teljes erőből hajtottam, a kavicsok pattogtak a kerekek alatt, és ahogy a partra értem sorfalat álltak előttem. Orra buktam. Azóta tudom, hogy az országúti kavics ellenség a vízpartival, és nagyon óvatosan kell egyikről a másikra hajtani, hogy ne sodorjuk őket magunkkal. Most egészen biztosan magamra haragítottam őket ezzel az óvatlansággal. Többet nem mehetek biciklivel a folyóhoz, és gyalog is csak lábujjhegyen, amíg meg nem békélnek.


A papa azt mondja, nekem magyarázni olyan, mint széllel szembe pisilni és a mama inkább hagyjon duzzogni. A papa mégis mindig magyaráz, szerintem titkon élvezi. A zsebembe lapuló kavicsra gondolok, ez az egy maradt nekem, de ez különleges. A széltől kaptam ajándékba akkor, amikor sírva indultam haza a parkból. Néhány idősebb fiú seggbe rúgott, ahogy lehajoltam kavicsokat vizsgálni, kinevettek és „kőhülyének” hívtak. Fújt a szél, de még hallottam őket utánam kiabálni, amikor valami a hátamnak koccant: egy nagyon szép szürke kavics. Hátrafordultam és felvettem. A fiúk ezen még jobban nevettek, de engem már nem érdekelt, ahogy az sem, hogy a mama megint csalódott, mert sírtam.


Abban reménykedem, hogy egy nap engem is felkap a szél és olyan magasra repít, hogy a régi szobám ablakából csak egy kis kavicsnak tűnök majd. Akkor a mama többet nem csalódik bennem, a bátyám többet nem kell magával hurcoljon és amikor a papának már hiányozna, hogy nekem magyarázzon, mindig pisilhet egyet a széllel szembe, mert az úgyis pont olyan.















Karcagi Ágnes

Szélkavics



Megint nyikorog ez a rohadt busz. Pedig a múlt héten jöttek a városba új buszok, de felénk olyat sosem küldenek. Felesleges. Fogom a kapaszkodót, már ragad tőle a kezem. Szokásos kedd reggelek. Egy bácsi a nyakamba tüsszent, és hiába a maszk, áthatol rajta a nyáltenger. Szar idő van, de az az istenesen szar idő. Amikor már éppen fellélegeznék a télből és csak bokazoknit veszek meg egy bőrdzsekit, és csak öt fok van. Tudom, én vagyok a hülye. Istennek hála, bebocsátást nyerek a kinti világba, leszállok a buszról. Tíz perc séta. Most nincs itt az a srác, aki amúgy mindig itt szokott lenni. Lehet, hogy beteg. Piroslámpa. Jól feltekerem a belső hangerőt, mert már nincs türelmem a világ zajaihoz. Még nyolc perc. Egy kutya pont előttem kakil egy olyat, amilyet nekem sosem sikerül. Irigykedem. Továbbnyomom a spotyt egy öt percig tartó nyálas számra. Addigra odaérek. De hova? Itt van ez az elágazás, ahol sose tudják az autósok, hogy kinek van elsőbbsége. Itt buktam forgalmin is, bár az nem volt jogos. Olyankor persze sosem az. Száznyolcvan másodperc. Az esküvői ruhaszalon előtt haladok el, mint minden reggel. Hetente cserélik a ruhákat a kirakatban. Rossz reklám, hiszen a férjeimet így nem tudom majd váltogatni. Bár ki tudja. Most már tényleg nagyon fázom, de egy percre vagyok, úgyhogy kibírom. Három lépés, kettő levegő vétel, egy pislantás. Feltámad a szél, de annyira, hogy a szoknyám azonnal fellibben. Minden stabilt elmozdít. Szélkavics böki ki a szememet. Megérkeztem.




















Szabó Benedek

Szélkavics - A szakítás pillanata



A tengerpartot járó kisgyerek mindíg talál a kavicsok közt egyre, mely mindöröktől fogva az övé, és soha senki másé nem is lenne.

/Pilinszky János/





Amikor a versbéli kisgyerek elhajítja a követ, akkor a szakítás pillanatában lényegében nem történik semmi. Csak bekövetkezik. Ez a pillanat nem jellemezhető úgy, mint jó vagy rossz, nincsenek benne ilyen minőségek, mintha a történelem idején kívül lennénk, egy pontnyi időben, a folytonos idő linearitásán kívül. Itt nincs morál, nem lehet törvény, legalizmus vagy imperatívusz, ami itt ítéletet tudna mondani. Ott, a tengerparton csak a természet törvényei működnek, mesterségesen kreált emberi vagy társadalmi törvények egyszerűen nem léteznek. A kisgyerek – mint a kisgyerekek általában – összhangban van ezzel a fajta törvénnyel. Ez nem szellemi, inkább lelkiállapot, amikor az az élmény, hogy a természet nem formák összessége, teremtett matéria vagy illúzió. A kisgyerek érzi, hogy ez a legőszintébb organikus létezés, és így érti meg a titkát. A világ megértése nem igényel objektív támpontokat, csak ezt a felismerést.


A kisgyerek innen tudhatja, hogy a kő az övé. A kisgyerek és a kavics közötti reláció nem változik meg sosem, a kavics ugyanúgy a kisfiúé marad, ahogy mindig is az övé volt. Ehhez nem kell az, hogy nála is legyen, a zsebében vagy a szekrényén kiállítva, elég, hogy tudja: az övé. A birtoklás ilyen fajtája csak akkor fontos, ha a birtokviszonyok anyagi természetűek, ahol a múlékony anyag múlékony anyagot vesz birtokba. Ilyenkor nem lehet bizonyosságunk afelől, hogy a birtokolt dolog valóban a miénk, és nem fogjuk elveszíteni semmikor sem, hiszen az anyag alapvető természete az elporladás. Ahhoz ragaszkodunk, ami ilyen bizonytalan és illékony. Ami bizonyos, ahhoz nem kell ragaszkodnunk. Azt akár el is hajíthatjuk.


















Szerzőink




Csorvási Noémi energikus, produktív, magabiztos. Kivéve amikor nem. Van két szép szeme és egy nyuszija. Néha ír, néha színészkedik és néha csak fekszik az ágyában napokig. Keresi a nagybetűs Kiengyensúlyozottságot. Ha valaki megtalálta, értesítse! Karcagi Ágnes: hívnak, jelenleg végzős diákja vagyok a győri bencés gimnáziumnak. Iskolámnak köszönhettem többek között egy kötetet, melyet sokadmagammal készítettünk "Ez most az a csönd" címmel. A jövőmben szeretnék irodalommal foglalkozni és őszintén remélem, hogy ez így is fog történni.

Szabó Benedek: Szabó Benedek vagyok, első generációs erzsébetvárosi, most éppen egyetemista. Leginkább a mélységeket és a magasságokat keresem, és ha megtalálom, akkor ezt próbálom továbbadni fotóimon és írásaimon keresztül.

0 comments

Recent Posts

See All
nincsváltozás.png
Kollázsok6.jpg
arrow&v