André Ferenc

Százhúsz csikorgó télen át. Hangjátékok József Attilára

A Kovács András Ferenc-változat

Csillagmarasztaló

ne lépj ma át a síneken

ha köd kegyelme hívogat

ne szórd a szélbe arcodat

ne tűnj homályba hirtelen

halál ha lopva rád kacsint

feledd el azt feledd a sínt

a harsogó hibáidat

feledd mint víz a lábnyomot

a léted rajtad átcsorog

de nem csalás nem vádirat

ha nem csitulsz se bent se kint

feledd a gyászt feledd a kínt

ügetve jönnek ünnepek

magaddal körbeülheted

s ha tép bitorló bűntudat

ne hidd szavát ne hagyd magad

sodrás ha rángat elragad

s csak elheversz majd vértelen

ledönt a fürge léghuzat

szerelmed akkor is szabad

ne lépj ma át a síneken

könyörgés ez nem intelem

vigyázz a vad vágányokon

ne kapkodj reszketőn vakon

ne lépj ma át a síneken

vágtat visítva gyorsvonat

ne légy komisz de szót fogadj

inged fehér s vasalt legyen

csaholnak ócska korcs pofák

csitulj ne tűnj el hirtelen

ne játsz bohócot ostobát

ne lépj ma át a síneken

ez csak feszült fém nem csoda

ne lépj vigyázz ne lépj oda

halál kacagva méreget

vigyázd vadul a véredet

nem vagy vezeklő nincstelen

s bár az ég veled forog

ne öklendd fel gyerekkorod

ne lépj ma át a síneken

ne hidd a kattogás szavát

ha vér verejték áztat át

s hazád kifosztott sír leszen

koporsód üszkös deszkapad

te tébolyban is tiszta vagy

lesz ágyad és szelíd szobád

ne szórd a sínre sorsodat

a fagy ne hagyd hogy járjon át

te semmi ágáról szakadt

ne lépj a sínre nem szabad

te szűkszavú szikár szobor

lesz poklod is lesz istened

szeretve is csak átkozol

felejtsd a súlyos síneket

nem gyilkos csak gyermekes

szemedből szénpor permetez

segíts látnom segíts nekem

a holdra föltekintenem

te szénsötét tehervagon

a szó hozzád terel vakon

ne lépj ma át a síneken

maradj ne tűnj el hirtelen

ha szállnak szálkás alkonyok

a csillagfény marad nyomod

ne lépj ma át a síneken

éltessen érces értelem

A Beck Zoli-változat

Belezd ki

Csinálj olyat, hogy ne ülj meg veszteg,

hogy gyújtsd fel ma éjjel Pécset, Budapestet.

Keféld meg, közben pedig szólítsd mamának

a bogárszemű terapeutád.

Csinálj olyat, hogy szúrd le apádat

és, ha már a lelkedbe lyukat rág a bánat,

a sírodon, ha leléptél, nyíljon

halált hozó virág.

Szóval ennyit a tiszta szívről,

ennyit arról hogy élet,

ha így már a halál is stíröl,

hát döfd csak belé a késed.

Szóval ennyit arról, hogy dicső,

szóval ennyit arról, hogy szégyen,

akinek megbocsátasz nyáron,

azt belezd ki télen.

Szegezd föl a szívedet holdnak az égre

és szórjál csillagnak szotyit köréje,

és a csajod szemébe peregjen a héja,

hogy hadd ne nézzen másra.

Aztán meg rabolj ki fagyizót, boltokat,

gázolj át mindenkin, akár egy gyorsvonat,

felejts el szar tanárt, nőket, csókokat,

s edzél a pusztulásra.

Szóval ennyit a tiszta szívről,

ennyit arról hogy élet,

ha így már a halál is stíröl,

hát döfd csak belé a késed.

Szóval ennyit arról, hogy dicső,

szóval ennyit arról, hogy szégyen,

akinek megbocsátasz nyáron,

azt belezd ki télen.

A kollázs-változat

Egy halom hasított fa

Fegyverbe réved fönn a téli ég,

csengés emléke száll. Az elme hallja:

és megunom ez egyhangú zenét.

Az meglett ember, akinek

szívében nincs se anyja, apja.

De megcsókolja forrón hóhideg.

Légy ostoba. Ne félj.

Földtől eloldja az eget

a szép szabadság.

Megáll, sóhajt az éj;

leül a város szélinél.

Nehéz esők vastag rongyai mosogatják

a mocskot és csípős trágyalevet.

Akár a hűlt érc, merevek

a csattogó vizek.

A költő olyan, mint egy tehetetlen,

guggoló gyerek.

Izzad és buzog. Meghajlik, remeg.

Csak te tartasz foglyul engem.

Ne hagyd, hogy szomorú legyek.

Légy fegyelmezett!

Magamban bíztam eleitől fogva –

tudod, hogy nincs bocsánat.

Csak ami nincs, annak van bokra,

páros kínt enyhíthet alázat.

Megfáradván fénylő csillagokra

nem raksz magadnak olyan házat,

ahol szeretni szégyen.

Börtönről, gyárról lehull a lakat.

A lengedező szösz-sötétben

úgy hullnak eléd ezek a szavak,

mint alvadt vérdarabok.

A rend lecsap. A fű kinő. A lét dadog.

Majd előtűnik mögüle az érdem.

Én állok minden fülke-fényben,

én könyöklök és hallgatok.

Ezüst sötétség némasága bántott

hazafelé menet.

Makacs elmúlás tolja a világot

maga előtt, mint bányász a szenet.

Tőletek féltem, kemény emberek.

Most boldogan az örök fényben állok.

Nem muszáj hősnek lenni, ha nem lehet.

Madár helyett a szárazlombú fákon

sötét gond rakja barna fészkeit.

Kitaszít a világ így is olyat, akit

kábít a nap, rettent az álom.

Néz téged, mert örül, hogy lát ma itt,

az udvar szigorú gyöpén.

Miféle anyag vagyok én,

hogy pillantásod metsz és alakít?

Hiába gyúl ki nagy szemedbe máglya,

csókos kín ajkamat hiába rágja

oly váratlanul, ahogy érkezett.

Milyen óriás éjszaka szilánkja

mely így ülepszik le szíved felett,

mint medrében a folyó söpredéke?

A szívem ócska, istenes, remek,

pedig de jó, ha ver és nincsen vége.

Tömjénezzen neked a nyomorúság!

Meg se rebbennél, ha az emberek

némán körülkerülnének, hogy lássák:

ilyen gonosszá ki tett engemet.

A levegőben semmi pára.

De majd fölállok s zúgom nemsokára:

hiába növesztett harminc

csikorgó télen át a kín.

Rokkant gyereklelkem ringatja,

s mint talált tárgyat visszaadja

eltékozolt csókjaim.

Magad vagy és magad maradsz magadnak.

Véredben állsz, te, ha bennem állsz.

Az én számról friss források fakadnak.

Nagyon örülni nem szabad. Vigyázz.

Szoktatom szívemet a csendhez.

Lámpámba az éjnek pilléje repdes,

vergődik a falon a gyász.

Nappal hold kél bennem s ha kinn van

az éj – egy nap süt idebent.

Vízcsepp alakjában világítsz álmaimban.

Mert vannak itt. S te nem vagy idegen.

A semmi ágán ül szívem,

kis teste hangtalan vacog,

árnyéka hosszabb a vízen.

Ha megbolondulok, ne bántsatok.

Gyémántos medrű ereimben

mindig érzem a végtelent.

Elszaladt alólunk minden.

Veszély fenyeget téged, életem.

Örülnék, ha megvernél még egyszer.

s ha valamely bokron tövis terem,

el ne veszíts! Szeress! Élet, ne taszíts el!

Szólj rám! Ijessz meg engem, Istenem.

André Ferenc (1992, Csíkszereda) költő, műfordító, slammer,  a Látó folyóirat versszerkesztője, a Hervay Könyvek sorozat társszerkesztője. Munkásságát számos szakmai kitüntetéssel ismerték el. Következő kötete hamarosan megjelenik a Gutenberg és a Prae kiadó gondozásában. Legutóbbi műfordításkötete: Radu Vancu: Kaddis Radnóti Miklósért (Prae, Bp., 2025.)

Fotó: Szentes Zágon