A Nincs online folyóirat állandó reflexiós bázisa a Beltér, a Kritika rovat alrovata. A hetente kétszer megjelenő reflexiók a folyóiratban közölt verseket és prózákat szemrevételezik, maximum 300 szóban. Az így létrejövő szövegek célja, hogy az első impresszió erejével felhívja a figyelmet a textusok erősségeire és esetlegesen opciókat nyújtson a gyengeségek kiküszöbölésére. A Beltér kritikusai Tóth Ramóna Mirtill, Szabó Máté, Pinczési Botond és Szűcs Anna Emília.
Szűcs Anna Emília reflexiója
Bánfalvi Samu-Lávakő
az olajfestmény alatt,
gyöngykagylók és rákvázak,
ceruzák, radírok,
meg az elefántcsont
Buddha-szobor mellett a komódon,
szemközt a zongorával,
könyvespolccal.
Álmában jön el
széthordott testrészeiért a hegy,
bekúszik a láva az ajtó alatt,
magába vonja a perzsaszőnyeget.
A jegenyéket ismeretlen irányba
hajlítja a szél,
összefonódnak a fűszálak a kertben,
a hajnövekedés egy pillanatra abbamarad,
de a virradat befedi a nyomokat.
Újabb tagokkal bővült az elveszett tárgyak tárháza,
ha tárgyak önmagukon kívül
tartoznak valamihez egyáltalán.
De akkor hogyan lehet őket megtalálni,
mert mégis ott vannak a zongoraláb takarásában,
vagy a szőnyeg alá csúszva, rojtjába akadva,
egy bross, vagy egy játék,
ha műanyag, az mennyi mindenhez tartozik;
vitatkozhatnak az anyagok,
hogy kié.
Gőzölög az Etna a távolban,
nem figyelek oda.
II.
Hajszálrepedések
keletkeznek az eltett tejfogakon,
minden éjjel mélyülnek a hasadékok,
idővel széthullanak,
szájamhoz kapok,
anyám szomorú.
„Fognyűvő baktériumok laknak a szádban.”
És tényleg.
Én és a ginkgofa Japánban,
elvált szülei egy préselt levélnek.
Eltűnik és meglesz. Néha itt, néha ott.
Megsimítom egy levágott birka gyapját,
nő a hajam és a körmöm, mint a halottaknak.
Fülemhez tartom a kagylót,
amiről azt hazudták,
morajlik benne a tenger.
Morajlik a tenger a távolban.
III.
Valaki
az ágyamnál áll és bámul
minden éjszaka.
Hozzá tartozom.
Nehéz megfogalmazni, hogy melyik az a pillanat, amit sikeresen megragad a vers, és mégis valahogy elejt. A versmondatok keményen, ellentmondást nem tűrően pattannak egymás után. Rövidsége miatt mégis erőteljesen kiugrik ebből a szerkesztésmódból a cím enjambementje, ami tudatosan, tudatos helyen töri a textust.
A cím, ami a vers első sora is egyben, képtelen elszakadni a szöveg többi részétől és grammatikailag címként determinálódni, szemantikailag pedig végképp nem tud lekapcsolódni az első sorról, persze, az is nyilvánvaló, hogy itt ez volt a cél. Ha viszont a cím képtelen önmagában értelmeződni az első sorral való összejátszása nélkül, akkor kiüresedik cím mivolta, állapota, és a játéktérbe egyedül az üres hely (ti. a cím és az első sor közötti) lép be az értelmezés során, ami megengedné a lehetőségét „a másik” belépésének (aki ugye a „címben” már eleve konkretizálódott), és ezzel fenntartaná a transzcendens/ Isten/ szerelem/ a lírai én kivetülésének problematizálási lehetőségeit. Azaz a vers értelmezési tartományát a transzcendens felé terelhetné, azonban vizuális, verbális megjelenítésével, tematizálódásával kiszorítja ezeket a kérdésköröket az értelmezési keretből. Azzal, hogy konkrétan megfogalmazza a „valakit”, természetesen nem zárja ki annak „bárkiként” való értelmezhetőségét, de elveszíti a titokzatosságban rejlő feszültséget és az azt dinamizáló űrt, nyitott kezdést, végtelenítést.
Mindemellett nagyon izgalmasnak találom az utolsó sorban rejlő lehetőségeket, hiszen a szöveg központjában a „ki áll az ágy lábánál?” kérdés tematizálódik, a vers mégis szerencsésen el tudja kerülni annak szétírását, túlmagyarázását. A valakihez tartozás érzése misztériummá emeli a szöveg alapvető problémáját, megidézi és kitartja mintegy zárszóként azt a pillanatot, amikor közösséget érzünk valakivel vagy valamivel – legyen az bármi. Mégis, az első sor konkretizáló visszacsatolásának szükségességét fontolóra venném. Érzéseim szerint ez az a pillanat, amit bár megragad a vers, mégis valahogy elejt.
Szűcs Anna Emília vagyok, családom negyedik Emília nevet viselő tagja. Harmadéves magyar szakos hallgatóként próbálok önmegvalósítás helyett önmegismerni elsősorban. Vegetáriánus vagyok, nem szeretem a tejet. Minden fontosat nem tudnék elmondani magamról. A nőnemű népesség zöld szemmel rendelkező polgáraként élek 21 éve.
Comments