Tobias Lorowicž

Jelentőség nélkül

ki tudja, hogy kecskeszarvú patás, vagy ősz glóriás volt-e, aki lekanyarintotta bárdjával a számodra ismerhető valóságot – kinek teheti fel a kérdést, hogy lovagpáncél, doktori maszkok, vagy nyakkendők mögött bújkálsz-e a mai nap nyugodalmában – kinek jelent számot, hogy nemlétező szárnyaidat neutronok sebességéből, vagy bontott cserepekből építenéd-e fel képzeletedben – kinek jelent bármit, hogy kármin, vagy erdőtüzek színezik-e fejed felett az eget – ki szólna azért, hogy mosolyodat, vagy fogaid csikorgását akarod-e felkínálni a hétköznapok kiárusításában – ki láthat színeket fekete péntekeid és szürkeségben vánszorgó mindennapjaid kiteljesedésében – és kit érdekel, hogy a ma gyártott csavarod luxuscikk, vagy villamosszék részlete lesz-e holnapután – ki rója föl, hogy napod nyolc óráját munkával, pihenéssel, vagy szórakozva töltötted-e – ki tudja most, hogy mérgezett szavad, vagy mosolyod öntözi-e majd a földet, amin az utánad érkezők lépkedni fognak – ki adhat hangot a ma töviseinek és lélegzetének az eljövendő idők bizonytalanságában – ki adhat maga létéből értelmet a ráncosság megjelenésének vagy az elmúlt történések lézengő éveinek – ki hallhatja sorstalanságodat feletted, melletted, mikor csak magadban beszélsz – ki akarja, hogy szíve dobogjon örökké, mikor egy szóért is halni lehet – ki ismerhetné nálad jobban pucérságodat és ki tudhatja elviselni a mindent birtokló kéz simogatását.



Többek


többek nálunk a négylábúak. többek a szárnyasok is. és többek akik vízben lélegeznek. többek akik tudnak repülni és többek a földben élők. többek akik csak élni tudnak ma és nem könyörgik tudásukat holtuk utánra sem. többek mert nem jajveszékelnek éltük fogyta miatt. többek mert valóságukat nem helyezik más valóságok elé. többek mert nem rejtik magukat zászlók képletek vagy papírhalmok mögé. többek mert éhségüket nem barátjuk húsa nyugtatja. többek mert igazukat nem fertőzik szavak és igazukért nem is kovácsolnak vasat és nem esznek kitalált anyagokat sem. többek mert képesek halni. többek mert nem óhajtják magukat többnek a semminél.



















1985-ben születtem Baján, jelenleg Budapesten élek. Néhány évvel ezelőtt kezdtem el későbbi dalszövegekhez gondolatokat, vázlatokat írni. A szövegek még nem igazán készültek el, de sok írásom összegyűlt mostanra. Eddig még nem jelent meg semmi közülük.


0 comments

Recent Posts

See All

Lekvár

nincs 89.png