Csete Soma

kommentárok panaszhoz



“Ilyenkor az ajánlattevő váratlanul elakad, vizsgálódva, gondterhelten és majdnem sajnálkozva rámnéz, majd másra tereli a szót. Utólag minden további célozgatásomat figyelmen kívül hagyja, és érezteti, hogy elkésett igyekezetem már csak sanyarú megvetését válthatja ki. Az ajánlat mindig felkészületlenül ér, és hihetetlenül meglep. Nem tudom, miért és hol hibázok, miképpen kellene éreztetnem, hogy az ajánlatot, ami első pillanatban kétségtelnül visszataszító, de mégis kívánságom szerint való -- elfogadom, sőt, ha egészen őszinte akarok lenni, legfőbb törekvéseim mindig is e felkínált lehetőségre irányultak. Azonban az ajánlattevőn rögtön látszik, hogy hatalmas gyakorlattal, óriási tapasztalattal rendelkezik a partnerek viselkedését illetően. Csevegésébe olyan észrevétlenül szövi be ajánlatát, majd olyan könnyedséggel szövi tovább, amikor meggyőződik alkalmatlanságomról, ami a lélekjelenlét és a gyors helyzetfölismerés mesteri fokára vall.”


Nincs mese, be vagy oda verve nekem, mint a nyár,

a nyarak, foghíjanként. De a buszon ez a másik lány,

és itt jönne az, amikor valami olyasmit kéne megneveznem,

legyünk szerények, nyilván csak számomra adódó

“félreérthetetlen jelként”, ami pont azért vitánk tárgya is egyben,

mert nem találom. A jel az ajánlat hiánya, azért kellett lépnem,

mert nem kellett, pontosabban tilos volt lépnem, és azért kell

most neked beszélnem, mert nincs mit mondanom.


***


Nyúlunk, nyújtunk. (Abban a pillanatban, amikor belé élvezek,

megállítanám az időt, de csak félig: alsó felünk úgy maradna,

közben egyik kezemmel sakktábláért, a másikkal cigarettáért

nyúlnék, szórakoznánk, basztatnám.) Nyúlok, gyújtok.


***


Görnyedt háttal járok, még mindig szorongok,

ha mások előtt kell ennem, több életet élek egyszerre.

De jó is lenne helyette egyetlen életet választani,

két rész vagányságot és három rész bánatot,

ahogyan keveredek el magamban, akivel a napok

bárgyúk és üresek végre, aki ma édes-keserű

körúti nagylány, holnap csak az emberek cipőjét nézi,

harmadnapra azzá a gyerekké válik, aki sosem,

és csak egy irányba tart: lefele, lefele.


***


Aztán melankólia, riasztó fények az égen, hozzátok a vizesvödröt,

hazugság az életem, vagy pont a nem jó része igaz,

szeretlek, szeretlek, téged szeretlek.














1996-ban születtem Szekszárdon, Pécsett érettségiztem, jelenleg Budapesten élek és tanulok. Verseket, kritikákat írok. A Késelés Villával című irodalmi estsorozat társmoderátora, a Kóspallagi Írótanya társszervezője és a litera.hu-n futó Késelés Késsel című reflexiós rovat társkritikusa vagyok. 

0 comments

Recent Posts

See All
nincs 89.png