Nádasdi Éva

Monodráma szürrealistáknak

(Bogusław Schaeffer: Szövegkönyv egy nemlétező, ám lehetséges instrumentális színészre – ZUG színház és művészeti tetthely)



A szegedi ZUG Színház Homo Ludens Project-jében – identitásához híven – egy újabb absztraktummal lepte meg nézőit. Bogusław lengyel zeneszerző egyik szürreális, zenei betétekkel megtűzdelt monodrámáján kaphatunk kutyaugatástól kezdve az üvöltésig mindenféle emberi, állati és ki tudja milyen lény hangjait egyenesen az arcunkba, de leginkább a felkavarodott agyvelőnkbe. Az események, tenorok, szopránok, szagok, köpetek 360 kilométer per órával köröznek a fejünk fellett. Az eseményeket nemhogy megérteni, de összekötni sem tudjuk magunkban, így egyszerűen csak el kell fogadnunk, hogy itt egyszerre mindennek és semminek sincs következménye. A színpad nem sok díszlettel operál: egy asztal, egy lámpa, egy gitár, pár bögre és egy színész, aki szintén a díszlet részévé válik. Tetteit, mozdulatait, hangsúlyait egy felsőbb hang irányítja, amely folyamatosan parancsokat osztogat számára az előadás során, mint például legyél kutya, hadarj, beszélj svábul; vagyis minden olyan aktust irányít, amely teljesen kizökkentheti a nézőt a színdarab folyamatából. Az isteni megszólalások alatt hallható egyfajta groteszk zenei aláfestés, amely alkalmaz büfögést, köhögést és egyéb testi hangokat, mintha egy másik univerzum musicalének zenei eszközeiből válogatna a zeneszerző. Az előadás középpontjában nem egy lineárisan felépített történet áll, inkább egy esszészerű monológ a művészet hiábavalóságáról, a múltbeli műalkotások folytonos újrareprezentálásáról és másolásáról. Mindezek mellett megjelenik az, hogy hogyan vágják magukat ’kutyába’ az alkotók (a darabban elvont és szószerinti értelemben is) egy-egy művészeti ösztöndíjért. A lesújtó és releváns mondanivalót mégsem lehet igazán komolyan venni, a monológot megszakító szürreális események inkább nevetségessé teszik az elhangzott szöveget. Az előadás sokszor próbálja bevonni a közönséget az eseményekbe, felszólalásra, válaszadásra és esetlegesen tettekre szólítja fel a nézőket. A darab egyik tetőpontja, amikor a színész odalép az egyik nézőhöz, kezébe adja egy széknek az egyik elemét, és a monológja folytatása közben a nézővel együttesen szerelnek össze egy Ikea-bútort.


A darab műfaji sajátoságai miatt az előadás kezdetén még nem tudunk belehelyezkedni a történésekbe, de a darab közepe felé már egészen beindul a gépezet. Amin eddig csak kínosan nevettünk, azon a darab közepére már őszintén képesek vagyunk nevetni. Egyértelműen nehezebben befogadható előadás, nem egy „százszor megrágott piskótadarab”, de ha arra vágyunk, hogy a szürke valóságunkból átlépjünk egy sokkal szabadabb és kiforgatottabb világba, akkor mindenképpen érdemes megtekintenünk Bogusław megcsavart monodrámáját.























Nádasdi Éva, a Szegedi Tudományegyetem elsőéves hallgatója. Néha megjelenik itt-ott (Műút, Pannon Tükör). Egyesek tagadják létezését, de ő próbál ez ellen küzdeni. Kérem ne vegye komolyan, csak ha megteheti. Ha ön Ladik Katalin rajongó kérem köszönjön rá az utcán, majd menjen tovább.

0 comments

Recent Posts

See All
hélóóó.png