Nagy Márta Júlia

Henrik nem érti a női nemet


Megkérdeztem a feleségemet,

hogyan is képzeli a jövőt,

mert úgy láttam, nem érti,

hogy tartani kellene valamerre,

akár a sínek velem szemben,

neki pedig a háta mögött.


Vihogott, elpilledt cseresznyefalevelek

- bronz korsóból kiömlő borsugarat szúr át a nap -

piruetteztek a ritkuló fényben,

aléltan a sínekre hullottak.

A selyemharisnyáját huzigálta,

panaszkodott, hogy mindig lecsúszik,

érzékeltem a párzási vágyat,

de már ahhoz sem volt kedvem,

hogy megfeddjem, nyilvános helyen vagyunk.


Arra hivatkozott, hogy az a hisztis királynő

az állomáson még mindig üvölt a fejében,

cseresznyefaszínű haját szanaszét fújja a szél,

hogy szabaddá tegye a nyakát a hóhérnak.


Sosem értettem, miről beszél.

Szerintem ez éppen elég ok.

Azóta is kémlel hűvös estéken

fenyőágakon átderengő óarany ablakot,

látja rajta átkelni árnyam,

egy másik időből bosszút forral.

Nem a szemem csal, a sínek torkolatában

ér össze kis- és nagymutató;

összezsugorodunk a perspektívában,

így számára nincsen párhuzam.





















Nagy Márta Júlia 1982-ben született Debrecenben, Budapesten él. Verseskötetei: Ophélia a kádban (JAK-Prae, 2014), Elígért lány (Jelenkor, 2021).

0 comments

Recent Posts

See All

Zoran

hélóóó.png