top of page

Horváth Eve:

Megyünk a dohányboltba


pesten - már máskor is észrevettem

hogy nem stimmel valami

talán a kipufogók vagy az a rémes

dudálós vadállat-szafari

szirénahiénák vinnyogása

ezerért véres epertepertő 

vagy roppanós cseresznyenyak

egyre beljebb kúszik a fertő

pedig hogy imádtalak te rusnya 

aszfaltarcú és oszloplábú szent város

csak örülhetünk m. attilával

mikor az eső jól felmos



Anatómiakönyv


a fény utcai piac mögött

ahol a mindenmentes péksüteményt

vettem láttalak utoljára a sarkon

rengeteget késtél vagy három cigit

elszívtam rágtam a szikkadt és 

drága fahéjas csigát nehogy elszédüljek

nagy sokára megvillantál az autódban

lehúzódtál az út szélére ahol vártalak

„bocsi, de dugó volt a krisztinán”

mondtad két levegőpuszi között

hátulról sütött rád a nap 

sziluetted aranyló penge 

én pedig visszaadtam neked

a kölcsöncsontvázakat –

minek is boncolgatni ami elmúlt



Hogy majd kiszárad és nem él


nyíló épületbimbók és lámpaoszlop-kacsok

alatt hangyagatyában menetelek 

lépéseim kavicsokat kergetnek szét

csámcsogva emészti lábamat az aszfalt

beleharapok szajha dunám nyakába

a margitszigeti fák dívaként integetnek

leborul előttem a nap fejemre fészkel az éj

fénynövények nőnek többnyelvű sárkány

toppan elém a király utcai dzsungelben

piát vesznek a szobrok a dohányboltban

majd lökdösődve tovább haladnak

ég a szemem józan vagyok és fáradt

nyár van izzad a házfal szeretőim 

alszanak felnyithatatlan vénuszkagylók

rájuk tapad a csend akár a tengeri makk

én félrebeszélek mint aki álmodik ekkor

megdörren az ég elerednek a csillagok

balettozik a por egy kapualj bekebelez

rágyújtok eszembe jut ami még nem volt



Negyven felé félúton


nyári éjszaka, émelyítően poshadt ma budapest. parfüm,

alkohol és izzadság keveréke, meg a poré. sorban állsz sörért,

átkarolod a derekát. ég a szemed, ingerült vagy, miért nincs

egy bulihelyen gyorsabb kiszolgálás, vattát köpsz, bekapsz

egy rágót, már teljesen lejöttél a hangulatról. persze, 

fogalmad sincsen arról, hogy öt év múlva ez boldog 

napnak számít, mert majd lezuhan a hold, mint egy tányér,

és ripityára törik, – te csak fújod a rágógumit és pampogsz

azóta is, de hát egy erdőben állsz, levetkőzött fák között,

sehol egy pult, kupán csapnak a tények, térdig benő a moha, 

és érzelemmentesen tűrsz, elfelejtetted, mire vársz.



Nem is fájt


álmomban apokalipszis volt, a szaharai portól

vörösen izzott az ég, a híradók néha elmaradtak.

vártuk a buszt a zugló vasútállomáson, valaki

dohányboltba ment, más meg a homlokát

törölgette. akkor már tudtuk, hogy mind el-

pusztulunk, és néhányan lassultak is, majd

az adott pózban megmerevedtek. alig volt

levegő, később egy intézmény párkányán támasz-

kodtam, talán az egyetem épülete volt, amikor

már alig bírtam felemelni a karom, és tudtam, 

hogy bevégeztetett, pár perc, és mozdulatlanná

válok. elfogadtam, hiszen mindenkire ez várt,

a folyosón is megdermedtek néhányan, nem 

tartott sokáig, nem is fájt, amikor elhagyott az élet.








Horváth Eveköltő, recenzens. 1984-ben született Nagykanizsán. Jelenleg Dunavecsén él. Megjelent kötetek: Konzol (2019), privát idegenvezetés (2022). 

A borítóképet Varga Imre készítette.


A szövegek eredetileg az Underground lapszámban jelentek meg.




0 comments

Recent Posts

See All
hélóóó.png
bottom of page