Katona Ágota

Piros a tűzben



Zölden maradt, üveggolyó méretű paradicsomot szedek a kertben. A hátizsákomba teszem, a csalamádé megmaradt levébe dobom félbe vágva, így savanyítom meg. Apám nem fogja hiányolni, a kert többi terményét már leszedte és eladta.


Mindig üvölt velem, hogy ő nem tart el, takarodjak Pestre. Aztán meggondolja magát. Vajon miből fogsz megélni, talán kurválkodásból, kiabálja, nem mész te sehova, édes lányom. Kihúzza a táskámon a cipzárt, két kézzel belemarkol a ruháimba, szétdobálja őket. A piros pulóveremet behajítja a kályhába, kurvás, rohadt kurvás. Műszálas, füstöl. Nehezen alszom el, de muszáj pihennem a hosszú út előtt.


Reggelre apám szépen összehajtja a ruháimat. Még el is búcsúzik tőlem, kikísér az állomásra, figyelmeztet, Pesten sok a rossz ember, zsebtolvaj, drogdíler, strici, mindig vigyázzak. Megkérdezem, miért veszekedett velem tegnap. Összehúzza a szemöldökét, nem emlékszik rá, mondja, ő különben sem kiabált, én voltam a rossz, kiakasztottam. Miután elhagyom a házat, kézzel írt papírt ragaszt az ablakba: Eladó.


Mégiscsak jobb Pesten, mint itt, az Isten háta mögött. Csak azt a piros pulóvert sajnálom. Amikor a munkásszállón kirámolom a táskám, előkerül egy húszezres, biztosan nem én tettem oda. A kemény, éretlen paradicsomok mind összenyomódtak.





Nálunk minden



Adri nem szereti a Lenint, hozzánk akar költözni, úgyis van egy felesleges szobánk, mondja, miért ne lehetne az övé. Bárcsak ő is kertes házban lakhatna, akkor lenne kutyája. Nekünk nincs kutyánk, én viszont inkább a lakótelepen szeretnék élni. A Lenin szó kedves nekem, a négyemeletes házak barátságos lakásaira emlékeztet, és a földszinti trafikokra, ahol pöttyös labdát és hamis parfümöt árulnak.


Adri néha megtépi a hajamat. Fodrászosat játszunk, kinevet, ha visítok, rám parancsol, hogy maradjak nyugton. Adri anyja fodrász, a Leninen bérel szalont, alig nagyobb a konyhánknál, rózsaszín betűkkel írták az üvegajtóra, NŐI FODRÁSZ. Sokszor igazítja meg anyám haját, néha az enyémet is, mindig így mondja, kis igazítás, nem kerül semmibe. Esküvői kontyot is készített már a polgármester lányának, ott volt a megyei bíró, mindenki a menyasszony frizuráját dicsérte. Ezt meséli anyámnak, amíg kint cigiznek a konyhában.


Mi ketten Adrival a kisszobában játszunk. Nem értem, ha ő is egyke, miért van ennyi társasjátéka, és nekem miért nincs egy sem. Adri azt kérdezi, nem jönnek-e hozzánk vendégek, velük játszhatnék. Nem jönnek. Adriék sem jönnek soha, akkor is mi megyünk hozzájuk, ha nem kell igazítani a hajunkon. Jó lenne, ha itt laknánk a lakótelepen, olyan szépek a lépcsőházak, tele nagylevelű, trópusi növényekkel és muskátlival. Finom ételek szaga árasztja el a folyosókat. Ki ne szeretné a Lenint? Itt nincs akkora csend, mint a mi utcánkban, majdnem az utolsó utca, a földút csupa sár. A parlagon maradt földek felé nem jár senki.


Adri a születésnapomom mégis eljön hozzánk. Amikor körbenéz, látom, hogy csalódott. Nem így képzelte el a házunkat, azt hitte, van hifitornyunk, úszómedencénk, bárszekrényünk. Helyette széteső, román bútorokat lát, a tapéta kifakult, az ablakokról pattogzik a festék. A román bútorokat már mindenki lecserélte. Kábeltévénk sincs. A mi folyosónkon elpiszkolódott linóleum van, Adriéknál virágmintás padlószőnyeg. Adri megkérdezi, hogy bírjuk sötétítőfüggöny nélkül, miről hallgatunk zenét, hova járunk vécére, hogy lehet ezen az izén főzni, kérdezget, én pedig nem tudok válaszolni. Kihívom a kertbe, hogy megmutassam, milyen szépen rendeztem el a virágok között a csigaházakat.




























Katona Ágota 1989-ben született Balassagyarmaton. Esztétikát és magyart hallgatott az ELTE BTK-n, 4 évig szerkesztette a FÉLonline vizuális rovatát. Verset és prózát ír, első kötete megjelenés előtt áll a FISZ-nél.

0 comments

Recent Posts

See All
nincsváltozás.png
Kollázsok6.jpg
arrow&v