Nagy Tímea

Sabine Weiss három fényképére

[Une rue à Naples, 1955]

Kisgyerekek száradnak

az utcán. Lábujjhegyen várnak,

mint a szobafogságban tartott orchideák.

Nem fáj jobban a várakozás,

mint a bársonynak a rögtönzött

kanapéba vájt rajzok.

Leszakadt csatok a szandálokon,

nincs küszöb. Dohos szoba az utca,

egyszerre háló és ebédlő.

Vakolat-sebekben hámosodó feszületek,

barackvirág színű kerámiarózsák mindenütt.

Dadognak a bedobott ablakok.

[Sienne, Italie, 1953]

Kontyokba szorított tincsek,

bőröndbe gyűrt újságpapír.

Ami olvasható, a küszöbön ül,

ami nem, ki-be járkál a félig nyitott

ajtón.

Fekete ruhák, bársony, és len.

Az unokáikról beszélnek.

Az üveg törött, de a kezek és arcok

a szilánkoktól messze.

A kezekben még nyíló virág.

Csak ezért nem sírnak.

[Paris, 1952]

Ahelyett, hogy játszanánk,

meg kell tanulni nem játszani,

lefojtani a szabadon maradt

húrokat. A lángokért is

ugyanaz a kéz felelős,

ami a jégre szórta a sópelyheket.

A kulcsot a neveden hagytam,

a lámpát sem kapcsoltam le,

mióta elmentél.

Fordítsd a borítékot a fény felé.

A levelek még tartják magukat

a rájuk nehezedő léptek súlya alatt.

1985-ben született Békéscsabán, régizenei tanulmányait a Barcelonai és Genfi Zeneművészeti Egyetemeken végezte. 2021. januárja óta ír, versei az Irodalmi Jelenben, A Prae folyóiratban és a Magyar Múzsában, novellái a Szófa Új hang rovatában, az Élet és Irodalomban és a Helikon folyóiratban jelentek meg. Versfordításai megjelenés alatt állnak az 1749 Világirodalmi Magazinban. Genfben él, két kisgyerek édesanyja.

(Fotók: https://sabineweissphotographe.com/portfolio/)