Bartók Kinga

Női szervek

Scarlett Curtis:Egy feminista nem jár rózsaszínben – és egyéb hazugságok (Menő Könyvek, 2018)


Hosszú ideig szemeztem ezzel a könyvvel. Néztem a könyvesboltok polcain, sokszor szembejött velem az interneten, még többször elolvastam, hogy mit írnak róla, szóval lényegében ide-oda rakosgattam. Arra viszont nem számítottam, hogy egy 15 éves lány fogja a kezembe nyomni azzal a felkiáltással, hogy „OLVASD EL!”, így hát belevágtam.


Tematika és struktúra szempontjából nem komplikált a mű: nők és történeteik. Azonban többre nincs is szükség. Ha még nem tudod, hányadán állsz a feminizmussal, ha úgy vélekedsz, ez „csupán” az egyenjogúságról szól, ha inspirálódni vágysz, nem is kérdés, hogy kötelező elolvasnod. Elsőre szokatlan lehet, hogy a Menő Könyvek kiadó foglalkozik egy ilyen meglehetősen komoly témával, hiszen ők elsősorban a fiatalabb korosztályra specializálódnak. Mégis azt gondolom, hogy ennek a korosztálynak van legjobban szüksége útmutatásra és magyarázatokra, hiszen ők talán még nem tudják, mi az a feminizmus, milyen társadalmi paradigmák veszik körül e jelenséget, nemcsak napjainkban, hanem akár a múltban is, és hogy ők maguk, mint individumok, hogy viszonyuljanak a jelenséghez. A könyv pedig e tekintetben jelent mankót.


A mű azért arathatott óriási sikert, mert páratlanul sokoldalú és változatos. A többi hasonló témában íródott műtől eltérően a könyv narratívája a társadalmilag elismert vagy híres emberek gondolataira építkezik, így több nézőpontból közelíti meg témáját, ez pedig igazán inspiratív tud lenni. Különböző életkorú, származású, foglalkozású lányok, nők, asszonyok írják le kapcsolatukat a feminizmussal, osztják meg történeteiket, harcukat nyers, őszinte, kendőzetlen módon, ami további kérdések felvetődését eredményezi. Többek között például, hogy az „üvegplafon” („pay gap”) elnevezéssel bíró fizetési különbségek jelensége ugyanazon munka elvégzéséért férfiak és nők között hogyan lehet még mindig gyakorlatban, vagy az, hogy egy nőnek szégyent kell éreznie amiatt, ha gyereknevelés helyett a karrierjére koncentrál. A mű által alkalmazott narrációs technika, a mozaikszerű történetek egymás mellé helyezése, elrendezése, a különböző nézőpontok egy azonos témáról mind azt bizonyítják, hogy a feminizmusról még mindig beszélni kell, még mindig nem kimerített, és találkozhatunk újdonságokkal. A mű sok témát dolgoz fel változatos aspektusokból: például, hogy mennyire másként éli meg a szexualitást egy olyan afrikai nő, akinek kislány korában megcsonkították a nemi szervét, mint egy egészséges európai nő, aki emiatt nem érzi szükségét annak, hogy harcoljon azért, hogy másnak véletlenül se kelljen átélnie ezt a borzalmat. Kiemelném személyes kedvencemként Keira Knightley írását, amelyben olyan mértékben naturalisztikusan ír a szüléséről, hogy az ember azt érzi, ő is jelen van, sőt, maga szüli meg a gyermeket.


A műből az is kiderül, hogyan viszonyul a Harry Potter könyvsorozatból ismert Luna Lovegoodot alakító színésznő, Evanna Lynch a menstruációs bugyihoz, és az is, milyen egy olyan anyuka lányaként élni, aki mindenhol veszélyt sejt, s meggyőződése: nőként nem tudjuk megvédeni magunkat. Utóbbi esetében, ábécé sorrendben olvashatunk apró történeteket, s minden betűhöz egy veszélyfelhívás tartozik:

„A, mint autóvezetés

Kocsit vezetsz. Eltévedsz. Kifogy a benzin. Próbálsz felhívni, de valamelyik másik gyerekemmel beszélek éppen. Lemerül a telefonod. Egy ijesztő kisteherautó áll meg melletted. Azt hiszed, segítséget kínálnak. Ehelyett: ELRABOLNAK.”(54.)

Ez azonban csak néhány példa a számtalan történet közül, melyek magukkal ragadóak. Számos magyar szerző is hozzájárul a könyv színvonalának emeléséhez, kezdve D. Tóth Kriszta „haikujával” már a kötet legelején (12.), de felsorakozik mögötte Kemény Zsófi egy nem semmi fesztivál élménnyel (238.) vagy Kalapos Éva Veronika egy remek verssel (26.).


A történetek minősége természetesen eltérő, mint minden hasonló felépítésű műben. Akad, ami hosszú idő elteltével is a fülemben cseng és kitölti a teret, ha csend van körülöttem, de olyan is, ami könnyebben felejthető. Ez teszi valóságközelivé a művet, mert mi nők is megannyi félék vagyunk… én például imádom a rózsaszínt.


















Bartók Kinga vagyok, 23 éves. Sokszor elfelejtek dolgokat és rendszerint eltévedek, olykor még rossz vonatra is szállok. Mégis mindig jó helyre érkezem.

0 comments

Recent Posts

See All
nincsváltozás.png
Kollázsok6.jpg
arrow&v