Kellerwessel Klaus

Khkyxjn-nek

és mindenkinek, aki szereti


egyetlen lánnyal voltam kegyetlen egész életemben

akivel kézen fogva keverteztünk a szlem estek után

akivel összebújva krindzseltük végig Kecskemét első és utolsó társasjáték-délutánját

az egyetlennel, akiről tudtam, hogy kellek neki

elhívtam, lemondtam, újra elhívtam, újra lemondtam

amikor kérdezte, miért, azt írtam, hogy olyan fiút keressen, aki tudja, mit akar

majd nem válaszoltam semmire

szegény lány

azóta nem bírok aludni a bűntudattól

nem tudom, hogy fogok a szemébe nézni, ha véletlen összefutunk

nem is ismeritek egymást, Nfydfd,

mégis minden rezdülésed megérezte, mint egy szeizmográf

egyszer az éppen aktuális alfahím vállára hajtottad a fejed, és én elhívtam szegényt

muszáj volt, nem bírtam elviselni, hogy inkább beállsz a sorba, minthogy az én áhítatos esetlenségeimet elviseld

kellett a tudat, hogy nekem is van háremem

háromszor hívtalak el (egyszer versben),

háromszor offoltál ki (egyszer se versben)[1]

azt mondtad, nem működik a kémia, pedig az pont hogy működött, a sósav a torkomban, a párnámból szivárgó szulfid-származékok, a sejtjeimben meginduló, izé, micellaképződés, mind-mind csak utánad gerjesztett, mint gammasugárzás az elektronokat, vagy miket, nem ezzel volt a baj, csak

túl hamar kifogytam a táncokból

túl hamar a bókokból

nem tudtam a disney-dalszövegeket

és meg se próbáltalak megcsókolni, (mint még senkit)

még akkor se, amikor a holtrészeg szegedi úszócsajt leszámítva kettesben maradtunk a pécsi koleszszobában, és te nagyon rám néztél, (mint még senki)

mindig hagytál köztünk egy kis sávot, de mindig felém mutatott a térded


egy kézzel öleltél, de azzal hosszan

táncolni jöttél, sétálni nem

kétszer is mondtam, hogy verset írok rólad, egyszer se érdekelt

valahogy mindig egymás mellé kerültünk a buszokon, pedig egyszer direkt a korábbival mentem

percekig nyammogtunk valami szarság édes utóízén

segítettem betenni a kontaktlencséd

a bátyád macsó

a mercédesznél dolgozik, 3 műszakban

gondolom focizik, és gondolom csatár

ha ismerne, unna

apád tolerálna, anyád rajongana értem (amíg bele nem olvasna a verseimbe, természetesen

de előbb-utóbb mind megszokná, ha összejönnénk,

csak téged nem tudlak elképzelni, mint a barátnőmet, (pedig egyszer véletlen úgy említettelek, helyesbítettem is rögtön, de te erről nem tudsz)

én bölcsész vagyok

3 műszakban szorongok, nagyrészt divatból

próbálok őszinte lenni, és ez néha sikerül is (hazugság)

csak te nem tudsz elképzelni, mint az alfát, aki felkap, lesmárol, megy tovább, aki megadhatná neked azt, amit a bátyád az ő barátnőinek, én legfeljebb a kedvenc eunuchod lehetek, vagy a nálad 3 évvel idősebb öcséd

most is azt tervezem, hogy rád írok valami hülyeséggel, bár az előzőre se válaszoltál

az voltam neked, mint az a szegény lány nekem

csak te jobban kezeltél engem, mint én őt

visszadobtam, mert féltem attól, hogy mit kell majd mondanom, ha megkérdezik, hogy hogy jöttünk össze, ha megkérdezik a barátaim, akik tudnak rólad, ha megkérdezel te, aki tudsz rólam, nem mertem volna a szemedbe nézni, ahogy most nem merek az övébe, pedig velem egyidős, Gcfnxyt, pestre jön ő is, az ízlése is közelebb áll az enyémhez, de nem érzek zsigeri kényszert, hogy lerajzoljam az arcát, de mellette nem az minden gondolatom, hogy hogyan érinthetném meg a combját, de az ő furcsaságait csak elviselni tudom, de imádni nem, vele egyszerűen

nem működik a

kémia

látod, átérzek én mindent, bármit hordjak is össze a szulfidokról, ne higgy nekem, nem vagyok őszinte, (ha nem lennék az, ezt se mondanám), persze hogy a kémiával volt baj, mindig azzal van, haragudni se tudok rád, bár az legalább vigasztalna

nem úgy, mint a „biztosan találsz majd egy lányt, aki szeret”, az „egyáltalán nem vagy olyan reménytelen, mint amilyennek látszol” vagy a „pesten majd minden jobb lesz”

de elegem van már a nagy vallomásokból, téged se hatottak meg,

csak le akarom tudni ezt a nyarat, és felköltözni pestre, ahol végre kiölhetem magamból azt, aki most ennyire őszinte, (néven nevez a versében, így az instára se teheti ki, a nyomorult! [2])

már meg se akarlak csókolni, csak végre elkésni a délelőtti előadásokról, szidni a neptunt, és a török tudásommal menőzni cserediákoknak

lesz lakásom, nem függök se buszoktól, se szülőktől, lesz ösztöndíjam, drága whisky-t veszek az olcsó lányoknak (ösztönkiélés az ösztöndíjból), lesz kismillió ismerősöm, és mindnek elmesélem majd sztorijaim a 750 forintos narancsléről és a sárvári műlábakról kismillió különböző változatban, és már az se érdekel, hogy tényleg minden jobb lesz-e, vagy csak másképpen fáj majd

volt egy idő a második és harmadik kioffoltatásom között, amikor azt hittem, haragszol rám,

úgyhogy nem mertem odamenni hozzád, és örültem, amikor láttam, hogy magányos vagy,

aztán elaludtál a napon, és székekből árnyékpalotát építettem köréd, nehogy leégj,

aztán leégtél

elfáradtam, szarzenét hallgatok

órákig nézem a messengert, nem válaszolok senkinek

néha eszek valami drágát és egészségtelent, és közben arra gondolok,

hogy valaki épp most kap el valami nemi betegséget,

talán pont az, akivel majd én is megbánom, hogy annyira várom a pesti éjszakákat

ötletem sincs, te mit csinálsz, szarzenét hallgatsz, te azt hiszed, jó

a barátnőiddel chatelsz, az egyik verseket ír, azokat bezzeg elolvasod

hazaér a bátyád a valahányadik valamiből

poénkodnál, de ő fáradt, rántottát csinálsz, kifelejted a sót,

és nem jöttél el velem sütizni (pedig az édes dolgokért rajongsz, a gofrihoz vett nutellánkat is egyedül etted meg, gofri nélkül, istenem!

miért tudom rólad még ezt is?)

utóíz

ha valamikor mégis összefutnánk valahol (buszokon), meg fogom fogni a kezed, és mélyen, (mint még senki), a szemedbe nézek, (mint még senkiébe), és halkan a füledbe vallom: - ne higgy az őszintéknek, mindig olyan fiút keress, aki tudja, mit akar - majd ráhajtom a fejem a válladra, ne ijedj meg



    [1] azóta ez már négy-négy
 
    [2] a problémát azóta sikeresen yxdfjkhnésyldkj
 
 










Kellerwessel Klaus vagyok kecskeméti pszichológushallgató. Nemrég írtam színdarabot Salgótarjánról és a gazdasági világválságról, most egy süketkisfiús Libanon-drámán dolgozom. Tegnap tanultam meg rizst főzni, és egyszer aláírattam egy Závada kötetet Simon Mártonnal.

0 comments

Recent Posts

See All
Kollázsok6.jpg
arrow&v