Hirsch Máté

Majdnem ballada a változatlanról

Forró légben úszó pernye

Kísérte minden léptemet,

Mint túlérett kósza gyümölcs

Jártam a néma kerteket.

Jártam éjjel s jártam hajnal,

És sírtam, hogyha holdkorong,

De ősszel fára mászok újra,

S a csönd szilváit lopkodom.

Leszállt a hó, egy pillanat

S már minden gally habos, fehér,

Az alkonyba nyúló korcsolyák,

Mint millió ránc alatt tenyér.

És a tél is száll, múló napok,

Tavasz cseppen foltokon,

Olvadó fák tövében állok,

S a csönd szilváit lopkodom.

És tudhatod, már nyár se lesz,

Innentől fogva alkonyul,

Az idők állandó szeszélyét

Csak a svábbogár éli túl.

S ha én lennék a svábbogár,

Te lehetnél a potrohom,

Rászállunk majd a félhomályra,

S a csönd szilváit lopkodom.

Herceg, télre ősz jön s őszre tél,

Erről már nincs mit mondanom,

De ha keresnél, lekvárt eszem,

S a csönd szilváit lopkodom.

Nem szomorú keringő (Lámazűr)

A villamos ma még üres

De megtelik hamar

Az én fejemben lám az űr

Keringőket kavar

Ha egyre tűn a semmi benn

Elfogyni nem tudok

Csak el-eltiport a csendcipő

Akár a jambusok

Hirsch Máté 1997-ben, Budapesten született. Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatója, ki tudja meddig.