Rácz K. Bence

Nyárembléma

1.

te lány, aki az ablakban ültél,

tortát ettél, nevettél velem,

nem ismertük egymást,

csak egyszer néztél rám

és én viszont,

hahotát nyeltél két falat között,

és nem tudtad, mennyit jelent

a pillanat, hogy bomló

hajad göndören tapintja

poros szívkoszorúm falát,

s hogy a kacagás átrúgott egy

békés pokolzsúr küszöbén,

te lány, aki ott, akkor,

nevetve az ablakban ültél,

az éjhomály stukkói alatt.

2.

szőke voltál, tehát magával ragadó,

magyaráztál két kezeddel valamit a

lánynak Veled szemben. én ülök, ezt

írom most noteszembe, múlt időben,

mintha kicsit elvágyódnék a mostba,

hiszen, ha újra olvasom, már múlt idő lesz,

s te csak szőke voltál és elragadó, múzsa,

aspiráns, magyarázó, dagadó életvillanás.

anyagvágyaim

ahogy festés után visszateszi az ember oda kikészített üvegébe tollát

s az jámbor pacát hány magából a szűz csapvízbe

lassan oldódni kezd a festék lelke míg kiönti búját az éjsötét kékre

ami lett a tiszta nedű s lassan kavargott

így éreztem magam miután megírtam levelem

fakón s viasszá lassan révedve

inkább olvasni kellene talán.

Hegelt vagy Kantot

Rácz K. Bence nézelődik, figyel, lát. Egyszer így, másszor úgy látja, néha papírra veti. Ettől néha fél, néha nem. Néha le sem írja, amit máskor megbán. Olykor mégis. Ezek mellett bölcsész, indulatos, arrogáns, bohém. Középkori kultúrtörténettel, mentalitástörténettel foglalkozik, szabadidejében beszél vagy molyol. Jobbára két lábon vagy autóval közlekedik.