Kovács Dominik – Kovács Viktor

Koloniál

(részlet)


Hogyne keltene felháborodást az, hogy a falusi boltos lánya a kiüresedett házasságából egy hízelegni tudó fiatalember karjaiba szökik? Mint ahogy ez várható, hamar gyerek is lesz, baj is lesz. Az idő múlik, Éva öregszik, és az emlékek nemhogy rendeződnének, hanem összekuszálódnak. Az alábbiakban egy összefüggések nélkül felszínre törő emlékfoszlány olvasható a darabból.




1992. szeptember 4.

ÉVA.


nekem ez nem újság:

ha a savanyú uborka nincs jól tartósítva

a leve zavarossá válik, buborékol

sziszeg, besárgul

egy megcsalt férj

min csodálkozunk?

nekem itt az Orczy úton

tulajdonképpen mindegy

mit csinál a faluban


nem meglepő, hogy

anyámékat környékezi

és az se, hogy ők most

két pofára kajálják

csak addig haragudtak a Mikire

amíg ránézésre szerelmes

voltam belé


egyikük sem érdekel, őszintén mondom

olyan jó, hogy vagy nekem, Tomi

ne haragudj, hogy ilyen hülyeségeket beszélek:

de ha rád nézek, az fogalmazódik meg bennem

milyen nagyon hirtelen

milyen nagyon jó

milyen nagyon szuper

kis gyurmám lett


hallod, ez is egy sztori

ez a gyurma:

a Péter Csabi óvodástársamnak

az eneszkában élt a nagybátyja

és a Csabi kapott tőle

nagyon szép, illatos gyurmát

a szülei megengedték a Csabinak

hogy behozza

hogy elszomorítson bennünket:

neki van, nekünk meg nincs


emlékszem, hónapokig könyörögtem

anyáméknak, hogy vegyenek

nekem is olyan szépet, színeset

de hát olyat itt nem lehet!

akkor olyat legalább, amit lehet!

a követelőzős ronda mindenedet, hogy

nem tudsz békét hagyni


a következő kép, ami megvan

hogy anyuék szedik a dohányt a téeszben

és én is ott vagyok velük

és veszettül unom


(hogyne untam volna:

négyéves, ha lehettem)


és süt-éget a nap

és egyébként még mindig a

Péter Csabi gyurmáján jár az eszem

anyu megáll a munkában:

ledörzsöli a kezéről

a dohányragacsot, összegyúrja

a homokkal, odanyomja a

kezembe: kerítek én neked gyurmát

hogy a rosseb egye meg


ha egy kicsit is keresték volna

hogy én mit szeretnék

ha apám néha oldalba böki anyámat

(vagy fordítva), hogy: te, ez a

gyerek nem úgy boldog ám

ahogyan mi!

ha van valami más is otthon

nem csak a „jaj, annyit költeni

a jaj, annyit mászkálni

a jaj, mit pattogsz már megint”

állítom: sose lesz belőlem

Tótpál Miklósné


arra vonatkozólag például

hogy fiúk, lányok, ismerkedés

semmiféle eligazítást nem kaptam otthon

(hazudok!) egyet mégis:

anyám azt mondta, hogy neki

az anyja azt mondta, hogy az

uborkát mindig

kora hajnalban kell szedni, különben

keserű lesz


tudtam én ezzel foglalkozni, szerinted?

olyan egyedül voltam, majd megvesztem

hogy legyen már végre valakim

szőkére festettem a hajamat

(és mert ez még nem volt elég)

kijelentettem: én ma este elmegyek

Benedekvárra bulizni


nem mész

maradsz a valagadon, ordította anyám

ezután egy nagy levegőt vettem

kihúztam magam

mélyen anyámék szemébe néztem

ökölbe szorítottam a kezemet

majd konyhakést ragadtam

hátramentem a kertbe


ott voltak mind a félmeztelen srácok:

a fürtös, a rücskös, a kacsokkal kapaszkodó

mindenki, süttették magukat a napon

egyáltalán nem érdekeltem őket

elment az a maradék kis eszem is

mindegyiknek elvágtam a szárát

nem az volt a célom, hogy

fájdalmat okozzak


bár szerelemes sohase voltam belé

rohadtul örültem a Mikinek

végre valaki, aki be mer hozzánk jönni

nem futamodik meg anyáméktól

mert kellek neki, érdeklem


amikor anyu megtudta

hogy kivel járok

sokkot kapott

leányom, az a fiatalember

az egy semmit érő

dologtalan senki