Somogyi Tibor

Kuckólakó


Szereplők:

Kuckólakó

Ügynök ( Az ügynököt játhatszja férfi vagy nő is. )


(Kicsi szoba, zsúfoltan berendezve. Asztal, rajta kis villanyrezsó, amelyen tea fő, két szék mellettük, a fal mellett nagyágy, a takaró alól egy ember körvonalai púposodnak ki. Az ágy mellett könyvek és újságok vannak felhalmozva. A szobából két ajtó nyílik, egy kétszárnyú és oldalt a hűtő mellett, egy kisebb. Itt most lehúzzák a WC-t és kilép Kuckólakó. Negyvenen innen van, de többnek néz ki. Haja zsíros és a vállát veri, ruháját mintha vasvillával hajigáltál volna rá. Ő Kuckólakó. Szórakozottan az ágyra pillant, végig simítja a takaró alatt fekvő alakot, majd felvesz egy újságot és leül az egyik székre, de nem kezd olvasni)


KUCKÓLAKÓ: Alszol, szerelmem? Elmúlt már tíz óra! Hasadra süt a nap. És nem szalonnát tojással! A madarak már lassan második műszakjukat kezdik a fákon. Jójó, tudom, semmi fontos dolgod nincs ma, feküdj csak. Úgyis tudom, hogy ébren vagy, csak pihengetsz még. Mindig megérzem, hiszen tudod. Én már megittam a második tejes kávém, hogy mondják ezt a sznobok? Caffé latte… persze, látta. A kávé látta, pedig nem is maláta! (nevet) Nézett a kávé, a kis kávészemmel… aztán én jól megittam… úgyhogy most pörgök… Kár, hogy te nem szereted. Nem tudom, te mit terveztél mára, de szerintem ma tovább dolgozom majd a képregényemen. Aztán rendelhetnénk pizzát, nekem szalámisat, neked hawaiit, a kedvencedet, aztán összebújnánk és néznénk valami jó filmet. Vagy rendeljünk inkább gyrost? Jelezd a kezeddel… Jó, akkor pizza lesz. Ha addig nem gondolod meg! Ma ugye a katicás ruhád veszed fel? Azt úgy szeretem, mégis olyan rég volt rajtad. Azért is mostam ki neked a levendula illatú öblítővel. Most megleptelek, igaz? Na jó, aludj csak. Bocsika, hogy itt ébren tartalak. Én is szeretek aludni, főleg ha nincsenek rossz álmaim. Olyanok, amiket még elmesélni is félek. Meg azért, mert gyakran elfelejtem és nem marad meg, csak Tudod, mit álmodtam? Este vagy talán éjszaka volt… elmentünk táncolni, utána beültünk a mekibe, és valahogy más volt az egész hely, mint az életben… Persze, ez egy álom volt, de annyira mégis valószerű volt, hogy akkor elhiggyem. Volt bent a Mekiben egy öreg fószer, fagylaltot kanalazott a szomszéd asztalnál, aztán odajött egy mekis dolgozó, ott takarítgatott és véletlenül kilökte a kólát a kezemből, bocsánatot kért meg minden. Nagyon kedves volt velünk, a névkártyája szerint Krisznek hívták. Az öreg fószer világosított fel később, amikor elmesélte, hogy őt meggyógyította egy érintéssel valami betegségből. Tudod, ki volt ez a Krisz? Jézus! Diákmunkán dolgozott a Mekiben, amúgy a Hittudományi Egyetemre járt. Ott tanult! Persze, le volt nyírva a haja meg a szakálla, meg a szokásos mekis egyenruhát viselte, de aztán már én is megismertem. Újra eljött közénk. Aztán sajnos megszakadt az álom, mert felébredtem. Micsoda álom. Megváltó a McDonaldsban. Mcváltó (nevet) Mit szólsz? Hm? Mit is szólnál, ehhez szólni se lehet. Jó, tudod, hogy én se vagyok annyira hívő. Na, nézzük ezt az újságot. (Olvasni kezd, ekkor élesen csengetnek, Kuckólakó csak úgy maga elé motyog) Jó, ha nem csengetsz még egyszer, akkor vegyük úgy, hogy nem hallottam és nem történt semmi. Ha csengetsz még, akkor elgondolkozom, hogy ki a bánat lehetsz. (Újabb csengetés) Leolvasó nem lehet, mert a múlt héten voltak, a postás nem szokott ilyen korán jönni. (Újabb, még erőszakosabb csengetés) Jó. Megnézlek magamnak. (Kinyitja az ajtót. Az ajtóban álló figura, harmincas évei közepén állhat. Elegáns öltözet, aktatáska)


ÜGYNÖK: Ó, gyönyörűséges napot kívánok! Kedves Csengeri György, nagyon örülök…


K: Nem, az csak egy név az ajtón. Az előző lakóé, vagy az azt megelőzőé.


Ü: És maga?


K: Hívjon csak Kuckólakónak.


Ü: Rendben. A Kuckó a vezeték, a Lakó a keresztnév? (Nevet) Ahogy szeretné. Akkor maga csak hívjon Gabinak. Ez a nevem. Lehoczki Gabi.


K: És miben segíthetek? A pénzes postásra számítottam.


Ü: Postás nem vagyok, de pénzes… nos, az talán igen.


K: Kíváncsivá tett.


Ü: Ne legyünk már ilyen hivatalosak, inkább tegeződjünk! Szerintem én vagyok az idősebb.


K: Tényleg, azt gondolod?


Ü: Igen, de bemehetek akkor egy kicsit? Vagy zavarok?


K: Nem zavarsz. Csak…


Ü: Nem fogod megbánni.


K: Jó, gyere.


Ü: Szerencsés napod van! Leülhetek?


K: Persze. Kávét?


Ü: Köszönöm. Cukor nélkül kérem.


K: Tejjel?


Ü: Tej nélkül.


K: Őrtornyokat hoztál? Ébredjeteket? Én térülök-fordulok a kávéval, de megtéríteni nem tudsz. Megmaradok erká, az is jó lehet valamire odaát. Talán beszámítják azt is, és ha a Jóisten bal kislábujját nem is foghatom, azért a menny egyik hátsó traktusában csak elférek


Ü: Erká?


K: Római katolikus. Szóval nem Tanú vagy? Tessék itt a kávé.


Ü: Semmi olyan. Mmmm, finom az illata. Csak beszélgetni szeretnék veled és üzletet ajánlani.


K: Nem akarsz eladni nekem semmi bóvlit? Magfúziós lábmelegítőt vagy arcsimító elasztikus maszkot? Vagy pöszmétemagkivonatot az összes létező betegség gyógyítására? Lexikonokat?


Ü: Ne légy ilyen gyanakvó. Biztosan történtek veled dolgok, amelyek megsértették a benned lévő ősbizalmat.


K: Valóban, nem vagyok az a könnyen bízó ember.


Ü: Akkor miért engedtél be?


K: Azt hittem a postás… meg tudod, rég beszélgettem új emberekkel. A leolvasók annyire nem beszédesek. Meg szimpatikusnak találtalak.


Ü: Ennek igazán örülök, hogy nem nézel sorozatgyilkosnak.


K: Azt azért tudnod kell, hogy sose voltam túl jó emberismerő.


Ü: Izé… Alszik valaki az ágyban? Nehogy felébresszük.


K: A párom. De őt nem zavarjuk. Már ébren van, de még pihen.


Ü: Akkor jó. Ekkora az egész lakás?


K: Van még egy kis fürdőszoba meg WC… az egész 16 négyzetméter. Azért is nevezem magam Kuckólakónak… meg az előző párom is hívott így…


Ü: Engem egyszerűen Gabinak hív… meg a gyerekek is.


K: Hány gyereked van?


Ü: Négy. Két fiú, két lány. Finom volt ez a kávé. Köszönöm.


K: Én is szerettem volna gyerekeket. De vannak még csodák.


Ü: Örülök, hogy ezt mondod! Nagyon hiszek én is a csodákban. Nem azokban a nagy hűhós hókuszpókuszokban, amelyekre csak legyint az átlagember, hanem a mindennapi élet csodáiban. Egy szép lepke az ablakpárkányon, egy finom szendvics reggelire, egy kedves szó valakitől, amellyel megcirógatja az ember sebzett lelkét vagy az elért apró sikerek, amelyeket észre se veszünk, hogy elértük, mert olyannyira megszoktuk. Hogy van családunk, szerelmünk, munkánk, tető a fejünk felett, kenyér a szánkban és hogy egészségesek vagyunk. A csoda, amely a hit legkedvesebb gyermeke, csak arra talál rá, aki képes meglátni azt.


K: Én is így érzem, csak én nem tudok ilyen szépen fogalmazni.


Ü: A hétköznap csodái! Ha ezeket észrevesszük, akkor a lelkünk megtelik reménnyel és ha már reménykedünk, nos, mit gondolsz?


K: Vidámabban telik a napunk?


Ű: Az is fontos, de nemcsak ez! Akkor már tudunk cselekedni és megvalósítjuk a mi saját csodánkat!


K: Igen. Nemcsak az lehet csoda, ha Jézus megjelenik a Mekiben! Mindig mindent igyekeztem a legjobb oldala felől nézni, minden emberről a legjobb szándékot tételezni fel. Sajnos, arra kellett rájönnöm a legtöbb ember nem ilyen.


Ü: Nem jó embereknél próbálkoztál szerintem. Az emberek többsége szerintem tényleg jó. Csak a kommunikáción múlik minden. Ez a híd az emberek között. Mindenesetre úgy érzem, mi jól kommunikálunk, és jó üzleti partnerek leszünk.


K: Remélem…


Ü: Én tudom. De még csak remélsz.


K: Így van.


Ü: Kezet rá, partner!


K: Partner! ( Kezet ráznak. Nevetnek)


Ü: De mesélj még magadról, barátom.


K: Nem akarlak untatni.


Ü: Tényleg kíváncsi vagyok rád.