top of page

Pászthy-Lénárt Flóra: Hecker Sára képeihez


Az Absztrakt rovat szerkesztőjeként és online-kurátorként nem az volt a célom, hogy Sári fotóit a megadott kategóriák szerint rendezzem el egy webszerkesztői felületen. Nem a fizikai kiállítótérben megszokott, gyakran használt, ezért biztonságos és bevett rendezői elvekhez próbáltam igazodni.

Tapasztalataim szerint kép-fogalom sorozatokban tagolni egy művész anyagát tiszta sor, de valahogy önmagukon belül maradnak a képek.

Ha kiállításélményeimre támaszkodtam volna, most sorozatokat látnánk utazásokról, személyes és nyilvános terek közötti mozgásról, hol közeli, hol távoli szemlélőként megfordulva. A tereket akkor egymástól elkülönítve kellett volna kezelnem, követve Sári útvonalát, országhatárokon, falunapok forgatagában, elsőre zavarbaejtő ismeretlenek szemébe - vagy szájába nézve.

Könnyű és kényelmes út lett volna, rengetegszer bejárt, ismert út, illatával és bűzével, épületeivel és lakóival, boltokkal és kocsmákkal. De mivel a szociológiát jól ismerő Sári rendszeresen az ismeretlenbe veti magát, és a kívülálló szerepében furcsa látványosságokat tesz képpé, úgy döntöttem, én sem maradhatok a kis körön belül.

Minél inkább összekuszálom ezeket a társadalmilag érzékeny képeket, annál érdekesebb, egymásnak ellentmondó mintázatokat találok. Olyan, mintha látnánk, Sári milyen szerepeket (művész, unoka, barát, szociológus) venne fel, ennek függvényében mennyire lesz személyes a látvánnyal való kapcsolata. Az állatvásáron és a tahitótfalui eperfesztiválon ő a fényképész, aki beleolvad a tömegbe, hiszen mások is fotózzák, videózzák vagy filmezik az eseményt. Ugyanakkor feltűnő jelenség, mert művészi témaként tekint olyan ünnepségekre, fesztiválokra, amelyekre a média valamifajta furcsa vidéki egzotikumként tekint. A közelik mellett - feszülős ingekben pózoló kamaszfiúk a felnőttkor küszöbén - találunk távoli alakokat, lábakat, kezeket, öltözékeket, hosszú, egyenesre vasalt hajakat, színes ruhákat.

 Amelyek Sári szűkebb környezetében ismétlődnek. Nagymamája lábáról készült kép, például, vagy a nagypapája törölköző után nyúló keze. Az előbbi saját nagymamámra emlékeztet, ahogy látogatások során, mindig feltűri lábszárán a nadrágját, hogy megmutassa öregedő testének egyre szaporodó jeleit. Mivel nagymamámat sosem ismertem fiatalkorában, mindig szép volt számomra az, amit ő rondának, magához képest egyre öregebbnek látott.

Sári nagypapáját zuhanyzás közben látni - ez még a saját felmenőim  esetében is zavarbaejtő lenne. El nem tudom képzelni, hogy valaha bemerészkednék hozzá, akkor is, ha behúzná a függönyt. Vagy mégis? Elgondolkodom, nem vagyok benne biztos. Láttam már nagyon közelről a nagyapám, csak nem fotóztam le. A Zuhanyzás ezekre a pillanatokra emlékeztet.

Aztán ott van a Megpihenés, összefonódó végtagok, intim pillanat. Szerintem én is ott voltam  akkor, valahol a másik szobában. Ismerem őket, a képen mégis ismeretleneknek tűnnek. Mintha Sári az intim pillanatokban is őrizné alanyai titkait, személyüket nem adná ki teljesen.

Új történetet alkotni, nem, nem is történetet. Itt nem mesét, vagy prózát látunk. A képen belül lehet, mindenkinek megvan a maga története. De én az élet természetes folyamatait látom bennük. Feloldani terek és emberek közötti határokat, egy felületre helyezni őket, ahol mindenki egyenlő.



0 comments

Recent Posts

See All

Kommentare


hélóóó.png
bottom of page