Kovács Dominik – Kovács Viktor
Koloniál
(részlet)
Hogyne keltene felháborodást az, hogy a falusi boltos lánya a kiüresedett házasságából egy hízelegni tudó fiatalember karjaiba szökik? Mint ahogy ez várható, hamar gyerek is lesz, baj is lesz. Az idő múlik, Éva öregszik, és az emlékek nemhogy rendeződnének, hanem összekuszálódnak. Az alábbiakban egy összefüggések nélkül felszínre törő emlékfoszlány olvasható a darabból.
1992. szeptember 4.
ÉVA.
nekem ez nem újság:
ha a savanyú uborka nincs jól tartósítva
a leve zavarossá válik, buborékol
sziszeg, besárgul
egy megcsalt férj
min csodálkozunk?
nekem itt az Orczy úton
tulajdonképpen mindegy
mit csinál a faluban
nem meglepő, hogy
anyámékat környékezi
és az se, hogy ők most
két pofára kajálják
csak addig haragudtak a Mikire
amíg ránézésre szerelmes
voltam belé
egyikük sem érdekel, őszintén mondom
olyan jó, hogy vagy nekem, Tomi
ne haragudj, hogy ilyen hülyeségeket beszélek:
de ha rád nézek, az fogalmazódik meg bennem
milyen nagyon hirtelen
milyen nagyon jó
milyen nagyon szuper
kis gyurmám lett
hallod, ez is egy sztori
ez a gyurma:
a Péter Csabi óvodástársamnak
az eneszkában élt a nagybátyja
és a Csabi kapott tőle
nagyon szép, illatos gyurmát
a szülei megengedték a Csabinak
hogy behozza
hogy elszomorítson bennünket:
neki van, nekünk meg nincs
emlékszem, hónapokig könyörögtem
anyáméknak, hogy vegyenek
nekem is olyan szépet, színeset
de hát olyat itt nem lehet!
akkor olyat legalább, amit lehet!
a követelőzős ronda mindenedet, hogy
nem tudsz békét hagyni
a következő kép, ami megvan
hogy anyuék szedik a dohányt a téeszben
és én is ott vagyok velük
és veszettül unom
(hogyne untam volna:
négyéves, ha lehettem)
és süt-éget a nap
és egyébként még mindig a
Péter Csabi gyurmáján jár az eszem
anyu megáll a munkában:
ledörzsöli a kezéről
a dohányragacsot, összegyúrja
a homokkal, odanyomja a
kezembe: kerítek én neked gyurmát
hogy a rosseb egye meg
ha egy kicsit is keresték volna
hogy én mit szeretnék
ha apám néha oldalba böki anyámat
(vagy fordítva), hogy: te, ez a
gyerek nem úgy boldog ám
ahogyan mi!
ha van valami más is otthon
nem csak a „jaj, annyit költeni
a jaj, annyit mászkálni
a jaj, mit pattogsz már megint”
állítom: sose lesz belőlem
Tótpál Miklósné
arra vonatkozólag például
hogy fiúk, lányok, ismerkedés
semmiféle eligazítást nem kaptam otthon
(hazudok!) egyet mégis:
anyám azt mondta, hogy neki
az anyja azt mondta, hogy az
uborkát mindig
kora hajnalban kell szedni, különben
keserű lesz
tudtam én ezzel foglalkozni, szerinted?
olyan egyedül voltam, majd megvesztem
hogy legyen már végre valakim
szőkére festettem a hajamat
(és mert ez még nem volt elég)
kijelentettem: én ma este elmegyek
Benedekvárra bulizni
nem mész
maradsz a valagadon, ordította anyám
ezután egy nagy levegőt vettem
kihúztam magam
mélyen anyámék szemébe néztem
ökölbe szorítottam a kezemet
majd konyhakést ragadtam
hátramentem a kertbe
ott voltak mind a félmeztelen srácok:
a fürtös, a rücskös, a kacsokkal kapaszkodó
mindenki, süttették magukat a napon
egyáltalán nem érdekeltem őket
elment az a maradék kis eszem is
mindegyiknek elvágtam a szárát
nem az volt a célom, hogy
fájdalmat okozzak
bár szerelemes sohase voltam belé
rohadtul örültem a Mikinek
végre valaki, aki be mer hozzánk jönni
nem futamodik meg anyáméktól
mert kellek neki, érdeklem
amikor anyu megtudta
hogy kivel járok
sokkot kapott
leányom, az a fiatalember
az egy semmit érő
dologtalan senki
azt csak a foci érdekli
három napig az ezeréves
általános iskolai énekkönyvemet
lapozgatta, valahogyan abban
kereste
mit keresett?
maga se tudta
„kiskertemben uborka
reá kapott a róka
megállj, róka, kileslek
Komáromba vitetlek”
szegény feje!
teljesen rosszul rakta össze
ezt az egész sztorit
azt hitte, én vagyok a nyomorult
kis uborka
pedig dehogy: én a
ravasz vörös róka voltam
szerintem ez is a hiba
nálunk
hogy eleinte én jobban akartam a Mikit
mint a Miki engem
össze-vissza bujkált előlem:
a fuvarokba, a tévézésbe, a focizásba
szerinted nem bunkóság
ezt csinálni egy egészséges, szép
fiatal feleséggel?
szerintem nagyon is az
érted, olyan dolgokat megcsinált
miután csókolózni kezdtünk
kimászott mellőlem az ágyból, eltűnt
én meg kereshettem, hogy hova mégis
(az éjszaka kellős közepén)
hát a dunsztos üvegbe, hidegen fénylett
az ecet, és ő meg, fiatal férfiember létére
mint egy zöld, ráncos mittudomén-micsoda
úszkált benne, fúj
hát kell ez énnekem?!
basszus
így voltam vele
akkor még nem árulta el
hogy tulajdonképpen születési
rendellenességből kívánja
az ecetet
Kovács Viktor és Kovács Dominik (1996), az ELTE-BTK irodalom- és kultúratudomány képzésének másodéves hallgatói vagyunk, drámákat, elbeszéléseket írunk.
コメント