Kultúra a bezártság ellen – Novemberi folyóiratszemle





A novemberi Alföld erős szépirodalmi válogatást hoz. Sokkal nagyobb hangsúlyt kapnak most a prózai szövegek, és így egy regényrészlet és három novella is megtalálható a lapban, amelyek mind a fiatalfelnőtt-család kapcsolatát vizsgálják. Főképp Ménes Attila: Ugrás és Rigó Kata: Kilenc sötét gomb mutatja be kitűnően ezt a muszáj-szeretet, amit sokszor családi kötelékként azonosítunk életünkben. Külön-külön is megállják a helyüket, de egybeolvasva egy még érdekesebb narratívát alkotnak. Természetesen a lírai szövegek sem maradnak el ezektől, főképp Aczél Géza [szino]líra verseit emelném ki, amik most is hozzák a torzószótár lírájának tömör sokszínűségét.

A Kilátó rovatban fordítással kapcsolatos szövegeket találunk. Az első Várady Szabolcs műhelynaplója, amelyen a fordítás menetébe, problémáiba és lehetőségeibe enged betekintést két vers (Archibald MacLeish: The End Of The World; Guillaume Apollinare: Les cloches) fordításának bemutatása során. Ezt követi Vörös István elméleti-szépirodalmi értekezése a fordításról, mint dekonstruktív folyamatról.

A tanulmányok esetében pedig igen sokszínű válogatást kapunk. Egy Márai regény, a Harminc Ezüst, keletkezésének hátteréről és egy lehetséges értelmezéséről szóló szöveg után Kassák Lajos és Lukács György esztétikai, művészetfilozófiai szembeállítása következik, amit végül egy poszthumanista jegyeket felvonultató, a kortárs magyar lírában – főként az avantgárd szellemiségben – megjelenő állatok helyzetével foglalkozó, Bioautomaták című szöveg zár le.





A Jelenkor folyóirat novemberi számának szépirodalmi részlege a folyóirattól már megszokott terjedelemben közöl verseket és prózákat, ami gyakorlatilag majdnem a hetven százalékát jelenti. Ebben a lapszámban azonban az embernek olyan érzése támad, mintha minden, még a tanulmányok, esszék is a szépirodalom jegyében íródtak volna. Ilyen például Zoltán Gábor esszéje (Mister Ottlik’s mistake) vagy Judith Schalansky poétikai előadása (Servus versus), ami a gombák különleges életéről szól és természettudományos hangvétele mellett egyfajta társadalomtudományi mellékízt is érzékelhetünk – ami a szövegnek igencsak előnyére válik. Az írónőtől egyébként olvashatunk még egy szöveget a novemberi számban, valamint Weiss János róla készült szemléjét is.

Emellett természetesen Tolnai Ottó versei, valamint jegyzete erős nyitásként szolgál, érdekes adalékként ezúttal Fenyvesi Ottó fordításában olvashatjuk a műveket, mivel a szerző ezúttal eredetileg horvát nyelven írta őket. Simon Márton versei (Szaturnusz, Utolsó napok a torkolat mellett, Visszafutni a nyári vihartól sötét lakásba) a költőtől megszokott egyedi hangvételben beszélnek szorongásról, szürreális ellentétekről, miközben erős, tömör mondatai sokáig csengenek még a fülben. Méhes Károly Tangó, reset című novellája egy kislány szemszögéből követi végig az apa baráti körében történő traumákat, egy önképző tangó-kör megalakulását – végső soron egy beavatástörténetnek lehetünk szemtanúi.

Végül Vilmos Eszter kritikáját emelném ki (Életerő és élményirodalom Auschwitz után) Kisantal Tamás: Az emlékezet és felejtés helyei. A vészkorszak ábrázolásmódja a magyar irodalomban a háború utáni években. (Kronosz Könyvkiadó, 2020) című kötetről. A kritika, ahogy a könyv is, azt boncolgatja, hogy miként lehet a negyvenes évek második felében születő magyar holokausztirodalmat feltárni, diskurzust kezdeményezni róla és számbavenni a kulturálisan és történetileg is fontos írásokat.





Megjelent az Észak folyóirat következő, sorban a kilencedik száma, mely egyben el is indította a lap harmadik évfolyamát.

Az Észak a Skandináv Ház Alapítvány tudományos-kulturális folyóirata, melynek elsődleges célja a skandináv kultúra megismertetése és népszerűsítése hazánkban. Fontos kiemelni, hogy a három kontinentális skandináv országon (Dánia, Norvégia, Svédország) túl az Észak-atlanti-szigetek, Finnország és Észtország is a témakörükbe tartozik. A szerkesztőség tagjai Timár Bogáta, Vajna Ádám, Veress Dávid (főszerkesztő) és Veress Kata. A folyóirat korábbi számai online is elérhetőek.


Az északi országok által felállított minta folytonosan visszatérő téma a magyar közönség köreiben, legyen szó kultúráról, gazdaságról, lakberendezésről vagy életvitelről. Sok szempontból különböző gondolkozásmód jellemzi a skandinávokat, amely egzotikum a magyarok számára, a folyóirat pedig közelebb tud vinni minket a megértésükhöz irodalmon, tanulmányokon és kultúrával kapcsolatos írásokon keresztül. Kiemelendő, hogy minden számban jelennek meg képzőművészeti alkotások is, festmények, rajzok, fotók, természetesen a tematikához hűen.


Az aktuális lapszám egyik fő témája Olaus Magnus, katolikus érsek. Carta Marina (1527-1539) című térképének részletei mellett a tanulmány és a forrás rovatban is foglalkoznak személyével és munkásságával, mely írások elsősorban a vallástörténet iránt érdeklődők számára lehetnek érdekesek. Vassányi Miklós és Veress Dávid tanulmányát olvashatjuk a témában, illetve az érsek Az északi népek története c. munkájából találunk szemelvényeket Vassányi-Veress fordításban.


A kultúra rovatban számos vers- és novellafordítást olvashatunk, melyekből elsőként Halldór Laxness Nobel-díjas izlandi író novelláját emelném ki, a Temüdzsin hazatért Bernáth István fordításában olvashatjuk. A műben megjelenik a taoizmus eszménye, ez a második világháború után volt jellemző a szerzőre.

Kiemelendő József Attila [Szól a szája…] verse a lapban, melyhez Varga P. Ildikó írása kapcsolódik. Ebben a költő Vikár Bélával való kapcsolatáról, illetve a finn Kalevala iránti érdeklődéséről és szeretetéről olvashatunk.


A folyóirat tavaszi svéd recenzióíró pályázatának második helyezettét említeném meg a visszhang rovatból. Kézdy Pál írásán keresztül kedvet kaphatunk Vigdis Hjorth Örökség c. regényének elolvasásához, ami magyarul Kertész Judit fordításában és a Polar Könyvek kiadásában jelent meg. Fontos, és mindig aktuális társadalmi témákkal foglalkozó aparegény ez, melyben a gyermekkori traumák és a család szerepe kerül előtérbe, mindezt letehetetlen kivitelezésben. Egyébként a Polar ma az egyetlen kiadó Magyarországon, mely kizárólag északi szépirodalommal foglalkozik.






A Műhelyt jó kézbe fogni, hogy a materalista dolgokkal kezdjem, illetve a borító is nagyon tetszetős.

Az első oldalakon nem megszokott módon a főszerkesztői szöveggel találkozhatnak az olvasók, ahol egy leveseskocka sűrítettségében megkapjuk a lap színfoltjait, ezek után Horváth Ákos grafikus szövegét lehet olvasni a pályájáról, és a képeiről, mivel ő illusztrálta a lapszámot.

A szépirodalmi blokk Aranyi László versével kezdődik, melynek nyitó versén érződik a járványhelyzet hangulata, ugyanakkor Szauer Ágoston múltidéző versei bizonyítják nem kifejezetten járvány lapszámról beszélhetünk.

A lapszámban közölt prózákat szeretném ajánlani, úgy hogy egy gyümölcshöz hasonlítom, hogy az olvasó kedvére válasszon a színesebbnél színesebb fogyasztanivalókból, illetve utána lehessen járni annak, hogy az elkövetkezendő állítások igazak-e.

Szentirmai Mária A falióra című írása egy kellően fanyar kivihez, Dobosi Bea A föld című novellája citrom, Rőhrig Eszter Nászmag című írása túlérett banán, Vörös Anna Sátorverés című szövege nyárvégi dinnyéhez hasonlít.


A kritika rovatot külön kiemelném, mert nagyon alapos, és izgalmas elemzést lehet olvasni Darvasi László legújabb kötetéről, amit Melhardt Gergő az említett író pályájának legjobb könyveként méltat, illetve nem lehet kifelejteni Bucsics Katalin kritikáját, amely Nádasdy Ádám Bánk bán-fordítását teszi meg tárgyának, bár ő annyira nem dicséri a kötetet, de állításai nagyon széles értelmezői perspektívát kínálnak.





A Kortárs folyóirat novemberi számát Simonyi Emö képei illusztrálják. A lapszám szépirodalmi szegmensének kiemelkedő lírai alkotásai, például G. István László két verse, az Első altató és A Szentlélek balladája című alkotások. Emellett fontosnak tartom megemlíteni Lövétei Lázár László versét (Zákeus fügefája), amely különleges határátlépéssel dolgozik: különböző szakralizált, vallási formákat és alakokat szólaltat meg a köznapiság keretei közé ültetve. A prózák közül kiemelkedő Csabai László A konzervgyár visszavág című műve, melyben a magyar szocialista múlt milliőjét idézi fel. Így megjelennek számunkra a munkások, a pártállamiság, a kiüresedés vagy a belső hierarchia és „igazságszolgáltatás” kérdései.


A lapszámban emellett olvashatjuk Szakolczay Lajos A festészet mint életprogram, avagy Simon Ermö létdinamikája című esszéjét, melyben a számot illusztráló képzőművész munkássága kerül elemzésre. Ezt követően Vissza a hagyományhoz? címmel egy 2003-ban készített interjú részleteit közli a lap, melyben az idén tíz éve elhunyt katolikus filozófussal, Molnár Tamással, Bernand Dumont, a Catholica folyóirat főszerkesztője beszélget. A lapszámot Ambrus Lajos szövege zárja, melyben Tárnok Zoltánt, a József Attila-díjas írót és szerkesztőt búcsúztatja, aki 1983 óta, azaz 37 éve volt a Kortárs folyóirat olvasószerkesztője. A búcsúztató végén a szerző Tárnoki László egyik kedvenc kifejezését, a napszentület szót idézi fel. Elképesztő finomsággal kapcsolódik össze, így a zárószöveg a lapszám egyik nyitóversével, ahol (G. István László Első altató) ezt olvashatjuk: „Ami a Napnak szentület/ az állatnak fényhalasztás –”. Így a Kortárs novemberi számának az egészét körülölelik a búcsú és a tiszteletadás finom mozdulatai, Tárnoki László személye és meghatározó munkássága felé.




0 comments

Recent Posts

See All
nincsváltozás.png
Kollázsok6.jpg
arrow&v