top of page

Zsigmond Soma

kádish


dédanyámmal álmodom.

sötétszőke hajában hűs virágok sugdolóznak,

felkacagnak, rám mutatnak.

keservesen nyög fel a sparhelt,

a kialudt szén alatta pihen,

árnyékát nem láthatom. itt minden fekete.

tisztaszoba. „mi svábok, tulajdonképpen jó magyarok voltunk.”

aranybarna haját pici füle mögé simítja.

nevet. az út mentén nyárfák, széles járólapok

között húsz centis gazok. mire a mezőre ér,

már fekszik a horizont - sárgán szendereg,

apró gyertyák a szobában. távolról vonat szól,

és a koronanap, akár egy lázálom, éget, mint a lágerek.




tamás álma

„ha nem látom az Ő kezein a szegek helyeit...”


nem hiszünk többé egymás sebeiben.

csak a sótól megszórt partok maradnak

nyugodtak, ahogy valaki üres szemmel

lába elé mered a huzatban.

sirályok csipegetik az elszórt morzsákat,

mélyen a húsba vájnak. egymásba nyúlunk:

a mellkas jobb oldalán, szívig hatol az ujjam.


hűvöskék szoba, vállamra fordulok.

arcod halvány öböl, szemed szürke,

mint egy Bergman-filmben.

egy fakó part látványa álmosít, arra késztet,

hogy most, a csók előtti pillanatban

svéd fjordokról dobáljak kavicsot,

tanúbizonyságot téve arról, hogy ugyanaz maradtam.








Zsigmond Soma, Szeged, kétezernégy. Versei megjelentek a SZIFONline, Műhely, Ambroozia, Új Forrás és Napútonline folyóiratokban. Prózát is ír.


0 comments

Recent Posts

See All

コメント


hélóóó.png
bottom of page