StreamHáz I. – színházi ajánlók az ország minden részéből
Alrovat
Otthon ülünk – itt lenne a lehetőség a produktív időtöltésre, de valahogy mégsem sikerül hatékonyan felhasználni a ránk szakadt szabadságot. Már kivégeztük az összes könyvet, a megnézendő filmeket is kihúztuk a listáról, a házi kenyérnek pedig külön polcot kell elkeríteni a szekrényben. Most elérkezett a remek alkalom, hogy megpróbáljuk pótolni a mindennapokból kiesett színházélményt – igen, erre is van lehetőség. Új alrovatunkban a járvány ideje alatt havonta kiválasztunk néhány színházat, melyeknek számba vesszük és röviden ismertetjük aktuális online közvetítéseit; ily módon igyekszünk segítséget nyújtani a bőség zavarában való eligazodáshoz. Debütáló cikkünkben a Vígszínház, a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház, a Trafó, a Békéscsabai Jókai Színház és a Katona József Színház kerül górcső alá – látható, hogy a kínálatban a vidékitől a fővárosiig, kicsitől a nagyig mindenféle intézményről szó esik. Reményeink szerint hozzájárulunk ahhoz, hogy a művészet megtelepedjen a nappalik kanapéján; és ki tudja, talán új műfajt avathatunk, és a színház mellé bekerül a StreamHáz is.
Vígszínház – Pozsgai Anna Flóra ajánlója
A már hosszú ideje tartó koronavírus-járvány okozta zárlatok sok ember mindennapjait megnehezítik, az életünket nagyrészt a négy fal közé kellett áthelyeznünk, ám ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy le kell mondanunk mindenről, ami kicsit is jó vagy még annál is jobb. Ilyen a színház, egy igazi Faucault-féle heterotópia, mely szerint bár egy a helyszín, de elméletben mégis mindig egy újabb utazásban vehetünk részt rövid idő alatt. Jelenleg ez a tér nem a színház helyszíne, hanem az otthonunk, de az utazás lehetősége adott, csak élnünk kell vele.
A következőkben két fantasztikus Vígszínházi előadásra szeretnék invitálni mindenkit, melyek garantáltan kizökkentenek a szürke téli napokból, és segítenek átevezni a közelgő tavaszba.
A Vígstreamházban február 13-án 19:00 órakor Csáth és Démonai c. előadást van lehetőségünk megtekinteni, Vörös Róbert rendezésében. A Vígszínházon belül nevéhez köthetők olyan jelentős előadások többek között, mint a Hamlet, A nagy Gatsby vagy a Mágnás Miska, melyekben dramaturgként tevékenykedett.
A Csáth és démonai c. előadás különösen kedvező program az irodalom és a felolvasó színház szerelmeseinek, amely Csáth Géza életművét kívánja visszatéríteni az irodalmi köztudatba, többek között naplóin, levelein, versein, zenéin és regényrészletein keresztül.
Az 1887-es születésű Csáth, eredeti nevén Brenner József már kamaszként zenét szerzett, festett és írni kezdett. 14 éves korában már megjelenik az első zenekritikája és a Jövendő című folyóiratba, Bródy Sándor főszerkesztőnek küldi novelláját. Később apja tanácsát követve orvosnak tanul. Az egyetem mellett sem feledte írói szenvedélyét, mindez abban is tükröződik, hogy a Nyugatnak is tagja volt annak alapításakor. Elsők között mélyült el Freud tanaiban, melyek közül a pszichoanalízist kellő szakszerűséggel alkalmazta orvosi pályafutása során. Csáth életében nagy szerepet játszott az a tény, hogy rettegett a halált hozó kórságoktól, betegségektől, amelyekkel már fiatalként találkozott édesanyja, majd kishúga korai halálán keresztül. Ez a mélyenszántó félelem végül tragikus halálának körülményeit is okozta morfiumfüggősége által, melybe végül beletébolyult. A fejében őrjöngő démonok következtében végül lelőtte feleségét és magával is végzett.
A zseniális polihisztort, avagy Csáth Gézát, Horváth Szabolcs alakításában láthatjuk, aki 2019-ben csatlakozott a Vígszínház társulatához, azóta sok szerepen keresztül ismerhetjük meg a nevét, többek között II. Richárd Greenje és Salisbury grófjaként.
(A már megváltott jeggyel az előadás 2021.02.14. 10:00 és 2021.02.15. 10:00 (CET) között utólag is megtekinthető, felvételről!)
A programajánló másik Vígsreamházi mannája a Kinek az ég alatt már senkije sincsen c. előadás, amelyet február 21-én 19:00-kor lesz lehetőségünk megcsodálni, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében, aki színészként is elnyerte már a közönség elismerését, többek között a Hamletben nyújtott alakításáért.
A Kinek az ég alatt már senkije sincsen c. előadás korabeli elbeszélések, levelek és naplóbejegyzések alapján megírt színmű, amely 13 képben mutatja be Arany János életét, és próbálja közelebb hozni a kor nagyjainak lehengerlő szellemiségét, a 19. század egyik legjelentősebb íróján keresztül. Az előadás azt a kérdést teszi fel, hogy mi közünk van ma a 19. század gondolatiságához, ezen válasz megtalálásához igyekszik bemutatni a reformkori emberi kapcsolatokat, a március 15-i eseményekhez fűződő hitek, gondolatok megidézésével.
A színmű megtekintését különösképpen ajánlom a Nietzsche által meghatározott dionüszoszi szellem kedvelőinek. Az erős zeneiség, dallam és tánc, a meghatározó metaforikus képek, az expresszív előadásmód bármely nézőt magával ragad, és egy olyan univerzumba visz el minket, amelyből a katarzis megtisztító élménye nélkül esélyünk sincs távozni.
Az előadás során többek között, olyan jelentős színészek játékával találkozhatunk, mint Hegedűs D. Géza vagy az ifjú, sokak által kedvelt Wunderlich József.
Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház – Magyar Boglárka ajánlója
Sokaknak talán teljesen ismeretlen környék Magyarország legkeletibb megyeszékhelye. Nyíregyháza sokszor megmutatta már, hogyan virágzik ott a kultúra, és hogy nemcsak a méltán híres állatkertbe érdemes ellátogatni, hanem a színházba is.
A Móricz Zsigmond Színház egyre bővülő repertoárja és híres előadásai sokakat vonzanak színházba. Ezt tetézi az is, hogy két évvel ezelőtt készült el a felújított Rózsakert Szabadtéri Színpad, ahol koncertek, és az új évad egy-egy kiemelkedő előadása kap helyet, de csak egyetlen este erejéig. (Legutóbb például Dés László koncertjét élvezhette a közönség, de bemutatásra került a színház legújabb előadása, az Édes Charity is.)
Mindez azonban most nincs. Hogy pontosan mi? Nincs színház, nincsenek szabadtéri előadások, már csak a hideg miatt sem, nincsenek vendégelőadások, irodalmi estek…
És hogyan birkózik meg mindezzel a társulat, és milyen kreatív előadásoknak lehetünk részesei a koronavírus idején?
Az egyik legszórakoztatóbb műsorok közé tartozik a Móricz (F)Actor, mely egy Facebook-live keretin belül követhető, az egész család számára kikapcsolódást nyújtó előadás. A színház színészei szabadon választott műsorszámaikkal mérik össze tudásukat epizódról epizódra. Ezekre a műsorszámokra a nézők az élő közvetítések alkalmával szavazhatnak. Egy like egy szavazatot, míg egy komment további hármat jelent a mostanra döntőig menetelt Dézsi Darinkának, Kosik Anitának, Nyomtató Enikőnek, Ténai Petrának, Urbán-Szabó Fanninak és Horváth Viktornak A döntő epizódokat február 12., 13., 19., 20. napjain streamelik, de az eddigi előadások is visszanézhetőek a színház Facebook-oldalán.
Még 2021 januárjában indult útjának egy vadiúj beszélgetős műsor, melynek címe Bencs SzalON. (A beszélgetés a Bencs Villában zajlik., innen kapta a sorozat is a nevét). Vendégek a Móricz Zsigmond Színház színművészei, illetve a nyíregyházi kulturális élet kiemelkedő alakjai. Az élőadás mindig egy téma köré szerveződik, melynek menete egy gondolatébresztő beszélgetésben teljesedik ki. A műsorvezetők, Körtvélyfáy Eszter, Horváth Viktor és Kováts Dénes, akik minden epizódban szóval tartják a vendégeket. A SzalON előadásai is Facebookon követhetők, február 16-án, amikor Kuthy Patrícia és Illyés Ákos színművészek fognak beszélgetni. Február 23-án pedig egy pandémiához köthető diskurzus fog kibontakozni a Bencs Villa nagytermében, ahol A Debreceni Kórház Felnőtt Pszichiátria osztályvezető orvosa, Dr. Móré E. Csaba fogja a nézőket beavatni abba, hogyan őrizzék meg önmagunkat járvány idején.
Hogy milyen is volt a Móricz Színház régen? A Móricz Anno sorozat egy múltidéző online memóriajáték, mely nosztalgiázni hívja nézőit, s a résztvevő színészeket is. A társulat tagjai ugyanis egy-egy előadásrészletet idéznek fel és elevenítenek meg a színpadon. Interaktív módon a nézők feladata kitalálni, melyik előadásból látható az adott részlet, és egy hét áll rendelkezésükre, hogy a helyes válaszokat elküldjék. Az esteken vendégek lesznek Munkácsi Anita, Horváth Margit, Pregitzer Fruzsina és Nagyidai Gergő színművészek.
Beugró? – Igen, ahogy a Móricz képzeli.
A Móricz Impro című előadássorozat februárban indult útjára. Egy olyan online, improvizációs mini-show ez, melyben a színház művészei improvizációs játékok és helyszíni ötletek alapján szórakoztatják a nézőket – hasonlóan, mint a Beugró című sorozatban. Az előadást élvezők bepillantást nyerhetnek a színészi mesterség milyenségébe és kulisszatitkaiba is. Az érdeklődők minden hét szerdáján, este 8 órától kapcsolódhatnak be a műsorba, melynek házigazdái Kuthy Patrícia és Illyés Ákos. A következő adások alkalmával játszani fog Urmai Gábor és Urbán-Szabó Fanni, Dézsi Darinka és Horváth László Attila, Illetve Horváth Réka és Sikó Koppány is.
Láthatjuk; az élet béna, az esték még hidegek, de a szellem és a kreativitás nem alszik. Biztos vagyok benne, hogy mindenki talál számára érdekes, szórakoztató online előadást, melyek mind, teljesen ingyenesen, a Színház Facebook oldaláról érhetőek el. Mindezek ellenére én remélem, mihamarabb találkozhatok otthoni kedvenceimmel élőben is.
Trafó Kortárs Művészetek Háza – Hidi Boglárka ajánlója
A novemberben életbe lépett korlátozások következtében a Trafó Kortárs Művészetek Háza is az online térben működik tovább. Az e-Trafó nevű programsorozatnak köszönhetően számos hetente visszatérő program közül válogathatnak az érdeklődők, amelyek az esetek többségében ingyenesek.
A Trafó Facebook oldalán lehet becsatlakozni online közvetítésekbe: hétfőnként, este 7 órától a Műhely Alapítvány kiváló tánctanárai tartanak mozgás- és táncórákat; februárban online különórákat hallgathatunk a TudásTrambulin keretein belül, ahol Kricsfalusi Beatrix, Molnár Szabolcs és Rényei András beszélnek a 20. század tánc-, színház-, zene-, performansz- és képzőművészet történetéről. A Trafó Galéria online műteremsorozata minden csütörtökön este 9 órától tekinthető meg; Bernáthy Zsiga és Karcis Gárbor audiovizuális live act művészete kedden esténként 9 órától követhető. A programsorozatok mellett a Trafó más műsorokkal is várja e-nézőit. Csak egy párat említve: február 12-én 8 órától Gyertyán Balázs és Varga Vince közös online bűvészműsorán vehetünk részt; február 26-án 8 órától Simkó Beatrix A kredenc a pincében maradt - „élő-adás”-át láthatjuk, ami kifejezetten az online médiumra született színházi előadás. Ugyanígy csak online közvetítésre szánt a Compagnie Simon Senn Be Arrielle F című eseménye, amelyben a genfi képző- és videoművész a virtuális és a való világ között húzódó határokat feszegeti.
Ha új, izgalmas, kortárs, a 21. századra nyitott színházi, képzőművészeti, zenei és tánc élményeket keres valaki, akár a karantén ideje alatt, akár utána, akkor a Trafó Kortárs Művészetek Házát mindig érdemes felkeresni.
Békéscsabai Jókai Színház – Tamási Panna ajánlója
A Békéscsabai Jókai Színház – hasonlóan a többihez, – nehezen birkózott meg elsőre a lezárásokkal. Sok időbe telt, de szerencsére itt is létrejött egy olyan online felület, ahol a régebbi darabok mellett a nemrég bemutatott előadásokat is megtekintheti a néző otthon, a saját kis kényelmes karosszékében vagy a nagy kanapén, ha az egész család egy kis kultúrára és kikapcsolódásra vágyik. A színházban továbbra is folynak a munkálatok és a próbák, hogy amikor kinyitja kapuit, új bemutatókkal várhassa a közönséget. Addig is, a Békéscsabai Jókai Színház weboldalán, az ONLINE SZÍNHÁZ menüpont alatt látható, hogy az alábbi előadások elérhetőek 2021 februárjában:
Hotel Mimóza (elérhető: 2021. február 15-ig)
Egri Csillagok (elérhető: 2021. február 22-ig)
Tanulmány a nőkről (elérhető: 2021. február 15-ig)
Pszicho (elérhető: 2021. február 18-ig)
Vesztegzár a Grand Hotelben (elérhető: 2021. február 28-ig).
Az online előadásokra a jegy.hu felületén vásárolható jegy. Ami még hatalmas öröm, hogy minden online premier után az előadások további egy hónapig elérhetőek, így ez idő alatt a megvásárolt jeggyel a darabok bármikor megtekinthetők. Az összes fent említett előadást javasolni tudom mindenkinek, ha azonban egy kis nevetésre vágynak, a Tanulmány a nőkről vagy a Hotel Mimóza a tökéletes választás! Ha éppen drámára szomjaznak, a Pszicho című darabot tudnám ajánlani, ha pedig egy kis rejtély kellene estére, a Vesztegzár a Grand Hotelben című darab biztos, hogy elnyeri a krimik szerelmeseinek tetszését. Fiataloknak és felnőtteknek is egyaránt élvezetes és szép történet lehet az Egri Csillagok, mely gyönyörűen viszi színpadra Gárdonyi Géza regényét.
Katona József Színház – Pintér Laura ajánlója
A belváros szívében található Katona József Színház is hű maradt népszerűségéhez: gyorsan, illetve a korlátozások nyújtotta lehetőségekhez mérten hatékonyan és sokszínűen helyezte át székhelyét különböző online platformokra, ahol a rajongók kedvükre válogathatnak különböző előadásfelvételek közül, ráadásul nem maradnak újdonságok nélkül sem.
Az elkövetkező időszak talán legizgalmasabb projektje a K:ortárs: a színház tavaly novemberben online is megvalósítható drámai művek számára hirdetett pályázatot, melynek első darabja, Garaczi László Végre egy kis csönd című műve február 12-én landol az eszinhaz.hu-n. A kísérleti jellegű sorozat nyitánya 48 órán át lesz elérhető az érdeklődők számára. Reméljük, a cím beváltja a hozzá fűzött reményeket, és a nézőknek osztályrészül juttat egy kis nyugalmat a jelen zavaros, bizonytalan mindennapjaiban.
A konkrét időponthoz kötött előadások sorát bővíti Shakespeare klasszikusa, az Ahogy tetszik, mégpedig Kovács D. Dániel rendezésében. Az űzött vad módjára bolyongó, egymást kereső fiatalok története szókimondó stílusban, aktuálisan elevenedik meg – ez nem csupán a reneszánsz dráma királyának és a mű színpadra állítójának köszönhető, de a Nádasdy Ádám-féle fordítást alapnak tekintő szövegkönyv frissességének is, mely Závada Péter keze munkáját dicséri. Az előadás február 18. 19:00 és február 19. 23:00 között tekinthető meg.
Ahogy az előző felvétel, a Zsámbéki Gábor rendezte Széljegy is a szinhaztv.hu-n keresztül érhető el a jegyet váltók számára, február 26. 19:00 és február 27. 23:00 között. A cselekmény két ellentétes póluson mozgó nő körül forog, az író, Spiró György szavaival élve annak mintapéldája, „hogyan működik mostanában a mindenkit legázoló pofátlan pimaszság ott, ahol a dolgok eldőlnek, a mindennapi életben”. Egy biztos: a főszerepekben Fullajtár Andreát, valamint váltásban Ónodi Esztert és Rezes Juditot felvonultató előadás izgalmasnak ígérkezik.
A Katona szerencsére az időmenedzsmenttel rosszul álló színházrajongóknak is kedvez, így hat, más-más hangulatú, felvételről nézhető előadást is nyilvánosságra bocsát – egy-egy színházjegy ellenében. A Portugál (rendező: Lukáts Andor) immár húsz éve bizonyítja estéről estére, hogy időtlen vígjáték, melyet érdemes legalább egyszer megnézni – már csak azért is, hogy tudjuk, miről van szó, ha a darab egy fanatikusok alkotta társaságban szóba kerül. A korábban említett Zsámbéki Gábor égisze alatt létrejött A mizantróp – melynek címe mindannyiunk számára ismerős lehet – azért is joggal szerepelhet lehetséges esti programjaink között, mivel Molière ezt a művet tartotta leginkább sikerült drámájának. A történelmi tükröt felmutató A mi osztályunk című előadás a huszadik század embertelenségére hívja fel a figyelmet lengyel környezetben. A darabot a színházigazgató Máté Gábor rendezte, alkotása nem egy könnyed limonádé – valószínűleg a nézők emlékezetébe ivódik, és nem is rövid időre.
Az se csüggedjen, akinek a lezárások megtépázták a pénztárcáját, ugyanis három, nem is akármilyen előadás Youtube-on is elérhetővé vált, ingyen. A Ledarálnakeltűntemről (rendező: Bodó Viktor), A nép ellenségéről (rendező: Zsámbéki Gábor), valamint A Gondnokságról (rendezők: Dömötör András és Kovács Dániel) készült felvételek minősége ugyan hagy némi kívánnivalót maga után, de a körülményekhez képest megfelelő – ettől az apró tökéletlenségtől pedig nem csorbul a színházi élmény.
Az ajánlók forrásai sorrendben
https://www.moriczszinhaz.hu/eloadasok
Trafó | Programok (trafo.hu)
https://jokaiszinhaz.hu/
https://www.katonajozsefszinhaz.hu/
A képek forrásai sorrendben:
https://www.nyiregyhaza.hu/post/izgalmas-evaddal-varja-kozonseget-a-moricz-zsigmond-szinhaz-tervezett-eloadasok-2019-07-11
https://www.jegy.hu/venue/vigszinhaz/photo
https://hu.wikipedia.org/wiki/Traf%C3%B3_%E2%80%93_Kort%C3%A1rs_M%C5%B1v%C3%A9szetek_H%C3%A1za#/media/F%C3%A1jl:Traf%C3%B3_01.JPG
https://jokaiszinhaz.hu/
https://www.programturizmus.hu/ajanlat-katona-jozsef-szinhaz.html
Comentarii