A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Biró Sára, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília. Korábban Tóth Ramóna Mirtill


Biró Sára reflexiója

Hartay Csaba - HOZZÁM JÖSSZ MEGHALNI


Hajnali vonatok érkeznek jeges tájakra.

Lépteket suttognak levetett cipők.

Fagyott halak tetemei a lék körül.

Kottátlan szívritmus, örök vagonkattogás.

Égetően hideg sínpár a harkovi katlanig.

Körbezárt seregek szikrázó torkolattüze.

Innen menekülsz, nem itt halsz meg.

Messze dörögnek füstbe fúlt háborúk.

Hozzám jössz meghalni, visszatérsz a fogságból.

Miféle szabadság egy fél évszázadnyi hallgatás.

Támadnak álmodban orosz katonák.

Ha nem te ölöd meg őket, ők végeznek veled.



A szöveg nyilvánvaló erősségei a szinte tőmondatokra csupaszított, álomszerű, minden érzékszervet bevonó képek. Számomra azonban az erősnek szánt sorok néhol beletörnek a szerepükbe („Innen menekülsz, nem itt halsz meg”), kissé hatásvadásznak, közhelyesnek érzékelem őket. Ezt viszont nem a megalkotottságnak, sokkal inkább a témához való közelítésnek tudható be szerintem. A vers erővonalai egy közös alapismeret mentén helyezkednek el, mely alól csupán a cím által is kiemelt sor („Hozzám jössz meghalni”) képez kivételt. A lírai én jelenléte kizárólag ebben a sorban érzékelhető, mely egyszerre lebegteti meg az önmegszólítás és a másik „felfedhetetlenségének” lehetőségét. Ugyanakkor a képek és a téma együttese elvonja erről a figyelmet. Az erőviszonyok átbillentése e felé a személyesség felé talán egy újfajta, izgalmasabb nézőpontot ígérhetne.


A kommunizmus illetve a munkatáborok legtipikusabb elemei kerülnek fókuszba (vonatok, orosz katonák, háború). Ez és az olyan gyakori jelzős szerkezetek használata, mint a „jeges tájak” inkább az előzetes ismeretek felidézése által késztetnek arra, hogy érezzek valamit, amikor elolvasom. Tudom, hogy a képek megrázónak hivatottak lenni, de mégis csak a felszínen, a szándékban érzem ezt. Így a szövegvilág egyszerre ragad meg, és lök ki magából.

A vers kérdések felvetésére sarkall, ami alapvetően egy műalkotás sikerességének bizonyítéka lehet. A felmerült kérdések azonban képtelenek túllépni a nyelvi megalkotottság szintjén a szöveg igazi mélységeihez. A névelők hiánya és a szórend teremtette archaizáló kifejezések helyenként célba találnak („Égetően hideg sínpár a harkovi katlanig”), de sokszor tűnnek indokolatlannak, zavarónak: „támadnak álmodban orosz katonák”, „Messze dörögnek füstbe fúlt háborúk”.

Van potenciál a versben, de véleményem szerint pont a „Hozzám jössz meghalni” mondat ígérte személyesség lenne az, ami izgalmasabbá tehetné a már sokak által feldolgozott témát. A cím önmagában nem alkalmas a vers tartópillérének, hiszen csupán egy, a szövegből kiragadott mondatnak tűnve, feloldódik a versben; ahogyan az olyan különleges képek is mint a „Fagyott halak tetemei a lék körül” elmerülnek a túlhasználtak között.





















2001-ben született Marosvásárhelyen. Jelenleg végzős, jövőre az ELTE BTK-n tervez továbbtanulni. Versei eddig a Műút-portálon,a KULTer.hu-n és a SZIFONline-on jelentek meg.

0 comments

Recent Posts

See All
nincs 89.png