Hegedűs Benjámin Jutas

Lehengerlés


Azt beszélik, a nagy hadvezérek

hajdan a susnyásból vadásztak,

surranó léptük, akár a villám,

előbb a dörgés, amint a látvány

elért hozzád, lakomát csaptak.

Félte őket minden avarlakó

kicsinyke vad, mókus és cickány;

volt, ki a lombra, más üregbe bújt,

várta a véget, hogy sértetlenül

vészeljen át egy ismétlődő időszakot.

Kit érdekel minek nevezték,

volt-e rá szó a szájpadlaton,

messziről híres a vörös címer:

lompos farkán fehér pamaccsal

ravaszdi ősünk lecsapni kész,

mancsának fogja menthetetlen,

az úri arcon tiszta tekintet,

a távolba néz. Azt mesélik,

elmerengett egy pillanatra,

körös-körül dombok és fák,

megannyi forrás, finom falat,

népe gazdag: terjeszkedjék,

legyen övék minden fűszál,

por, szellő és magaslatok,

lényegtelen laktatnak-e,

birtokra vágyott, határtalanra,

elterülni a messzeségben,

hogy zengjék nevét,

számolatlan, tömérdek dalnok,

adjanak hírt, ha vándorolnak:

essen bármily mély verembe,

visszatér egykor halk léptékkel,

hiába haddal, de rejtekezve,

s kik nem látták még, megismerik.

Ugrik és huppan. Szorít, szorít.







































Hegedüs Benjámin Jutas (1996). Korábbi egyetemi hallgató, jelenleg nyomdaipari segédmunkás. Versei 2015, recenziói 2019 óta jelennek meg kisebb-nagyobb gyakorisággal.


0 comments

Recent Posts

See All

Zoran

hélóóó.png