A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Biró Sára, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília. Korábban Tóth Ramóna Mirtill


Biró Sára reflexiója

Szalka Sára Villő - B úr messze lett

B úr hosszú haját indiánasszonyok kemény bimbója fésüli,

hatalmas vállát szélnek vetve tart dél felé.

Ott lehorgonyzik egy falevélen,

sárga szemében hullámzik a tenger.

Szakállat növesztek B úrnak a mellkasomban,

törékeny emlékművem lesz hónapokra.

Szakállat növeszt magának délen. Matróznak áll,

kemény bőrű férfiakkal sír éjszakánként

nők után, akik táncolnak.

B úr évek óta más nyelvet beszél,

álmában nem ismeri fel a padokat a feneketlen tónál.

B úr mosolya gondosan ásott mély árok,

fésülöm hosszú szakállát a mellkasomban.

Budapesten csak szerda van.

A 41-es fékhangjait hallgatom,

és az én szememben is hullámzik a tenger.




Szalka Sára Villő verse egy rendkívül izgalmas mitologikus versvilágot teremt. A címben szereplő B úr meseszerű alakjáról nem dönthető el egyértelműen, hogy létező személy inspirálta alak, emlék vagy csupán a versbeszélő fantáziájának szüleménye, esetleg ezek szintéziséből jön létre. Sőt, a második versszakhoz érve akár a szerző alteregójának, belső vágyai megtestesítőjének, kivetülésének is tekinthető.


A vers olyan különleges képekkel dolgozik, melyek azonnal felkeltették az érdeklődésem: „haját indiánasszonyok kemény bimbója fésüli”, „B úr mosolya gondosan ásott mély árok”. Kiemelt szerepet kap a szakállnövesztés motívuma, az ismétlés által a versbeszélő B úrról alkotott belső képe párhuzamba kerül annak külső megjelenésével. Ahogyan a lírai én képzeletében alakul B úr képe, ő valahol messze, ezzel párhuzamosan változik, illetve mozzanatok szintjén ez fordítva is megtörténik. A szöveg elején még indiánasszonyok fésülik B úr haját, a végén viszont a versbeszélő teszi ugyanezt a szakállával. A valóság és a fantázia síkjai egybeolvadnak, ezáltal kétségeket ébresztve: valóban külső történések párhuzama ez, vagy inkább a képzelet kivetülése a való világra. B úr és a tenger csupán a képzelet szüleményei, a városi délibáb keltette asszociációk eredménye.


A harmadik versszak a címszereplő mitologikus megjelenítésébe már valós elemet is kever. A feneketlen tó említése rögtön Budapestet juttatja eszembe, előkészítve ezzel a záróversszakot. Ez a váltás azonban számomra túl éles. Talán elegendő lenne az zárás által megteremtett kontraszt, illetve a második szakaszban a mellkas-metaforája („Szakállat növesztek B úrnak a mellkasomban”).

Érdekes azonban, hogy a feneketlen tó nem a helyesírás szabályainak megfelelően van írva, ellenben a vers többi része betartja a központozás és mondattagolás szabályait, beleértve a Budapest helységnév helyesírását is. A kisbetűs forma szándékos használata általánosíthatja a „feneketlen tó” fogalmát, mely így akár B úr mitológiájának részeként tekinthető, ezáltal is összekötve a valós és mitologikus síkokat.


Különösen tetszett, hogy a sajátos képi világ által egy olyan szöveg jön létre, melynek értelmezési határai nagyon tágak, a két síkon végbemenő metamorfózis által, ami számomra igazán izgalmassá tette a vers olvasását.


0 comments

Recent Posts

See All

C-C-C

nincs 89.png