Bacsó Renáta

péntek esti nihil



gyakran elgondolod, milyen lehet a vég.

ahogy ott fekszel a csupasz matracon,

fáradt tested lebegő izzadásában,

gubancos gondolataid fonod csendesen.

vért izzadsz.

az antitestek kiölik belőled a mérgező toxinokat:

zsugorodás az éterben.

telnek a napok.

összeroskadsz.

a falakon fakó harántcsíknyomok

tépdesik az éjszaka halk zümmögését.

nevetve néz le rád a plafon, recseg a padló,

mint kísértő szellem holdvilágos éjjelen.

szétnyomott bogártetemek az ablakpárkányon,

pupillájukba szűkült a halál,

rothadó bélcsatornájukban talán még parázslik

a feledhetetlenség csúf reménye.

semmi sem marad belőled.

elégetnek.

szétcincálnak.

fölrugdossák a földet, a sírodon táncolnak.

eltaposnak,

mint a város betonjába ragadt fűcsomót.

a lét átka, a halál diadala,

hogy nem szólsz, csak hallgatod,

zümmögő elméd statikus dobogását.



















Bacsó Renátának hívnak, 22 éves vagyok, kolozsvári születésű. Bár nagyon hajlok arra, hogy egy napon külföldre költözöm, három dolgot sosem adnék semmiért a szülővárosomban: a Sétateret, a Fellegvárat, és a Házsongárdi temetőt. Idén fejeztem be az egyetemi tanulmányaimat a kolozsvári BBTE Bölcsészettudományi Karán, magyar-norvég alapszakon. Kiskorom óta fontos részét képezi az életemnek az írás, viszont most először veszem a bátorságot arra, hogy publikáljak is valamit. A múzsa főként esős, viharos napokon szokott homlokon csókolni, vagy éjszakánként, ilyenkor tudom a leginkább kihozni a művészetemből a maximumot.

0 comments

Recent Posts

See All
Kollázsok6.jpg
arrow&v