top of page

Hegedűs Benjámin Jutas

Lehengerlés


Azt beszélik, a nagy hadvezérek

hajdan a susnyásból vadásztak,

surranó léptük, akár a villám,

előbb a dörgés, amint a látvány

elért hozzád, lakomát csaptak.

Félte őket minden avarlakó

kicsinyke vad, mókus és cickány;

volt, ki a lombra, más üregbe bújt,

várta a véget, hogy sértetlenül

vészeljen át egy ismétlődő időszakot.

Kit érdekel minek nevezték,

volt-e rá szó a szájpadlaton,

messziről híres a vörös címer:

lompos farkán fehér pamaccsal

ravaszdi ősünk lecsapni kész,

mancsának fogja menthetetlen,

az úri arcon tiszta tekintet,

a távolba néz. Azt mesélik,

elmerengett egy pillanatra,

körös-körül dombok és fák,

megannyi forrás, finom falat,

népe gazdag: terjeszkedjék,

legyen övék minden fűszál,

por, szellő és magaslatok,

lényegtelen laktatnak-e,

birtokra vágyott, határtalanra,

elterülni a messzeségben,

hogy zengjék nevét,

számolatlan, tömérdek dalnok,

adjanak hírt, ha vándorolnak:

essen bármily mély verembe,

visszatér egykor halk léptékkel,

hiába haddal, de rejtekezve,

s kik nem látták még, megismerik.

Ugrik és huppan. Szorít, szorít.







































Hegedüs Benjámin Jutas (1996). Korábbi egyetemi hallgató, jelenleg nyomdaipari segédmunkás. Versei 2015, recenziói 2019 óta jelennek meg kisebb-nagyobb gyakorisággal.


0 comments

Recent Posts

See All

Bình luận

Không thể tải bình luận
Có vẻ như đã có sự cố kỹ thuật. Hãy thử kết nối lại hoặc làm mới trang.
hélóóó.png
bottom of page