A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Biró Sára, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília. Korábban Tóth Ramóna Mirtill



Szabó Máté reflexiója

Nagy Dániel - EGY OLIGOFRÉN KAMASZ NAPLÓJA


A hétvégén sétáltam a strandon, és találkoztam egy hullámtechnikussal.

Sófehér trikóban volt. A hullámtechnikus az, aki főállásban legyártja

a Kaszpi-tenger hullámait, csak épp a gyulai hullámmedencében.

Egy profihoz volt szerencsém: a hullámok Kaszpi-tengeresek voltak.

Itt ismertem meg R.-t.


A Kaszpi-tengerben.


*


Régen nem tudtam lefogni a d-mollt. Szomorú d-moll nélküli élet.

Aztán jött a nyári szünet. Elhatároztam a d-moll hiányának megszüntetését.

Jöttek a d-moll gyakorlással teli órák, napok, hetek.

Sok sikertelen és sikeres d-moll.

Aztán már le tudtam fogni a d-mollt.


Ha ezt R. hallaná!


*


Szóval 572 kilobyte. Ennyivel töltöm le a filmet.

Nyilván egy lány miatt. Érte. Hogy jól megnézzen

egy lövöldözős részt. Vagy hogy jól megcsókoljam

a lövöldözős rész közben. Filmet csók miatt töltök le.

Csókok és film. Így egyben.


Nagyon oké.


*


Üres, elhagyatott cukrászda. Kétnapos, elcukrozott mignon.

Műanyag villa. Műanyag szék. Magányos eladó.

Hűvös tekintetű, utcakövér galamb.

Gyenge, szűrt napfény.

És a coca-colás italhűtő kitartó zúgása.


Jól érzem magam.




Van egy gondolatom arról, hogy a költészet az egy - a van-e kérdése (egy bináris rendszerben, folyamatosan a nulla, vagyis a nincs tükrében-ellenében), míg minden más az egy és az egy, a kettő és az öt, az egy és négyezer stb. viszonyáról szól. Már a hogyan van kérdése. Dramaturgia. Helyzet, konfliktus, reláció. Ezzel nem azt mondom, hogy egy versben csak az egynek van helye. Ellenkezőleg, az Egy oligrofén kamasz naplója azért olyan megkapó élmény, mert szituációjában érdekes, ezek azonban elsődlegesen a nyelv helyzetei. A nyelvé, minthogy a szavak viszonya az izgalmas, nem az elbeszélő helyzete: a képek és szavak közti relációk ütik ki azt a rést, amelyben a diktatorikusan vett „egy” megjelenhet.


Ilyen rés az elején a dupla irányú, mégis egy szóban megjelenő „sófehér”, de méginkább a „d-moll”, mely egész strófája az ellentétes előjelek, nyelvi helyzetek kijátszása köré épül. A d-moll mint szomorkás dallam hiánya adta szomorúság, a sikeres és sikertelen szomorúságok, és az elért szomorúság feletti öröm ellentétező helyzete ez a strófa, a vers miniatürizált konfliktusai.


Súlytalan vállalás lenne, ha a nyelv nem teremtené meg saját tétjeit. Ennek legőszintébben sajátos módja a kétélű, elidegenítő irónia. Úgy működik ez, mint a laza szerkesztettsége a szövegnek: előbbi az eltávolítással ad őszinte, emberi hangot a versbeszédnek, melynek összegző lenyomatai a strófák utolsó sorai, utóbbi hasonló széthúzással teszi súlyosabbá a helyzeteket. Minden széthúzás egy irányba mutat. Abba az egy irányba, melynek statikus szomorúsága a vers utolsó képeit dominálja. Itt jóformán a képek csak azzal tűnnek ki, hogy vannak, nem szorulnak magyarázatra vagy bravúrra ahhoz, hogy a vers megléte feletti öröm megtörténjen. A konfliktusok összhálójában ezek a képek egyetlen nehéz szövetté sűrűsödnek. A leglenyűgözőbb, ahogy mindezek végén a „Jól érzem magam.” zárósor az iróniának a legkifejezőbb rétegét üti meg, visszakanyarítva önmagára, vagy csak felbomlasztva az ellentétes előjelek konfliktusát. Kár, hogy a képek néha nem túl erősek („magányos eladó”). De sikerült! Elszomorodtam.




0 comments

Recent Posts

See All
nincs 89.png